Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Boriska élete 1.

Marika Lovász
Marika Lovász képe

   Napokig nem hittem el. Egy férfi engem is észrevett. De hogyan, és milyen körülmények között?
Aprócska, törékeny kislánynak születtem, olyan kicsinek, mint az édesanyám volt. Azt gondolom, nem véletlenül mondják: kicsi a bors, de erős! Mindent megtettem azért, hogy kellően erős legyek minden körülmények között.
  Imádott édesapámat koholt vádak alapján egy fekete autó 1948-ban elvitte. Édesanyámmal és nővéremmel kellett helytállni otthon az állatokkal, a mezőn a földekkel. Tizennégy éves voltam mindössze, úgy dolgoztam mint egy felnőtt, és igen gyakran úgy, mint egy férfiember. Ha most visszagondolok, nem is értem, hogyan bírtam erővel.
  Pénzünk nem lévén, - amikor a hatóság engedte, - bányász lettem, kenyérkereső. Igen-igen keserves életem volt ebben az időben. Három műszak, és mellette otthon az állatok (teheneink voltak) igásjószágok ellátásáról is gondoskodni kellett. Többnyire nekem, hiszen nővéremnek inkább férjhez kellett mennie, hogy apánk helyett férfi kerüljön a házhoz.
  A bányából mindig szutykosan, maszatosan, feketén jöttem fel, és mégis megakadt rajtam egy legény szeme. István volt az. Nem hittem el, hogy engem mindig maszatosan lát, míg ő mindig tisztán megy le, és mégis észrevett! Megdobogott a szívem minden nap, amikor megláttuk egymást. Egy napon hozzám lépett és azt mondta:
- Vasárnap várlak a mozinál.
Istenem! Randevúra hívott egy legény. Forgott velem a világ. És eljött a vasárnap. Anyám nem engedett el, mondván a tehenekről kell gondoskodnom. Dohogtam magamban. Végre engem is elhív valaki, és nem mehetek. Sötétedéskor hordtam be a szénát az istállóba, amikor megláttam őt a kiskapunkban állni. Mi lesz ebből? Édesanyámnak nem mondtam meg, hogy egy férfival mennék a moziba, hogy valaki engem is észrevett. Sebesebben kezdtem dolgozni, ne is lássam mi történik. István belépett a kiskapun, Anyám felé tartott a konyhába.
- Szóval innentől kezdve volt udvarlóm.
  Közben Édesapámat kiengedték a fogságból, de munkát nem kapott. A távollétében házunkba idegeneket raktak, így egy szobában szorongtunk mindnyájan. Nővérem a férjével, a kisbabával aki időközben megszületett, szüleim és én. Továbbra is a bányában dolgoztam, pedig azt hittem, ha apám hazajön, minden másképpen lesz. Sokáig nem lett.
  1956-ban megcsillant a remény, megváltozik minden, a városi munkások, és főleg az értelmiség, egyetemisták, fellázadtak a rendszer, az elnyomás ellen. A bánya szolidarításból bezárt. Ezt az időt használtuk ki Istvánnal, aki már két éve udvarolt nekem arra, hogy összeházasodunk! Irány a községháza, ott sebtiben összeadtak minket, és még a templomban is kimondták ránk az áment.

**
Rovatok: 
Irodalom