Nem hiszem, hogy van olyan magyar, aki nem ismerné az „Elindultam szép hazámból” című gyönyörű népdalt. Szerintem a Kárpát medence a világ legszebb hazája, csak az a kérdés, a Felvidéki magyarnak hol is van az igazi szép hazája-az otthona.

A nyáron meglátogattuk lányunkat, aki 2005 benn indult el „szép hazájából”, és fiúnkat, aki 2010- ben jutott arra az elhatározásra, hogy neki is el kell indulni „szép hazájából”. Ahogy már ismét Királyhelmecen voltunk, örömmel tettem fel képeket utazásunkról, mert nem csak idegen földeket láttunk, hanem azt is tapasztaltuk, hogy gyermekeink ezekben az idegen világokban is helyt állnak. Az egyik barátom elég élesen megjegyezte, hogy Ő erre nem lenne igazán büszke, hiszen szomorú dolog, hogy a fiataljaink itt hagyják szülőföldjüket a jobb élet reményében. Persze, hogy nagy igazság ez a vélemény, de csak akkor érdemes vele elő hozakodni, ha tudtuk azoknak a fiataloknak a sorsát, életútját, akiknek volt bátorságuk mindent otthon hagyva nulláról indulva idegen földön új életet kezdeni.  Ha kalandvágy vezérelte őket, igaz a barátom véleménye. Mert ha itthon is boldogulni tudunk (talán kicsit szerényebben), de kalandokat keresve, vagy szerencselovagként indulva cserbenhagyjuk hazánkat, nem szép dolog. Most az a kérdés, sok fiatalt nem a hazája hagyta cserbe?

Ezzel a gondolatokkal indítom a nyáron megígért úti beszámolómat. Persze, nem is tudom hány részből fog állni, mert írásaimat soha nem tervezem előre (tudom, hogy ez hiba, de 61 évesen már megtanultam hibáimmal élni). Először azzal kezdem, hogy mindkét gyermekünk miért is indult el „szép hazájából”.

A lányunk.

Bodrogköz egy vizekkel elzárt világ, egy tündérkert, ahol régen talán tündérek, óriások meg törpék tanyáztak. Nagyon szép csücske ez a történelmi Magyarországnak, és szerényen, de mindég nyugodtan és boldogan élt itt az egyszerű szorgos paraszti nép. Mivel vizek kerítették, eléggé zárt világ volt, de azért nem ismeretlen világ, hiszen Bodrogközben találjuk a híres Sárospatakot, és a híres Borsit is, ahol II. Rákóczi Ferenc született.

Sajnos, ennek a csodás világnak Trianon vetett véget olyan kegyetlenül, hogy még egy várost is határral szakított ketté (Sátoraljaújhely). Így maradt csonka Magyarországon ennek a tündérkertnek most már Alsó Bodrogközként ismert része, és Felső Bodrogköz egy fából vaskarika állam (Csehszlovákia) része lett, Királyhelmec központtal. Nagy tragédia volt ránk Trianon, és szintén óriási tragédia volt a rendszerváltás utáni céltalan, gyáva és megalkuvó viselkedése a magyar politikusoknak úgy csonka Magyarországon, mint Felvidéken. Adott volt egy lehetőség, amit a sors szerintem soha nem fog megismételni. Bizonyos felelőtlen politikusok munkája nyomán kettészakadt Csehszlovákia, és a Szlovákoknak az ölébe hullott egy olyan állam, ami azelőtt soha nem létezett. Nincs múltja, nincs történelme, és sem a Trianoni áruló szerződés, sem pedig a II. világháború utáni Párizsi döntés nem döntött, nem i dönthetett felőle, hiszen nem is létezett. Itt volt a történelmi lehetőség a magyaroknak is visszakövetelni területeiket, hiszen azzal, hogy Csehszlovákia szétesett, semmis lett a Trianoni és Párizsi döntés is.  Így mi, Felvidéki magyarok csöbörből vödörbe kerültünk, de talán még mélyebb vödörbe, mint régen a csöbör volt. A szlovák Parlament első dolga volt olyan alkotmányt írni, ami magát „demokratikusnak” mondja, mégis ezzel a szavakkal kezdődik:”Mi, Szlovák Nemzet…” Már ebből a szavakból is nyilvánvaló, hogy ebben a magát demokratikusnak mondó mű államocskában csak a szlovákok rúgnak labdába.

Bodrogköz és a szomszédos Ung vidék addig menő, és megélhetést biztosító üzemeit Pozsonyba költöztették, vagy bezárták. Még a kisebb cégeknek is lassan befellegzett, mivel nem voltak képesek felvenni a konkurencia harcot a főváros környéki hasonló profitú cégekkel, hiszen ezeket tömték pénzzel, meg piaci lehetőségekkel. Így épült le Szlovákia legnagyobb áramfejlesztő üzeme, a Vajíni hőerőmű, amelyik 1990 benn 12 áramfejlesztő egységgel dolgozott, és ma már csak u.n. Tartalék hőerőmű 2 működő egységgel.  Vaján határában egy olajfinomító is tevékenykedett, ahol 600 ember dolgozott. Ezt egyszerűen áttelepítették Pozsonyba. Királyhelmecen volt egy nagy bútorgyár, de 1995-ben Rózsahegyre települt, az ott működő gyárat bővítve (a magyarok haljanak éhen, mert a szlovákoknak kell a munka). Volt kábelgyár, ami szintén megszünt. Mikor a nagy és közepes vállalatokkal így elbántak, sorra került a mezőgazdaság, ami majdnem kegyelemdöfés lett ennek a régiónak, hiszen megszünt a nagy borász üzem, szövetkezeteket privatizáltak olyan módon hogy azok kezébe került, akiknek fogalma sem volt, mit lehet vele kezdeni .( Vagy igenis volt róla fogalmuk, amint az alábbi megtörtént eset is bizonyít: Egy Bodrogközi falu mezőgazdasági szövetkezetét Poprádi fiatal vállalkozó „privatizálta”. Elengedte a munkásokat, de mivel a gazdasági udvaron, és raktárakban gépek, és más értékek is voltak, egy gondnokot azért még alkalmazott. Ez a gondnok, egy falusi idősebb bácsi, mikor látta, hogy naponta adnak el gépeket megkérdezte a Poprádi vállalkozót: „Uram, mivel akarnak aratni , ha a kombájnokat eladták?” A fiatal nagyképűen válaszolt: „Bácsi, nem látja, hogy mi már aratunk?”)

    A lányunk varrónői szakvizsgát szerzett, és utána még mint ruhatervező leérettségizett. Mivel Királyhelmecen elég jól működő varroda tevékenykedett, így volt hol kamatoztatni tudását. De mikor a varroda 2004 benn bezárta kapuit, szegény, 24 évesen az utcán találta magát. Ha a szakmájában akart volna elhelyezkedni, ezt csak Pozsonyban tehette volna. Nagyon-nagyon sokat gondolkodott, és tőlünk is tanácsot kért, mit is tegyen. Mi próbáltuk marasztalni, hiszen minden szülő maga mellett szereti látni gyermekeit. De mikor azt tapasztaltuk, hogy már egy éve kínlódik, már legalább száz munkakereső kérvényére még válasz sem érkezett, beleegyeztünk abba, hogy aláírjon egy Angliába szóló szerződést.

Soha nem fogom elfeledni azt a szívszorító érzést, és azt a szívszorító, szomorú tekintetet, mikor lányunk a repülő ajtajából visszanézet. Nem integetett, nem sírt. De a szeme mindent elmondott. A szülő szíve ilyenkor darabokra törik. Legszívesebben fejét verné a falba tehetetlenségében, hogy nem tud segíteni gyermekének.

Így került a lányunk Angliába.

     Folyt köv.