Bébike alig néhány órája született. Aprócska leány-csecsemő. Ember, tehát a Genfi Egyezmény értelmében emberi jogai vannak.  Az élethez – amit máris el akartak venni tőle -, a szabadsághoz. Szabadon gyakorolhatná vallását – ha lenne  neki – nyilváníthatná véleményét – ha tudná -.
De hol szerepel az anyához való jog? Miért nem lehet Bébikének szerető anyja?
     Amikor megszületett, a lépcsőházban sötét volt. A rendőrorvos feltételezte, hogy a fiatal lány, aki Bébikének életet adott, a vajúdás alatt úgy tudott csöndben maradni, hogy fájdalmában szétszaggatta azt a pokrócot, melyet a helyszínen találtak. Szabadulni akart az újszülöttől, hogy szégyenét eltitkolja. Befogta a csecsemő száját, beletekerte szorosan egy előre elkészített törülközőbe, s egy reklámtáskába beletéve a kicsi csomagot, a lifthez vánszorgott. Az utcára érve a csomagot egy szemetes konténerbe dobta. Bébike egyedül maradt. A rácsavart törülköző adott némi meleget.

     Lépcsőházi Samu – foglalkozása szerint konténer szakértő – és Etil Hubert – főállású italmérés ellenőr – üvegeket keresett, hogy azokat visszaváltva anyagi alapot teremtsen a napi alkoholmennyiség beszerzéséhez. Amikor reggel munkába indultak állandó lakhelyükről, a romos ház mosókonyhájából, még nem sejtették, hogy életük egyik legizgalmasabb napját élik meg. Használt ruhadarabot sejtve a reklámtáskában, kiemelték a konténerből a csomagot. Hubert kis hijján elejtette ijedtében, amikor a táska megmozdult, és nyögdécselni kezdett.
-   Talán kismacskák! – méregette óvatosan.
-   Túl nagy ez macskának! – méregette óvatosan Samu, majd kirángatták a neylonból a törülközőt.
-   Jézus Mária! – lehelt egy óriási borpárát Hubert a gyerekre, majd sietve kibújt a kabátjából és azt a földre terítette. A kabát függőleges helyzetben is megállt volna a kosztól. Beleburkolta a csecsemőt, aki nem igen érezte a különbséget, mert a kabát és a konténer illata szinte azonos volt.
-    Most mit csináljunk? – töprengett Samu.
-    Vigyük el Nyunyához?
   Nyunya a szellemileg kissé visszamaradott, erősen alkoholista hölgy tűnt számukra a legalkalmasabbnak a gyermek gondozására. Szociális helyzete magasan felette állt ismeretségi körének, ugyanis egy kazánház mögött berendezett odúban lakott, társbérletben néhány patkánnyal. A kazánház melege még télen is biztosította a fagypont feletti hőmérsékletet. Ez Nyunyának és a patkányoknak maximálisan megfelelt.
   Rövid tanakodás után a két férfi úgy döntött, hogy mégsem Nyunya gondjaira bízzák a gyermeket, mert annak eltartása jelentős költségekkel járna. Nyunya pedig ezt biztosan behajtaná rajtuk. Ki fogja ezt felvállalni? Kihívták inkább a mentőt.
   -A mentőszolgálat emberei – mivel a telefondrót szerencsére nem vezeti a cefreszagot – rövid győzködés után elhitték a történetet, így rövidesen megjelent egy Ambulanciás rohamkocsi és egy rendőrautó.
     Bébike szinte elveszett a mentő nagy fehérségében, ami szirénázva száguldott vele a kórházba, ahol kapott inkubátort, UV sugárzást, tápszereket, az előírás szerint, naponta többször is. Csak egy valamit nem kapott! Anyát!

  Megindult a nyomozás, ki az anya, ki akarta Bébikét elrekkenteni, mint egy fölösleges macskakölyköt? Az eset nagy port vert föl. Kiszivárgott „illetékes helyről”, hogy Bébike esetleg adoptálható. Nagy a város elitje, közülük sok a gyermektelen házaspár. Sokan vélték úgy, hogy jó eséllyel indulhatnának a gyermek örökbe fogadásáért. A kilincselés a Hatóság ajtaján folyamatossá vált, a jelentkezők csak úgy tódultak az illetékes elvtársak irodájába. Pénz nem számít!  A házaspárok tervezgettek, álmodoztak, képzeletben elhalmozták Bébikét minden földi jóval.

***
    Valamikor egy gyermek-pszichológus mesélt egy állat kísérletről, amit majmokon végeztek. Elkülönítették a kölyköt az anyától. Drótból és műanyagból készült „anyautánzatot” helyeztek a kis majom ketrecébe. A kölyök állat rövid idő elteltével hisztériás, agresszív, és összeférhetetlen lett. Ez az állapot elkísérte az állatot egész életén keresztül.  Azóta ha egy anyaállat elpusztul, minden állatkert keres egy pótanyát.
     Bébike semmit nem tud ezekről a kísérletekről. A Tisztelt Hatóság sem!  A hónapok telnek, a gyermek éjszakánként felsír, markolássza párnáját. Nincs egyedül, hiszen jól felszerelt  egészségügyi szervezet őrködik Bébike és kis társai fejlődése felett. Valami mégis hiányzik!

Az ANYA, az esti puszi, az ölelés, a mosoly!
   Az emberi jogok gyermekfalut és jól képzett pedagógusokat írnak elő Bébikének olyan anya helyett, aki sajátjaként szeretné, ha már az igazi eldobta!
   Vajon ennek tényleg így kell lennie?! Mert ha igen, azt a Genfi Egyezményt Bébike tépné szét elsőként!
Talán egyszer rá fog kérdezni…