Hallgatom a bank szakembert. Arról beszél, milyen összegben bocsájtott ki bankjegyeket a bank, s a bevonás után mennyit sikerült fixálni a zúzdában. Azt mondja a kibocsájtott X forint értékű bankjegyből Y forint értékű került vissza. A különbözet, egy része, - erre vannak statisztikai mérések - megrongálódott, vagy gyűjtők birtokába került, más részüket külföldi állampolgárok szuvenírként viszik magukkal. Ezek természetes veszteségek, amelyekkel a bank számol. Még így is van azonban több tízmillárd forint a lakosságnál, a közmondás szerint cihában...
      Egészen közelről ismertem őt. Mondhatom napi szinten találkoztam vele. Nagyon szorgalmas, a munkáját már-már hivatásként szerető ember volt. Nem csak én kedveltem, hanem azok is, akik - így nevezte őket - a kuncsaftjai voltak. Senkinek a megbízását nem utasította vissza, minden munkát elvállalt, s azt a legjobb tudása szerint végezte el. Nagyon sokan dolgoztattak vele, ezért volt lehetősége arra, hogy megismerje az emberek többségét. Tudta anyagi helyzetüket, s aszerint kérte a fizetséget munkájáért. Aki szegényebb volt, vagy ő annak gondolt az elmondásuk alapján, azoktól kevesebb pénzt kért. Akit tehetősebbnek gondolt, azoktól többet, de tulajdonképpen velük is mérsékelt árat fizettetett a munkájáért. Ezért aztán a környéken mindenki, de más városból is jártak hozzá emberek. Mindenki elégedett volt vele. Szerették a modorát, barátságos, nyugodt természetét a jó ötleteit. Ha illusztrisabb vevője érkezett, süteménnyel várta. Egyszóval nagyon nagy volt a klientúrája.

      Mivel senkit nem utasított el, beletemetkezett az állandó munkába, s észre sem vette, hogy kizárta magából a külvilágot. Sehova nem járt, sem fiatalon, sem idősen. Még orvoshoz sem, nem volt beteges. Kora előrehaladtával, meg mert változott a világ, csappant némileg a munkája. Ezért gyakran hívott beszélgetésre. Ilyenkor sütött, főzött valami nekem való ételt, hiszen tudta miket szeretek. És közben megnyílt előttem. Mesélt a múltjáról, életének alakulásáról, illetve egészen közelről engedett betekinteni sorsának alakulásába.
      
      Megjelentek nála rendre társnak ajánlkozók, rendesek, kedvesek, de voltak csélcsapók is. Sok éve már, hogy eltemette párját, akit nem sirat, nem olyan ember volt, - mondja -, akiért neki sírnia kellene. Gyermekei élik a maguk életét, velük nincs gondja. Illetve azok csak pumpolják őt, ott ahol csak tudják! Olyan embereket szeretek, például téged is, akiktől nem függök, sem emberileg, sem anyagilag. Úgy rendeztem életem, hogy inkább én segítek másokon, mintsem én szoruljak bárkire.

      Tanácsra a rendszer-változáskor kisvállalkozó lett, hogy legyen majdan nyugdíja. A könyvelő minimálbérre jelentette be, így kevesebb közterhet kell fizetnie. Kis szobáját ahol dolgozott saját magának bérbe adta, elszámolta a lakás rezsiköltségének nagy részét, s tulajdonképpen amit az államnak befizetett adóként, azt vissza is vette. Az állam tudta ezt, s ezért neki kevés nyugdíjat adott. Annyit, amiből nem tud megélni. Muszáj dolgoznia, de ezt ő egyáltalán nem bánja, mert még mindig nagyon szereti a munkáját. S azt is, hogy kedvelik az emberek, s jönnek hozzá megbízással. S közben tud velük beszélgetni is. Így aztán ő a hírmondó. Ha történik valami, tőle kell kérdezni, ő mindent tud.

      Olyan, mint a villanypózna, amibe a rendőr emígyen kötött bele: álldogálunk, álldogálunk... s közben meg visszük a hírt, hozzuk a hírt?

      Egy alkalommal beszéltem neki átmeneti szorult helyzetemről. Nagyobb összeget kell fizetnem valakinek, de csak két hét múlva tudok veszteség nélkül hozzájutni a pénzemhez ( banki lekötés miatt ). Szidtam hát a bankot, - egyébként is -, mert olyan gyalázatosan kis kamatot ad a pénzemért, hogy azt már nem is éri meg náluk tartani. Azonnal felajánlotta segítségét. Szívesen kisegít. Mondom: - sok pénzről van szó!
- Sokat is tudok adni! Másokat is szoktam kisegíteni, nem kérek érte semmi kamatot, de rájöttem, az emberek hálásak a jóért. Ha visszahozzák a pénzt, melléteszik a cukrot, lisztet, kávét, kis pálinkát, s ezt azt,, amiket a konyhában használ az ember gyereke. Másnap megírtam az átvételt nyugtázó papírt, amire azt mondta, ő soha senkitől nem kért ilyent, megbízik az emberekben. Még eddig mindenki visszaadta a pénzét. Igen , de ez sok pénz, s velem is történhet bármi, legyen nyoma. Természetesen én sem voltam hálátlan a visszafizetéskor.
S akkor nem átallottam megkérdezni:
- ilyen sok pénzt tart itthon?
- igen! Volt idő, amikor a takarék hozzám jött könyörögni, hogy adjak be egy kis pénzt mert nagy a hitelállományuk, s egyre kevesebb pénzt tesznek be hozzájuk. Általában beadott pár százezer forintot. S büszkén mondja: a bank ezért jutalmat szokott adni neki, de mára már nem jön hozzá. Csak ámultam. Ilyesmiről még soha nem hallottam! A kuncsaft jutalmat kap! Sokat változott a világ.
- Mégis mennyi pénzt tart itthon? kérdezem. Ha nekem ennyit csak úgy kölcsön adott a házi bukszából, több is lehet ott ahol ez volt. A tiszta szoba, amit mindig zárva tart, az rejti az ő kincsét. Kénytelen vagyok rákérdezni az összegre, mivel nem válaszol.
- kétmillió?
- attól sokkal több pénzem van! És elárulta titkát. Államkötvényekben van nyolc milliója, meg még gépkocsinyeremény betétben is van egy milliója, és itthon is van több millió forintja. Éppen mikor neked adtam, átnéztem a kötegeget, Hat teli köteg van, meg a forgó! az majdnem egy millió. (a teli köteg az egymilliót takar) Elámultam az összeg hallatán. Te jó Isten! Én mindig azt gondoltam róla, tisztességes szegénységben él. Lakása vagy húsz éve nem festve, bútorzata, berendezése cirka hatvan éves. Egyszer voltam a fürdőszobájában! Édes Istenem! Azt még a legnagyobb jóindulattal is alig lehet annak nevezni. A Wc-t nem lehet lehúzni, mert el van dugulva, engem kért, hozzak neki egy kis méretű papírtartót, amibe külön gyűjtheti az elhasznált papírokat! S akkor nem lesz dugulás, és a papírokat majd eltüzeli!
      Megbántottam! Azt találtam mondani: tényleg azt hiszi a gyerekei majd örülni fognak a halála után, hogy ennyi pénzt hagyott rájuk? Ha én lennék a gyermeke, dühös lennék! S azt mondanám: Úristen! Ennyi pénze volt a szülémnek? s hagyta hogy az emberek azt higgyék: nyomorog ! Leszakadna a bőr képemről. Mondhatom vérig sértődött.

      Halála után a tiszta szobában megtalálták a pénzt a gyerekei. A parketta egy része ki volt lazítva, ott lapult a sok millió. Később találtak rá, akkor amikor a parkettát felszedték. A tiszta szoba csak hébe-hóba volt szellőztetve, hát az áporodott levegő megtette hatását. A parkettát enni kezdte a dudva, s alatta a pénz kötegek bepenészedtek, rongyosodtak, ragacsosak lettek. Használhatatlanok.
      De egyébként is elértéktelenedett a sok-sok forint. Elfelejtette ugyanis a pénzek bevonását követően kicserélni, frissíteni azokat. És mivel már több évtizede elrejtve lapultak a parketta alatt, hát fizetésképtelenné váltak. A bank adott némi kárpótlást: nyolc százalékot.

      S talán erre az esetre utalt a bankszakember amikor arról beszélt: a lakosság a pénze egy részét még ma is cihában tartja...