Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Boriska élete 10

Marika Lovász
Marika Lovász képe

      Húsz év múlott el már azóta, hogy elhagytam hazámat. Apám halála, elveszítése, megváltoztatta a szemléletemet szülőföldemmel kapcsolatban. Amikor Kölnből egy hétre haza repülhettem, összetört anyát, és bármilyen hihetetlen szinte megkönnyebbült testvért találtam otthon. Testvérem és az egész családja, a kommunizmusban meghajlott. Többé nem kell szégyenkezniük apámért...
      Nem feltöltődve, inkább kiégve tértem vissza új hazámba Kaliforniába, ahol családommal élek. Nem értettem mi történt otthon, nem értettem mi történt velem? Gyakran beszélgettem erről Pistával. Végül arra az elhatározásra jutottunk, amit Pista javasolt: Hozassunk ki családtagokat Amerikába, az kevesebb pénzbe kerül, s a különbözetből elvihetjük őket itt Amerikában csodaszép helyekre úgy, hogy annak gyümölcsét mi és gyermekeink is élvezhetjük, s legalább láthatják, hogyan kellene élniük.         

      Kupaktanács. Gyermekeink jónak tartották az ötletet. A tizennyolc éves Stivike rögtön javasolta, elsőnek a Misit kell kihozatni. (testvérem legidősebb fia) Azért őt, mert ő az, aki leginkább kiáll a magyar rendszer mellett. Ő az aki leginkább elégedett a sorsával. Chiléből Magyarországba menekült feleségével a munkahelyétől ingyen lakást kapott (48 m2 doboz ,a kilencedik emeleten). Szóval jó munka, annyi munkabér, amiből megélnek, ingyen lakás, két hét fizetett szabadság, mi kellhet még? És ezért csak hűség esküt kellett tenni a kommunista pártnak. Soha ilyen jólét nem volt Magyarországon. Otthon nem lehetett meggyőzni arról, hogy más életmód is létezik. Hát elsőre lássa Misi, milyen az igazi szabadság, igazi jólét . Két hétre jött, ennyi szabadságot kapott, s ez a két hét elég volt neki arra, hogy az itt szerzett élményei alapján eldöntse, ő többé nem tér vissza hazájába. Vasárnap mindenki elköszönt tőle, ajándékokat kapott, s elhalmoztuk őt szeretetünkkel.       Kedden reggel viszem a repülőtérre, hogy felszálljon arra a repülőre amely Európa felé tart. De nem így történt. Misi hétfőn amikor felkelt, elém állt a kérdésével:
- Nénje! mi lenne ha én nem mennék vissza?
- Üljünk le egy kávéra fiam, és őszintén mondd el, miért? Miért akarsz itt maradni?
- Nagyot csalódtam az életviszonyt illetően. Amit eddig gondoltam, éreztem, hogy az a jó, bizony azt láttam itt, hogy az mind hazugság.
- És mi lesz a feleségeddel?
- Azt majd későbben intézzük. Ő nem magyar állampolgár, majdcsak kiengedik.
- Hát kisfiam, csak úgy itt maradni, azt nem lehet! Be kell vigyelek az Emigrációs hivatalba San Franciscoba .
      Ott alaposan kikérdezték, s amikor a nagypapát “bemondta”, rögtön megkapta a zöldkártyát. Azt mondta a vizsgáló bíró, “nos, akkor ne csak kukoricát, tengerit is ültessünk”. Egy év múlva már autója volt, s még két év sem telt el, felesége utánajött.
      1980-ban ismételten édesanyámat hozattuk ki. Öt hónapig volt velünk, a gyerekeim is élvezték a nagymama ittlétét. De milyen érdekes az élet, a mama nem akart Amerikában maradni. Ahogy kitavaszodott, március elején, már nem volt maradása. Az ő ragaszkodásában - hazája iránt - magamat láttam. Mert bár megbékéltem a sorsommal, s ebben a legtöbbet Édesapám elveszítése segített, mégis továbbra is gyötört a honvágy.
      1982-ben kihozattuk Évikét és a férjét. A fele utiköltségen már Misivel közösen osztoztunk.
      1984-ben Misi öccse Tibor , a felesége Erika, és kisfiuk Tibcsike jöttek családlátogatásra. Akkor már megvolt a West Pointi házunk. De nem ez, ahol te is éltél Marikám, hanem egy nagyobb, lejjebb a hegyoldalban. Majd elviszlek arra felé, hogy megmutassam neked. Megmutatom azért is, mert kiváncsi vagyok a véleményedre, igazam volt e, amikor úgy döntöttem, ez a ház lesz az, ahol megtépázott sorsomat fogom élni, akár életem végéig. Tiborék a következő évben megint kijöttek, úgy, hogy tudták, nem mennek vissza Magyarországba. Újból vittem az Emigrációs hivatalba őket is. Ekkor már nem volt olyan egyszerű amerikában maradni, ügyvédet kellett fogadni, mert Amerika már tudta, amit mi még nem: a kommunizmus sokat veszített erejéből. Az ügyvéd bemutatta milyen nehéz az életük, hogy a munkában kicsit feljebb jussanak a ranglétrán a kommunista párt tagja kell legyenek, nincs szabad akarat. Ezek a keservek már nem igazán hatották meg a bírót, de amikor az ügyvéd arra hivatkozott, hogy mi már huszonkét éve itt élünk, és az édesapám börtönbüntetését is elmondta, a bíró rám kérdezett:
- az a te édesapád volt? Végül megkapták a tartózkodási engedélyt ők is. 
***

Rovatok: 
Irodalom