Hol volt, hol nem volt, még sem tudom, hogy hol, volt egy kicsi falu, és ebben lakott egy szegény földműves. A házán és földecskéjén kívül csak egy ökre volt. Szorgalmasan szántott, vetett a földjén, de ennek ellenére mégsem gazdagodott meg. Igazából ez nem is igen érdekelte, fő, hogy egészséges volt. Minden nap jutott kenyér az asztalára.

Telt – múlt az idő a földműves szükségét látta, hogy megnősüljön, asszonyt hozzon a házhoz. Talán kettesben könnyebb lesz az élet, és az sem elhanyagolható, ha gyermeksírás veri fel a ház csöndjét. Legalább öregségére lesz aki eltartja és fogja az eke szarvát.

Ki is szemelt magának egy takaros árva leánykát a faluba. Szegénykének még kisgyermek korában meghaltak a szülei és bácsikája vette szárnyai alá. Úgy érezte ő lesz, akivel képes lesz összekötni az éltét. A szomszédoktól sok szépet és jót hallott róla.

Mindez talán rendjén is lett volna, de a nagybácsi nagyon fukar ember volt. Mindenből pénzt akart csinálni, így hát unokahúgát sem adta ingyen. Amikor a földműves elment hozzájuk, és előadta jövetelének a célját, mindjárt azt kérdezte:

– Gazdauram, tud-e az asszonyért fizetni, mert ingyen biz’ én nem adom. Sokba került míg a kicsi békából szép lányt neveltem. Mindennek ára, még a menyecskének is.

Jaj, Istenem, honnan tudott volna fizetni, amikor máról holnapra tengette életét. Hiába dolgozott kora reggeltől késő estig a pénzmag csak nem akart kikelni a bugyellárisában.

Amikor erről a nagybácsi tudomást szerzett, azonnal utat mutatott a kérőnek.

– Jöjjön vissza kend, ha lesz elég pénze, de siessen, mert unokahúgomat odaadom az első kérőnek, aki leperkál nekem jó sok szépen csengő aranyt.

Ezeket hallván a földműves nagyon elszomorodott. Tudta jól, egyhamar nem lesz pénze, amivel kifizethetné a kiszemelt lányt.

Éppen az istállóban búslakodott, amikor egyszer csak az egy szem ökre megszólította:

– Miért lógatod az orrod, édes gazdám?

Mindent részletesen elmondott neki, mire az ökör dobbantva egyet a lábával mondta:

– Ezért nem kell búsulnod. Mondd meg a lány nagybácsijának, hogy cserébe odaadsz engem. Talán érek csak annyit, mint néhány szépen csengő aranytallér.

– De akkor, mi lesz velem, ha téged elajándékozlak. Ki fogja húzni az ekét, és a kocsit, amivel megyek a vásárba? Talán magamat fogom be?

Az ökre elnevette magát.

– Fogadd meg a tanácsomat, és mindent tegyél úgy, ahogyan tanácsolom! Meglásd, nem lesz semmi baj!

Az ökör addig – addig beszélt gazdájának, míg az beleegyezett, és másnap elment a nagybácsihoz.

– A lányért cserébe odaadom az ökrömet – mondta. – Szerintem szép árat adok érte.

A nagybácsi először kicsit gondolkodott az üzleten, de végül elfogadta az ajánlatot.

– Nem bánom, viheti az unokahúgomat, de nem szeretném ha holnap azzal jönne vissza, hogy megbánta.

– Ettől nem kell tartani uraságodnak – mondta és kézen fogta a lányt és hazavitte.

Nem volt nagy lagzi. Miből is lett volna, mikor kongott a kamra az ürességtől. Még szerencse, hogy a pap megkönyörült rajtuk és ingyen összeadta őket.

Az esküvőt követő reggel a földműves felkelt, és indulni akart, hogy megetesse az ökrét, de mindjárt eszébe is jutott, hogy feleségéért cserébe odaadta a nagybácsinak.

Mi lesz most? Még annyi pénzecskéje sem lesz, mint előtte. Miből fogja eltartani a feleségét, és a leendő gyermekeit?

Szerencsére az asszonyka megértő volt. Nem zúgolódott, ha napjával csak egyszer ülhetett le az asztalhoz enni. Amit tudott, dolgozott a kicsi kertben.

Ez a földműest nem nagyon nyugtatta meg. Hiányzott neki az ökre. Nem tudott szántani, vetni. Élete során megszokta, hogy állatát babusgatta, mintha családtag lenne. Valójában az is volt. Egy földműves, milyen, ha nincs igavonó állata?

Naphosszat búslakodott, sírdogált az üres istállóban.

Amint egyszer is ott ült a volt ökrének a jászola szélén, és éppen azon ábrándozott, milyen szép volt, amikor állatával szántogatott kint a földön. Váratlanul furcsa hangra lett figyelmes, mintha a jászolban valami kotorászott volna. Először azt hitte kicsi egérke keres ennivalót magának.

A szegény ember kíváncsian belekukkantott, és látta nem tévedett valóban egy kicsi egér szaladgál a széna között. Amikor meglátta a szegény embert, mondta neki:

– Jó napot, szegény ember! Az ökröd küldött, hogy mondjam meg, ma éjfélkor menjél el a nagybácsi házához! Vigyél magaddal egy nagy tököt, és amikor a falu templomtornya elütötte a tizenkettőt kezdj el kiabálni: Tökben van egy aranyváros, ahol minden aranyból van. Aki beleugrik, az lehet a világ ura. Meglásd tódulni fognak az emberek, de te senkit ne engedj beleugrani, csak a feleséged nagybácsiját. A többit meg majd magad is meglátod.

Ezzel az egérke el is tűnt, mintha ott sem lett volna. A csodálkozástól megszeppent földműves, el sem akarta hinni, amit hallott. Azt gondolta, hogy talán csak álmodta ezt a képtelenséget. Mindjárt el is vetette és nem akart foglalkozni vele. De ahogyan közeledett az éjfél egyre többet gondolt rá. A töknek az érésének ideje volt, és felesége éppen behozott egy jó nagyot a kertből, hogy tokfőzeléket akart készíteni másnap ebédre.

A földműves érdeklődve nézegette a tököt. Még csak elképzelni sem tudta, hogyan férhetne bele egy aranyváros. Vágyat érzett rá, hogy beleugorjon, és már majdnem meg is tette, amikor felesége mondta neki:

– Úgy nézi drága férjuram, mintha valami kincs lenne ebben a tökben.

Nem merte megmondani feleségének, amit az egérkétől hallott, mert még azt gondolhatná, hogy férje meghibbant. Inkább helyette ezt mondta a párjának:

– Drágaságom, szép virágszálam, ebből a tökből ne készíts ebédet holnapra! Elviszem eladni a városba, és lesz belőle egy kis pénzünk, és tudunk venni ruhácskát a hamarosan megszületendő gyermekünknek.

Jaj, azt majdnem el is felejtettem mondani, a földműves és felesége várták első pulyájuk megszületését. Igen csak kellett spórolniuk, hogy kicsinyük meglátva szegénységüket, nehogy visszaforduljon félútról, és a gólyamadár máshová pottyantsa le, ahol mindenben bőségben vannak a háziak.

A feleség igazat adott férjének. Messze volta város és így már éjfél tájt el kellett indulnia a földművesnek, hogy reggelre odaérjen. Legalábbis ezt gondolta a feleség. A tarisznyába tett egy fej vöröshagymát és némi kenyeret.

– Menjen Isten hírével, férjuram! Járjon szerencsével, és jó pénzért adja el a tököt! – mondta az asszonyka.

Pedig, ha tudta volna hová készül a férje, talán lebeszélte volna tettéről.

A földműves akkor ért a nagybácsi házához, amikor a templom harangja ütni kezdte az éjfélt. Szépen kivárta a harangozást, és amikor az utolsó bim-bam is elült, hangosan elkiáltotta magát:

– Tökben van egy aranyváros, ahol minden aranyból van. Aki beleugrik, az lesz a világ ura.

Tódultak ki az utcára az emberek, és mind egytől egyig bele akart ugrani, de a földműves senkit nem engedett a tök közelébe.

– Jöjjön, kedves rokon! – mondta, amint meglátta az ágyból kikecmergett nagybácsit. – Kegyedet illeti meg az elsőbbség. Tessék, tessék, ugorjék bele ebbe a szép, nagy tökbe!

A nagybácsi gondolkodás nélkül beleugrott a tökbe, ami azonnal szétnyílt, és akár hiszitek, akár nem odabent egy ördög várta. Megragadta a nagybácsi grabancát, és beletette egy nagy zsákba és vitte a rugdalózó, kapálózó zsákmányát. Nem engedte el, hiába könyörgött a nagybácsi. Ígért az ördögnek pénzt, aranyat, meg mindent. A patás jószágnak nem esett meg rajta a szíve, egyenesen a Pokol legmélyebb bugyra felé tartott vele.

Az egész nem tartott tovább néhány pillanatnál, a földműves ott maradt a nagybácsi gazdag háza előtt. Az emberek kezdték noszogatni:

– A ház kegyedet és feleségét illeti. Hiszen szegény leányka szolgálóként dolgozott annyi hosszú éven át, hogy rég ledolgozta az árát.

– Nem akarok innen semmit, csak az ökröm. Ha visszakapom én leszek a világ legboldogabb embere.

Nem kellett sokáig. Egyszer csak kiszabadult a nagybácsi istállójából a hűséges állat, és futott gazdájához, aki örvendezve átölelte, majd elindultak haza. Talán még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak.

Itt a vége, fuss el véle!