Hol volt, hol nem volt, túl az Óperenciás-tengeren, de talán még azon is túl, ott ahol a kurta farkú kismalac túr volt egy hatalmas gránithegység. Itt a magas hegycsúcsok között élt a félelmetes sárkánykirály. Ember nem mert bemerészkedni birodalmába. Aki ezt mégis megtette, annak ütött életének utolsó órája. Elbúcsúzhatott mindenkitől, akit szeretett. A katonák azonnal végeztek vele. Ezért, aki csak tehette elkerülte ezt a vidéket.A sárkánykirálynak volt egy csodálatos leánykája. Igaz ő is sárkány volt, de minden holdtöltekor ledobta sárkány jelmezét, és gyönyörű hajadon vált belőle. Az egyik ilyen holdtöltekor a lány elcsatangolt messze apja várától. Észre sem vette, hogy átlépte a sárkányok birodalmának a határát, és az emberek földjére tévedt. Éppen egy forrásnál oltotta szomját, amikor egy vadász arra járt, és megpillantotta a lányát.
– Te szépséges leányzó, mit keresel itt ebben a sűrű erdőben éjnek éjjelén? Hiszen ezen órában szokott a forráshoz jönni vizet inni az erdő réme a farkas.
A lány összerezzent, és ijedten ugrott fel a forrás mellől. El akart szaladni, de a vadász elállta az útját.
– Addig nem engedlek, míg el nem árulod, mit keresel itt?
Szegény lány nem tudta, mit feleljen? Lesütött szemmel állt a férfi előtt. Lassan a vadászra emelte tekintetét, és e csodálatos szempár oly szépen ragyogott, hogy rabul ejtette nézőjét. Nem bírt megmozdulni. Csak állt mozdulatlanul, mint egy szikár fa egy hegy tetején. Szerette volna megérinteni a szépséges leányzót, de keze bénán csüngtek teste mellett. A sárkánykirály lánya tekintete kővé változtatta a vadászt. Egész addig így maradt, amíg a gyönyörű teremtés el nem tűnt a forrás közeléből.
Eleinte azt hitte, hogy csak álmodta az egészet, de amikor véletlenül a gyér holdfényben a fűszálak között talált egy arany, gyémántokkal berakott hajcsatot, akkor mindjárt megértette, nem volt álom. Valóság volt az átélt látomás.
Ettől a perctől fogva nem volt nyugta. Állandóan a lányra kellett gondolnia. Éjjel – nappal az erdőket rótta, hogy meglelje ezt a csodálatos teremtést.
Hiába volt minden igyekezete, többé nem találkozott vele. Pedig számtalanszor visszament a forráshoz reménykedve hátha ott leli, de minden egyes alkalommal csalódnia kellett. Hogyan találhatott volna rá, amikor a lány csak holdtöltekor bújhat ki sárkánytestéből.
Nagyon szomorú volt a vadász, és már azt fontolgatta megválik életétől. Minek éljen, ha már a szépséges leányzó nem lehet az övé.
Egyik nap, amikor ott üldögélt a forrásnál és kedveséről ábrándozott, arra ment egy anyó. Mindjárt észrevette a szomorkodó vadászt.
– Miért búsulsz édes fiam? – kérdezte.
– Nagy az én bánatom öreganyám, – válaszolta könnyes szemekkel – Nem lelem azt a lányt, akit néhány nappal ezelőtt itt ennél a forrásnál pillantottam meg. Azóta nem tudok szabadulni tőle. Életemet adnám oda, ha legalább még egyszer megláthatnám. Nincs értelme életemnek, ha nem lehet a feleségem.
Az öreganyó elmosolyodott, és vigasztalóan mondta:
– Tudom ki lehet az a lány, de jobb ha többször nem találkozol vele. Ő a sárkánykirály lánya, és csak holdtöltekor ölt emberi alakot. A többi napokon csúf sárkány az eszemadta. Ne akarj találkozni vele. Apja megöl kénköves tűzzel, ami torkában van, ha közelíteni próbálsz feléje. Felejtsd a sárkánykirály lányát, és keress magadnak mást a közeli faluban!
Az öreganyó nem tudta lebeszélni a vadászt. Neki csak a forrásnál látott lány kellett. Ha az ég le is szakad, akkor is megkeresi, vagy búcsút int életének.
– Látom nem tudlak lebeszélni. Igaz nem szívesen, de megpróbálok segíteni. Indulj el napkeletnek, kelj át három égig érő hegyen és három tüzes erdőn. A harmadik erdő szélén megleled nénémet, aki talán tud segíteni.
A vadász megköszönte a segítséget, és vállára téve puskáját elindult napkeletnek.
Nagyon sokáig ment szinte megállás nélkül, mire nagy nehezen megérkezett az öreganyó nővérének a házához. Illően köszöntötte és részletesen elmondta jövetelének a célját.
– Sajnos nem tudok segíteni. Én sem tudom, hol találod meg kedvesedet. Jól mondta húgom, ne menj a sárkánykirály birodalmába, mert nagyon megbánod! De ha mégsem tudlak lebeszélni, akkor azt javaslom, menj el az idősebb testvérünkhöz, aki az aranyhegyen túl lakik. Ő a legokosabb közülünk, bizonyára tud segíteni neked. Figyelmeztetlek, amikor az aranyhegyen jársz még csak véletlenül se érjél hozzá egyetlen aranyröghöz se. Ha nem fogadod meg tanácsomat és megérintesz akár egy parányi aranykavicsot is, te aranykővé válsz, mint annyi sok vándor, aki ide tévedt.
Elbúcsúztak egymástól, és a vadász folytatta útját az aranyhegy felé. Amikor odaért igen nagy kísértést érzett, hogy tarisznyáját jól megtömje arannyal. Milyen gazdag lehetne ennyi rengeteg kinccsel. Talán még a királynál is szebb házat építtethetne magának. Amint így ábrándozott eszébe jutott, amit az öregasszony mondott neki. Elhessegette magától ezeket a csábító gondolatokat és sietett minél előbb kiérni a hegyek közül.
Hamar megtalálta a legidősebb öreganyó házát, és bekopogott hozzá. Neki is elmondta, miért jött.
– Jól meggondoltad, fiam, mire vállalkozol? – kérdezte az öregasszony.
– Igen. Még akár az ördöggel is megküzdök, hogy csak enyém legyen az a lány.
– Akkor jól van. Figyelj ide jól! Elmesélem a sárkánykirály, és lányának az igaz történetét. Hajdanában réges-régen élt egy jóságos király. Mindenki nagyon szerette. Talán az egész világon nem volt olyan jó ember, mint ő. Mindene megvolt, csak gyereket nem tudott szülni a felesége. Pedig mindent megpróbáltak. Nagy tudású orvostól orvosig jártak, mire egy öreg felcser adott neki valami titkos port, amitől majd a felesége egy szépséges leánykát fog szülni. Ez mind igaz is volt, csak az öreg felcser azt felejtette el megemlíteni, hogy az asszony meghal azonnal szülés után.
Így is történt. Nagyon boldogok voltak, amikor a kicsike világra jött, de boldogságuk nem tartott sokáig. A király felesége még ott a szülőágyon kilehelte a lelkét.
Nem tehettek mást szépen, sok könnyhullatás közepette eltemették a királynét. Szegény leánykának anya kellett. Amint letelt a gyászév, a király elhatározta, hogy feleséget keres magának, aki majd gondját viseli a csöppségnek.

Jelentkezőben nem volt hiány. Szebbnél szebb hajadonok, megözvegyült asszonyok szerettek volna királynénak lenni. A király nem tudott választani közülük. A várban élt egy vén boszorka. Azt szerette volna, ha a király őt veszi el feleségül. Elő is állt kérésével, de a királynak nem tetszett a menyasszonynak való. Kerek perec megmondta a boszorkának, hogy nem veszi el. Ez annyira felmérgesítette a nőt, hogy mérgében sárkánnyá változtatta a királyt és kislányát. A varázslat úgy szólt, hogy csak úgy szabadulhatnak meg a varázslat alól, ha valaki meglovagolja a sárkánykirályt. Ez pedig szinte lehetetlen. Eddig még a földön nem született ember, aki erre merészkedett volna.
– Egy életem, egy halálom, én megpróbálom – rikkantotta el magát a vadász, és arra kérte az öregasszonyt, mutassa meg neki merre van a sárkánykirály birodalma.
– Jaj, fiam, jól gondold meg, mire vállalkozol – sápítozott az anyóka. – Eddig még ez senkinek sem sikerült. Mindenki odaveszett. Fiatal vagy te még, hogy a túlvilágra költözzél.
A vadászt nem lehetett lebeszélni. Amit a fejébe vett azt véghezvitte. Különben is annyira belé szerelmesedett a sárkánykirály gyönyörűséges lányába, hogy nem egy, hanem száz sárkánnyal is megküzdött volna.
– Látom, nem tudlak lebeszélni – szomorodott el az öregasszony. – Nem bánom megmutatom melyik út vezet a sárkánykirály birodalmába. Útravalóul fogadd el tőlem ezt a kis madártollat! Ha bajba kerülsz vedd elő, és segítségedre lesz!
Az öregasszony megmutatta az utat, és a vadász elindult, hogy meglovagolja a sárkánykirályt. Három éjjel, három nap ment megállás nélkül hegyen, völgyön át. Végül megérkezett a sárkányok birodalmába. Ment volna ő egyenesen a várba, de megállította egy háromfejű sárkány.
– Hová mész, emberfia? – kérdezte a háromfejű sárkány.
– Megyek meglovagolni a sárkánykirályt – válaszolta.
– Addig ugyan innen nem mész tovább, míg meg nem küzdesz velem.
– Ha csak ez a kívánságod, már el is búcsúzhatsz mind a három fejedtől – mondta és azonnal nekiesett a fenevadnak.
Estig küzdöttek, mire nagy nehezen a vadász felülkerekedett a sárkányon, és folytathatta az útját. Megint sokáig ment, mikor az egyik útelégázásnál már várta a hatfejű sárkány. Vele is meg kellett küzdenie. Egy egész nap ütötték – verték egymást, és Hold már magasan fennjárt az égen, amikor a sárkány hatodig kéntüzet okádó feje is a földre hullott.
Már azt hitte innen egyenes az út a várba, de még mielőtt beléphetett volna a várkapun Isten tudja honnan előkerült egy kilencfejű, félelmetes sárkány.
– Ugye be szeretnél menni a várba? – ugrott elébe. – Ide bizony addig be nem mész, míg meg nem küzdesz velem. Forr bennem a düh, amiért két öcsémet megölted. Ne várj könyörületet tőlem. Egy pillanat alatt végzek veled.
– Majd meglátjuk, ki nevet a végén – mondta elszántan a vadász. Csak nehogy te is elveszítsd mind a kilenc fejed,
Egymásnak ugrottak, olyan nagy hévvel, hogy majd leszakadt a föld alattuk. Egyszerre kilenc torokból csaptak ki a vadász felé a kénköves lángok. Szerencséjére el tudott ugrani előlük, és nem lett a lángok martaléka.
Hiába védte ki a vad támadásokat a vadász sehogy sem sikeredett felülkerekedni a kilencfejű sárkányon. Három hosszú napon keresztül verekedtek megállás nélkül. Vége felé már olyan fáradtak voltak, hogy majdnem leestek a lábukról. Talán a sárkány került volna ki győztesen a harcból, ha véletlenül egy hullócsillag nem jelenik meg az esti égen. Ez a sárkányt annyira meglepte, hogy kíváncsian mind a tizennyolc szemét felemelte az égboltra. Ezt kihasználva az ellenfél, előkapva hatalmas kését egy nyisszantásra levágta a sárkány kilenc, kénkövet okádó fejét.
Most már nyitva állt az út a várba. Sietve be is ment a nagy acélkapun, ahol újabb meglepetés várta. A sárkánykirály a vár udvarán ült egy aranyszéken körötte pedig kilencvenkilenc állig felfegyverzett sárkány vigyázott rá,
Bármennyire is ügyes és vakmerő volt a vadász ekkora túlerővel tehetetlen volt. Ha csak egy lépést is tett volna a sárkánykirály felé őrei azonnal elpusztították volna. Törte a fejét, hogyan tudná meglovagolni a sárkányt, de semmi okos nem jutott eszébe. Amint ott téblábolt, és gondolkodott véletlenül a zsebébe nyúlt, és megérintette az ajándékba kapott tollat. Nosza gyorsan elővette a madártollat, mire az így szólt gazdájához:
– Mit parancsolsz édes gazdám?
– Nagy az én gondom – mondta. – Szeretném meglovagolni a sárkánykirályt, de nem tudom, hogyan üljek fel a hátára. Nem bánnám, ha tudnál nekem segíteni.
– Ez ne legyen a gondod. Emelj fel jó magasra, és meglátod, mi fog történni!
A vadász felemelte a madártollat, és mindet úgy tett, ahogyan mondták neki.
Lássatok csodát, a toll egyszer csak pörögni kezdett, és felemelte a gazdáját. A sárkányok hiába ugráltak, okádták feléje a kénköves tüzet, nem bírták elérni. Így a vadászt a madártoll a sárkánykirály fölé emelte, és egy váratlan pillanatban éppen a hátára pottyantotta. Amikor már fenn ült a veszedelmes állat hátán, már nem tehetett ellene tenni semmit egyik sárkány sem, mert nem érinthette meg királyát. Mi sem kellett több a vadásznak, gyorsan megsarkantyúzta a fene vadot.
– Gyí lovacskám, gyí! – mondta, mire olyan dolog történt, amire senki sem gondolt.
Hirtelen a sárkánykirály levetette magáról a sárkánybőrt, és ember lett belőle. De nem csak ő változott át, hanem az összes sárkány. Elmúlt a varázslat ereje, és visszakapták régi formájukat az ott lévők. Szaladva jött elő a várból a király szépséges leánykája és boldogan újságolta a csodát.
– Nézd, édesapám, elmúlt az átok! Megint emberi alakot öltöttem, pedig még nincs is telihold. De ez a vadász, hogyan került ide? Olyan ismerős, mintha már láttam volna valahol.
– Én vagyok az a vadász, akivel találkoztál a forrásnál, szépséges leányka. Visszahoztam hajcsatodat, amit elveszítettél az erdőben – mondta és átnyújtotta a hajcsatot a királykisasszonynak, aki erre olyan boldog lett, hogy visongott örömében.
– Köszönöm, kedves vadász, amiért visszahoztad édesanyámtól kapott hajcsatomat. Már azt hittem sosem látom.
A királykisasszony nem győzött hálálkodni, édesapja pedig kíváncsian megkérdezte:
– Miképpen jutalmazzalak meg, vadász, amiért megmentettél bennünket az átoktól, és hogy visszahoztad leánykámnak a hajcsatát? Adok neked aranyat, ezüstöt, bármit, amit csak kérsz.
– Fenséges királyom, nem kell nekem arany és ezüst. Egyet kérek kegyedtől, adja hozzám feleségül leánykáját – mondta a vadász és vágyakozó tekintetét a királykisasszonyra emelte.
– Túl sokat kérsz tőlem te legény, de mivel látom mily vágyakozva nézed lányomat, és különben is megszabadítottál bennünket a varázslatól, teljesítem a kérésed.
Nagy volt a boldogság a várban. A sárkányokból lett emberek éljeneztek. Mindenki örült a frigynek. A királykisasszony sem tiltakozott, hogy egy vadász lesz a férje. Hiszen neki is nagyon tetszett megmentője. Már ott a forrásnál szerelmes lett belé.
A király azonmód kihirdette, hogy e naptól számítva három hétre megtartják a lakodalmat, amelyre mindenki hivatalos, aki csak él mozogni tud.
Így is történt. Olyan nagy hacacárét csaptak, hogy majd az ég is leszakadt rájuk. Tán még ma is mulatoznának, ha el nem fogyott volna a bor. Bor nélkül meg, milyen egy lagzi? Amikor a vendégek az utolsó csepp bort is kikortyolták poharaikból, szép lassan hazaballagtak és véget ért a lakodalom.
A király az ifjú párnak ajándékozta fele királyságát, és még talán ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

(Kép forrása:internet)