Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Csupa haj királykisasszony

Adalberto
Adalberto képe

   Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király a feleségével a kacsalábon forgó várukban, amelynek ezüst volt az ablaka, és arany a kapuja. Országukban mindenki nagyon szerette őket. Tán a földgolyó még nem hordott a hátán olyan igazságos uralkodókat, mint, amilyen a király és a felesége volt. Az alattvalóik jólétben éltek. Senki nem éhezett, az emberek nem ismerték a nyomort.
   Hiába volt a jólét, ha a királyi párnak nem született gyermeke. Pedig a király és felesége nap, mint nap imádkozott az égiekhez, hogy legalább egy kicsinyke babával ajándékozza meg őket. Mi lesz velük, ha meghalnak? A király helyett ki fog a trónra lépni? Ez aggasztotta egész nap a királyt és a feleségét.
   Már úgy nézett ki, bele kell törődniük a sorsukba, és nem lesz utóduk, amikor az egyik szép nyári nap egy öreganyóka kért bebocsátást a királyhoz. A kapuban az őr nem akarta beengedni.
– Öreganyám, fenséges királyunk nem fogad látogatót. Nagy neki a bánata, mert nem lehet gyermekük – mondta szomorúan az őr.
– Éppen ez ügyben jöttem a királyhoz – erősködött az öreganyó. – Tudom a megoldást.
Nagy nehezen az őr beengedte a várba. A király és a felesége is kételkedve fogadta az öregasszonyt. A király még mérgesen figyelmeztette is:
– Nehogy bolondját járassa velem öreganyám, mert könnyen megjárhatja. Mondja, mit tegyek, hogy gyermekünk legyen!
– Fenséges király, dehogy tennék ilyet! Ígérem, ha betartja tanácsomat, hamarosan felesége egy gyönyörű kisgyermeknek ad életet. Holnapután, holdtöltekor menjen fel a vár melletti magas hegyre! De nagyon vigyázzon, nehogy valamelyik szolgát küldje fel oda. Magának kell felmennie, ha tetszik, ha nem. Amikor a Hold eléri a hegy csúcsát, gyűjtsön össze egy jó nagy zsáknyi holdfényt. Hozza le és a zsákot tegye az ágya alá. Meglássa, hamarosan meg fog születni a kis utód.
   A király hitte is meg nem is, amit az öregasszony mondott. Úgy gondolta, megér egy próbát. Amikor eljött a holdtölte a király fogott egy nagy zsákot és felment a hegyre. Megvárta, amíg a Hold is odacammog, és ezüstös fényével telemerte a zsákot. Olyan sokat mert bele, hogy alig bírta levinni. Gyorsan betette az ágy alá, és türelmetlenül várt a csodára.
Teltek, múltak a napok, sőt a hetek is. Már azt gondolta, hogy az öreganyó becsapta vagy valamit rosszul mondott el neki. Egyik nap a felesége így szólt hozzá:
– Férjem uram, királyi fenség, úgy érzem, méhembe egy emberke költözött. Állapotos vagyok. Gyermekünk lesz.
Volt nagy öröm a várban. Mindenki türelmetlenül várta a kis trónörököst. Mégis talán maga a király volt a legtürelmetlenebb. Szerette volna az idő kerekét minél gyorsabban forgattatni, de ehhez még neki sem volt hatalma. A hosszú várakozás meghozta a várva várt gyümölcsét. Megszületett a gyermekük. A felesége egy aranyos leánykának adott életet. A kicsike olyan szép volt, hogy még festeni sem lehetett volna szebbet. A király annyira örült a kislányának, hogy talán még madarat is lehetett volna vele fogatni.
   A kislány szép, szőke hajacskával született. Ez még nem is lett volna csoda, de a haj napról napra hosszabb lett. A királykisasszony alig volt párnapos, de már a haja a válláig ért. A királyt és a feleségét a nagy boldogságukban ez nem nagyon zavarta. Igaz kicsit furcsállták, de úgy gondolták, hogy majd az udvari fodrász levágja, ha eljön annak az ideje. Igen ám, de a kislánynak három hét múlva már olyan hosszú haja volt, hogy az ágyacskáját többször is végigérte. Ez már a királynak és a feleségének is feltűnt.
– Mit jelent ez? – kérdezték egymásra nézve.
A hopmester azt javasolta le kell vágni a leányka haját jó rövidre. Azonnal hívatták is a fodrászt. Az jött is a szerszámaival és nekiállt hajat vágni. Alig, hogy belevágott a hajba az ollója kicsorbult. Még csak egy hajszálat sem sikerült lenyisszantania belőle. Elővette a másik, erősebb ollóját, de azzal is így járt, sőt a nagy erőlködésben annak még a nyele is eltört. 
– Fenséges királyom, a királykisasszony hajacskáját nem lehet levágni – mondta a fodrász a harmadik próbálkozás után. – Én még ilyen makacs hajjal nem találkoztam, pedig már sok éve csattogtatom az ollómat.
A király hírül adatta, hogy aki leánykája haját meg tudja kurtítani, azt busásan megjutalmazza. Annyi aranyat kap, amennyit csak elbír.
Jöttek is az ország minden részéből a fodrászok, borbélyok szerencsét próbálni, de mindegyik logó orral és törött ollóval ment haza.
Közben meg a leányka haja nőtt és nőtt. Már be se fért a szobába, kint a vár falán fújta a szőke fürtjeit a szél. Az emberek csodájára jártak a királykisasszony hajának. Messzi országokból is érkeztek kíváncsiskodók. A királyt és feleségét nagyon zavarta ez. Legszívesebben mindenkit elzavartatott volna a várfalától. Mégis ezt nem akarta, mert akkor oda a jó híre, és végül még fellázad a nép.
   Napokig ki sem mozdult a szobájából. Reggeltől estig azon gondolkodott, hogyan tudná megállítani kislányának, a hajának a növekedését, és hogy a haja olyan legyen, mint a többi gyermeknek.
Egyik éjjel álmában megjelent az öreganyóka és így szólt a királyhoz:
– Fenséges királyom, látom, milyen nagy a gondja. Szeretné, ha a kislánynak normális haja lenne, és nem nőne ilyen gyorsan. Ezen könnyen lehet segíteni. Csupán azt kell tennie, hogy holdtöltekor felmegy a közelben található hegy tetejére! Ott talál egy nagy tölgyfaajtót lefelé a hegy gyomrába. Nyissa ki, és lépjen be rajta! Menjen lefelé harminchárom lépcsőfokot, majd talál egy ezüst ajtót. Azt is nyissa ki, menjen le hatvanhat lépcsőfokon egészen az aranyajtóig. Nyissa ki és megérkezik a hegygyomrában lakó manóhoz. Ígérje meg, hogy kislányát férjhez adja hozzá, amikor majd betölti a tizennyolcadik életévét. Ha egyességre jutott a manóval, akkor a leányka haja ugyanolyan lesz, mint a többi gyermeké.
Amikor a király reggel felébredt nagyon furcsállta az álmát. Elmesélte a feleségének és mindketten elgondolkodtak rajta.
– Hátha igaz, amit az öreganyó mondott álmodban – mondta a felesége. – Meg kellene próbálni. Holnap holdtölte lesz. Menjél fel arra a hegyre és tegyél mindent úgy, ahogy mondta az öreganyó.
A király megfogadta felesége tanácsát és másnap felment a hegyre.
Valóban ott megtalálta a nagy tölgyfaajtót, amely levezetett a hegygyomrába. A manó már várta a királyt.
– Isten hozta, királyi apósom! – köszöntötte vidáman a manó.
– Jó napot! – mondta a király kurtán. – Azért jöttem, hogy megbeszéljem veled, ne vedd feleségül kislányomat! Cserébe annyi aranyat, ezüstöt adok, amennyit csak akarsz. Kérlek, fogadd el és szüntesd meg a varázslatot!
– Nem kell nekem arany, ezüst, királyi apósom – mondta nevetve a manó. – Jöjjön velem a birodalomba és saját szemével győződjön meg, milyen gazdag a leendő veje.
A manó bevezette a királyt a kincseskamrába, ahol annyi kincs és, hogyha három élete lett volna, akkor sem tudta volna végigjárni az összes helyiséget.
   A királynak be kellett látnia arannyal, ezüsttel nem tudja megvesztegetni a manót. Végül, ha leánykájának jót akart, akkor bele kellett egyeznie, hogy feleségül adja a királykisasszonyt tizennyolc éves korában, a hegy gyomrában lakó manóhoz.
– Vigyáz, ha nem tartod be, az egyességet csúnyán megjárod – mondta búcsúzóul a manó.
A király visszament a várba és örömmel látta, hogy a királykisasszony haja normális lett, s édesanyja éppen fésülgette aranyos, szőke fürtöcskéit. Hamarosan meg is feledkeztek a manóról. Mindenki a szépséges királykisasszonyról beszélt, és úgy érezték, hogy soha nem fog eljönni a tizennyolcadik életév. Talán igaz sem volt, hogy a király a közeli hegygyomrában járt.
   Teltek – múltak az évek. A leányka egyre szebb lett. A legények kezdték nézegetni és udvarolni neki. Főleg a király lovászfiúja legyeskedett sokat körülette. Ez nem is volt annyira feltűnő, mert ő lovagoltatta a királykisasszonyt minden nap.
A leánykának sem volt közömbös a lovászfiú. Ahogy egyre nagyobb lett, úgy tetszett neki egyre jobban. Ugye nem is kell mondanom a két fiatal egymásba szeretett.
Egyik nap kilovagoltak a vár melletti virágos rétre, és ott a legény így szólt a királykisasszonyhoz:
– Feleségül veszlek, drágaságom. Akarsz-e a feleségem lenni?
– Szerelmem, nagyon szeretnék, de édesapám már elígért a közeli hegy gyomrában lakó manónak. Ha megszegi ígéretét csúnya dolgok történek velünk meg az egész országgal. Nem lehetek a feleséged. Maholnap tizennyolc éves leszek, és a manó eljön értem, és feleségül vesz. Hidd el, nagyon sajnálom, de ellene nem lehet semmit tenni! – mondta a királykisasszony sírva és a lovászfiú vállára borult.
   Szemeiből úgy hullottak a könnyek, mint a záporeső. Kedvese elkapott belőlük három könnycseppet és a tarisznyájába csúsztatta észrevétlenül. Ezek után visszalovagoltak a várba.
   A királykisasszony hamarosan betöltötte a tizennyolcadik életévét, és amikor készülődtek a születésnapra, a királynak eszébe jutott a manó. Megpróbálta elhessegetni magától ezt a rossz gondolatot, de nem sikerült. Már csak azért sem sikerülhetett, mert nagy kurjongatva megjelent a manó.
– Hejehuja haj! Ma feleségül veszem a király gyönyörűséges leánykámat és leviszem a hegy gyomrába, ahol van a palotám. Hejehuja haj!
Nagyon elszomorodott a király és felesége. Érezték nem tehetnek semmit a manó ellen. Oda kell adni neki egyetlen kislányukat. Összeborultak és egymás nyakában zokogtak.
   Hirtelen olyan dolog történt, amire senki sem számított. A lovászfiú egy hófehér paripán elébük vágtatott és a nyergébe kapta a királykisasszonyt. Majd szélsebesen, mint a gondolat elviharzott drága zsákmányával. A jelenlevők nagyon meglepődtek. Alig tértek magukhoz. Amikor a manó felfogta,, mi történt azonnal egy magas fa tetején tanyázó héja hátára pattant, és a szerelmesek után eredt.
– Jaj, szerelmem, a manó mindjárt utolér bennünket – mondta riadtan a királykisasszony, mire a lovászfiú a tarisznyájából előhúzott egy könnycseppet, majd hátrahajított éppen eltalálva vele a manót.
Ahogy az eltalálta, a manó kezdett összezsugorodni, de azért még kitartóan repültek utánuk.
– Szerelmem, már egészen itt vannak. Mindjárt utolérnek – figyelmeztette a királykisasszony a lovászfiút.
Az másodszorra is belenyúlt a tarisznyájába és hátradobott egy könnycseppet.
A manó még jobban összezsugorodott. Már alig látszott a héja hátán. Ennek ellenére repültek tovább.
– Szerelmem, már egészen mögöttünk vannak. Érzem a manó büdös leheletét – kiáltotta ijedten a királykisasszony.
   A lovászfiú nem habozott a harmadik könnycseppel is jól eltalálta az üldözőjüket, aki erre annyira összezsugorodott, mint egy babszem. Le is esett a héja hátáról. Amikor ezt látta a madár villámgyorsan utána vágott a csőrével és egy szempillanat alatt bekapta. Volt manó, nincs manó, és így a királykisasszony és a lovászfiú megmenekült.
Gyorsan visszavágtattak a várba, ahol a király és a felesége boldogan megölelték őket.
– Édes fiam, - mondta a király, - kérj akármit, bármit teljesítek, amiért megmentetted kislányunkat? Adok aranyat, ezüstöt, amennyit csak akarsz.
– Fenséges királyom, életem a kezébe ajánlom, nem kell nekem arany, ezüst, csak egyetlen gyöngyszem, amit a karjaimban tartok.
A király mindjárt megértette, mi a kívánsága a lovászfiúnak. Ha már a rokonság és a jó barátok úgyis összegyűltek a születésnapra, miért ne tarthatnák meg a lakodalmat is.
Szívesen beleegyezett, hogy a fiatalok egybekeljenek. Jobb férjet úgysem találna kislányának.
Olyan nagy lagzit csaptak, hogy a mulatozásuk még az égig is elhallatszott. De hozzánk biztosan, mert akkor honnét tudnék erről.
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi,az  járjon utána!

Rovatok: 
Mese