Olyan csend volt, mint a hajnalé,
amikor a nap megindul felfelé.
Akkor, ott, felébredt valami belül,
egy érzés, mi lassan megszelídül.

Két tekintet, melyben fény ragyog,
egy szív, melyben vér bugyog,
szavak nélkül is mindent értenek,
mint eső, a földre hullva, megremeg.

Nem harsány, sosem  kérkedik,
de egyként dobog mindegyik,
kéz a kézben, sors a sors felett -
felépül a szívből szőtt szeretet.

Már nem keresnek, mert rátaláltak,
mint két csillag az égi világnak,
nem kérdeznek: „miért pont te?” -
hisz válasz ott van a szemükbe'.

Ez a szerelem nem kér, csak ad,
nem múló láng, de örök szavad,
szelíd türelem, tiszta ölelés,
két szív között a legszebb egyezés.

TM