Öregapám, amikor jókedvében volt mindig mesélt nekem. Egyik hideg, téli nap is üldögélve a duruzsoló kályha mellett, így szólt hozzám:
─ Gyere, ülj ide közel hozzám! Mesélek neked az óriás szájról.
Nem kellett kétszer mondania. Mindjárt felpattantam és a kis sámlit egészen közel húztam a lábaihoz. Öregapám egy nagyot szippantott a pipájából és mesélni kezdett:
─ Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, ahol a kurta farkú kismalac túr, volt egy picinyke falu. Ebben a faluban élt egy öregember, kinek akkora szája volt, hogy az egész falut emberekkel, állatokkal és házakkal be tudta volna kapni, ha akarta volna. De nem akarta, ugyan, miért is tette volna, amikor itt olyan jó dolga volt, hogy már jobb nem is lehetett volna. A falusiak ellátták étellel, itallal. Mindent vittek neki, amit csak megkívánt, annak cserébe, hogy nem tátja ki óriás száját nagyra.
Egyszer aztán mégis megtörtént a baj. A vénember elálmosodott és hatalmasra tátotta ki a száját. Abban a szent minutában egy szempillanat alatt mindent bekapott. Ott maradt a nagy semmiben.
Az öreg is megijedt. Nem tudta, mitévő legyen? Hiába próbálkozott kiöklendezni a falut, valahogy visszafelé nem ment. Pedig, ha nem lesz falu, felkopik az álla. Senki nem hoz neki ételt, italt.
Valakitől segítséget kellene kérni. De a nagy semmiben nem talált senkit. Nézett jobbra, nézett balra, sehonnét sem jött segítség.
Nagy bajban volt az öreg. Még a pipázástól is elment a kedve. Meg nem is tehette volna meg, mert a pipafüst megölte volna a bendőjében lévő falusiakat. Lekuporodott a nagy semmibe és szomorkodott. Nem is reménykedett, hogy rendbe jönnek a dolgok. Felkészült a legrosszabbra. Ahogy ott búsult, váratlanul belülről valaki megkocogtatta a maradék néhány fogát és az ínyén ugrálni kezdett.
─ Engedjen ki, öregapám! – hallatszott bentről a szájából. ─ Itt idebent nagyon sötét van és büdös. Olyan a szája lehelete, mint a záptojás. Szegény falusiak már ájuldoznak tőle. Bizonyára megint pálpusztai sajtot evett vacsorára.
─ Fején találtad a szöget, akárki is vagy odabent ─ mondta és óvatosan kinyitotta a száját, nehogy még a nagy semmit is bekapja, mert akkor aztán megnézheti magát.
A szájából előbújt a falu kicsi kondása Palkó. Most már ketten voltak a nagy semmiben.
─ Öregapám, itt nincs semmi ─ csodálkozott el Palkó. ─ Most, hol fogom legeltetni a disznókat? A legelő a jó makkossal kend bendőjében maradt. Vissza kell másznom, hogy legalább a kocákat kihajtsam.
─ Hová hajtanád, te gyerek? ─ kérdezte az öregember. ─ Hiszen itt csak a nagy semmi van. A disznók éhen halnak, ha kihajtod azokat.
─ Mond valamit, öregapám, de akkor mit tegyek. Odabent a bendőjében a disznók is elpusztulnak a nagy bűztől. Miért kellett magának éppen ma pálpusztai sajtot enni. Legközelebb jobban nézze meg, mit ereget le a gigáján, ha ilyen óriási a szája.
─ Igazad van, fiam. De mondd, mit tegyek, hogy minden a régi legyen? Visszakerüljön a falu a régi helyére és ez a nagy semmi eltűnjön mindörökre ─ kérdezte szomorúan az öregember.
─ Tényleg, mit tegyünk? - törte a fejét Palkó is. ─ Az mégis csak képtelenség, hogy életünk végéig abban a bűzös bendőjében éljünk. Ki kell, hogy találjak valamit.
─ Siess gyorsan, mert már nagyon unom magam itt ebben a nagy semmiben.
Palkó hosszan gondolkodott. Még a furulyáját is elővette, hogy jobban menjen a gondolkodás. Ha furulyázott, akkor mindig remek gondolatai támadtak.
Talán már egy fertály órája is fújta a hangszerét, amikor egy remek ötlet jutott az eszébe.
─ Öregapám, vesse le a bocskorát, de szaporán! – utasította az öreget.
─ Ugyan, minek te gyerek? – kérdezte az öregember. – Még a végén a bocskorom is leesik a nagy semmibe. Nemrég vettem a vásárban.
─ Ezzel most ne törődjön, hanem tegye, amit mondok!
Az öreg nagy nehezen engedelmeskedett Palkónak, aki a tarisznyájából előhúzott egy madártollat, és csiklandozni kezdte az öreg meztelen talpát.
Nem kellett sokszor megérintenie a madártollal. Talán már a második csiklandozásnál az öreg hangosan hahotázni kezdett, de úgy hogy beleremegett az egész teste. A nevetésre a bendője is megmozdult és kihányta az egész falut mindenestül. Nem tellett bele egy vagy két perc és minden a helyére került. A falusiak megkönnyebbülten szívták magukba a friss levegőt, néhányan már majdnem elaléltak a pálpusztai szagától. Meg is fenyegették az öreget, ha még egyszer ilyen büdös sajtot merészel enni, amikor szélesre tátja a száját, és lenyeli a falut biz’ Isten csárdást fognak táncolni a gyomrában. Az öreg égre – földre fogadkozott, hogy soha többe nem fogja óriásra tátani a száját. Nem is tudja, mi lett volna vele, ha nincs Palkó.
Öregapám egy nagyot szippantott a pipájából, majd nevetve mondta:
─ Vigyázz, nehogy rossz legyél, mert akkor téged is bekaplak. Hamm!
Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, az járjon utána!