Ült a kis tó szélén, és a víz felett röpködő szitakötőket figyelte. Néha brekegett egyet, hogy tudassa a többiekkel, itt vagyok.
   Kicsit kapart a hátsó lábával, félig elásta magát a sárban, lehűtötte nap melegítette bőrét. Elszundikált, az éhség még nem kergette. Ahogy a délután árnyékot borított fölé, előmászott, belecsobbant a vízbe, és csak a feje körüli apró hullámok mutatták jelenlétét. Elkapott hosszú nyelvével egy nagy szúnyogot, ami elég óvatlanul közel ment hozzá. Örömében úszott egyet, hangos brekegéssel tudatta a többiekkel sikerét.
   Egy békalány hangja mind közelebb csalogatta a parthoz, izmos lábaival a vizet rugdosta, hangos csobbanásokkal érkezett meg, de hiába kereste, nem találta.
   Ekkor érezte, hogy kiemelkedik a vízből, valami puha, meleg körbeveszi, ami nem volt jó érzés neki, hiszen ő a hideget szerette. Aztán a parton találta magát, vele szemben egy lány állt.
- Végre megtaláltalak békakirályfi! - mondta, és egy fürdőköpenyt terített a vállára. Hazamegyünk, összeházasodunk, és élünk boldogan, húzta kezénél fogva maga után.
   Így is történt. Az immáron férfitestben lévő béka ettől kezdve dolgozni járt egy gyárba, munka után a gazdaságban dolgozott, három gyermeket neveltek feleségével, este pedig fáradtan a tévé előtt elaludt. Ilyenkor mindig a kis tónál járt, boldogan ücsörgött a sárban, de ha álmában véletlenül brekegett egyet, a felesége rémülten keltette fel, nehogy újra béka legyen.