Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

És eljött az ideje

Mezei István
Mezei István képe

   Nyolcvanhat éves korában halt meg a nagyapám 68 tavaszán. Január elején temettük az 53 éves édesanyámat, fél évvel korábban a nagynéném férjét. A honkonginak nevezett vírusjárvány valamelyik aktuális hulláma váltotta ki a halálukat, de ott voltak akkor is az alapbetegségek, ott volt a legyengült immunrendszer vagy a kor. A tavasz elviszi a faluból az öregeket, betegeket, így tartották a népek abban az időben. Szomorú, hallgatag húsvétok, karácsonyok voltak azok is. Főiskolás voltam Pécsett, és a dékán már nem hitte el, hogy én folyton temetésre járok. Hivatalos papírral kellett igazolnom a hiányzásaimat, és hogy nem lógok a szemináriumok elől.  Majd kiderült, hogy évente a világon az influenza okozza a legtöbb halálesetet azóta is.

    A nagyapám utolsó évtizedében nem ment a kertkapunál tovább, egész életében mezőt járó ember volt, öregségére alig tudott lépni, valószínű érszűkület bénította lábát. Csak a pincébe a hordókhoz totyogott ki kis kancsójával egy kis borért. Sosem volt kocsmába járó ember, mindig a magáét itta, a borbély is feljárt hozzá a hegyre hetente. Mikor már se földje, se tehene nem volt, miért is tette volna ki a lábat. A nagyanyám megtette helyette.  Így templomba sem járt. Nem szívlelte a klérust és a papokat sohasem, na meg a pletykás vénasszonyokat . Ezt nekem nevetve többször elmondta, Istenről meg nem nyilatkozott, csak elrévedt a messzeségbe madár kék szemeivel, és letörölte a ráncos arcán végigcsorgó könnycsíkot. Horhókkal  körül vett kis birtokán, univerzumán, melyet a téeszesítés nem tudott bekebelezni a felszíni viszonyok miatt, már rég karanténba vonult. Ismerősei, barátai rég meghaltak, nyugdíja nem volt, a tehene ideje lejárt, visszavonult a gyümölcsfái, szőlőtőkéi, disznóólai, üres istállói közé. Tett- vett valamit kis asztalos műhelyében, a Somogyit és a Kincse Kalendáriumot olvasgatva és közben nagyokat nevetett nagyanyám szüntelen zsörtölődésén. Félre tette mindig a régi újságokat is. a tévét nem volt  „A holnap hazugsága sem ér többet, a tegnap hazugságainál.” - szokta mondogatni. A tévét nem volt hajlandó elfogadni, a rakétákra csak legyintett. –Tüzér voltam a nagy háborúban, tudom, hogy ezek nem embertől valók,- mondta idegenkedve.

 A nagyanyám sosem hagyta ki a vasárnapi nagymisét. A Major plébános meg is kérdezte tőle,- Mezei néni, a Feri miért nem jön el magával templomba,- Jaj, plébános úr, rossz annak az embernek a lába, meg más nyavalyái is vannak, nem megy az már sehová. - Mikor a pap kétkedő csóválta a fejét, a nagyanyám  mérgében kimondta a valódi okot. –Tudja, plébános úr, keményfejű ember az én uram. Azt mondja, hogy  hozzá akkor jön el az Isten, amikor ő akarja. Na, ekkora eretnekség hallatára nagyon megdöbbent a pap. Ki is prédikálta a következő vasárnap az ügyet, no persze nevet nem említett. – Léteznek  Öreglakon olyan megátalkodottak, akik azért nem járnak el a templomba, mert azt állítják, hogy őhozzájuk bejáratos jó Isten. -

  Nagyot nevetett a nagyapám fogatlan szájával, amikor meghallotta a plébános kifakadását. Mindenkit szívesen látok az otthonomban, legyen az koldus vagy gazdag vendégül látom, el sem engedem őket, amíg le nem isszák magukat a boromból. Így kívánja a magyaros vendéglátás, de van három ember, akit nem látok szívesen. Ha orvos jön a házhoz, betegség van, ha ügyvéd téved ide, pör van kilátásban, ha megjelenik a pap, akkor halál, mert az meg utolsó kenettel tisztel meg..
  A pap aztán egy évtized alatt mégis többször kiment a nagyapámhoz a hegybe. Jöttek a tavaszi járványok, a nagyapám többször is a halál torkában volt, már az orvos is lemondott róla. A nagyanyám féltve a papa lelki üdvét rohant  plébánoshoz, az meg tette a kötelességét, és szorgalmasan vitte neki az utolsó kenetet.

-Látja, atya maga is ellátogat hozzám, nem az jó Isten- suttogta a plébános szőrős fülébe az öreg, még a betegágyában is viccelődve. - Aztán mindentudóan összemosolyogtak. Mikor jött a plébános halálának híre, a nagyapám csak annyit mondott, - mégis csak rendes ember volt ez a pap. Szegény, mit veszkődött itt velem azzal utolsó kenettel feleslegesen. - 

És eljött az ő ideje is, a legutolsó szent kenet mégsem volt felesleges, de azt már az új pap, az Androsics atya adta fel a nagyapámnak, mert a nem kívánt vendégek helyett az influenza vírus lopódzott be a hajlékába. És most is eljött az idő, mikor azt a hallom egyházak és felekezetek jeles vezetőtől, hogy ha nem tudjuk felkeresni az Isten házát, fogadjuk be őt a hajlékunkba. A nagyapám végtelenbe révedő madár kék szemeire gondolok, az arcán csorgó könnyre, az idők suhogó, vészektől verdeső szárnyára, hívőkre és nem hívőkre, az életnek nevezett spirális örvényre, majd kitárom az ajtókat és ablakokat.

     A kertkapura téved a tekintetem, melyen ki tudja, mikor léphetek túl, és amelyen most nem jöhet be senki, se postás, se rokon, se barát, se sakkpartner, a gyermekeim se jöhetnek el hozzánk, de még az ebédhordó fiú sem,, a bevásárló segítség sem . Veszélyes lett a világunk, és mi is veszélyt hordozhatunk a világ számára.  Itt az idő, mikor csak egy jövevényt engedhetünk be, ÖT. Öt, aki a nagyapámat is meglátogatta magányában, betegségében, elesettségében. ÖT, aki hívők és nem hívők számára olyan erkölcsiséget hordoz, amely ezekben a zord időkben mindent korábbi kicsinyességet felülbírál, felülír, humánumot, szolidaritást, szeretetet sugároz az egyedüllétbe. Most nem a dómok, katedrálisok, bazilikák, de szerény otthonaik lesznek az emberségünk és túlélésünk szentéjei, és legyenek azok a Rózsa domb palotái is, nyolcadik kerület rozzant bérkaszárnyái is, a panel házerdők, Somogy, Baranya és az Alföld tanyái és legyen az a Parlament is, mert a ragály és a halál könyörtelenül demokratikus. A teremtés és az élet akkor nyer igazi értelmet, ha az ember Istenért van és az Isten az emberéért.  Most mikor elferdült a világ tengelye, és nem ismert dimenziók csapnak át egymásba, és a valóság kimeríthetetlen variációi megszégyenítik a legmerészebb fantáziát is, ugyanazt mondják a tanult egyházfők, mint a cselédsorból kivakaródzott nagyapám egykor.. Fogadjátok be az Isten a hajlékotokba, mert most eljött az ideje, de lehet, hogy már korábban eljött.

2020 04. 06. éber éjjelén