Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Független Újságírók Szövetségének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Konzili Edit
  főszerkesztő-helyettes

Polonkai Attila
  webadmin

Kiadványok
























 

Jelenlegi hely

Életutam

futoinda
futoinda képe

"INDULÁS A BIZONYTALANSÁGBA."
A fönti idézetet, Kertész Sándortól a, torontói Művész Színház igazgatójától, mindenesétől kölcsönöztem.

   Ezzel a fönti idézettel indult mindannyiunk vándor élete, amikor én is, 1956-ban, 17 évesen, a forradalomban  való részvételem miatt kénytelen voltam elhagyni édes hazámat, Magyarországot. Ami ezután történt, majd 60 éven át, két emberöltőnek is elegendő ajándékot, főleg azoktól a csodálatos magyar emberektől kaptam, akik  életébe csöppenve vezetett sorsom.
   1956-ban, több mint kétszázharmincezer, Magyarországot elhagyók közül, a sors úgy hozta, hogy kiskorúként Bécsből, a Magyar Vöröskereszt orra elől  valósággal kiloptak, és egy, Bécsben, Kanadába tartó, fiatal magyar menekültekkel, már két órája várakozó  repülőgépre menekítettek fel. Elmondhatom, hogy kétszer menekültem Európában, egyszer Magyarországról, másodszor Európából, Kanadába.

     Ötvenhat szellemével jöttem, szent hittel,
     szent múlttal, és nem láttam--akkor még,
     milyen idegen, irtó hadjárat zsoldosai mételyezik
     közöttünk a létet jelentő magyar eszmét.
Korán kezdtem a világ-járást, s így vagy úgy emberek keresztezték utamat, s mivel határtalan tudásszomjam volt, s van még most is, a magam útján, embereket megismerve tapasztalatokat gyűjtöttem, emlékeket, melyeket,1958 óta a mai napig, mint felbukkanó vezér-csillagokra tekintek vissza. Emlékeimet e találkozásokról időrendben említem napjainkig. 1960-ban önkéntesként beléptem a kanadai hadseregbe. A sok találkozás közül, amely legjobban megérintett, az 1958-ban, Wass Albert által kiadott, Tizenhárom almafa, c. kötetét, 1965-ben személyesen adta át, és ezzel mindkettőnk részéről elindult egy kölcsönösen kísérő útvonal, amely haláláig, meggyilkolásáig tartott. Könyvtáramban minden megjelent művét, dedikált köteteit őrzöm. És jöttek a többiek: Vaszari Piroska, egy nyomdában dolgoztunk, ő könyveket árult, én meg az újságnál  matricáztam, tördelő olvasó voltam.
 
     Pirike, most ne játsszál színdarabot.
     Ne legyél felkiáltós halott!
     Még itt vagy, vidám hangod
     csendül vissza, kísértve még.
     Neked mindég oly semmiség,
     könnyű volt élni! Vagy nehéz volt, 
     vagy mosolyodnak akarat parancsolt--
     élni? --Ma is úgy látlak téged,
     ahogy az időben élt bennünk az élet...
Montrealban, egy irodalmi összejövetelen megismertem, Vatai Lászlót, aki akkor Ady Endréről írt új kötetét mutatta be: " Isten szörnyegete" c. Majd, Bobula Ida, Badiny Jós Ferenc magyarság kutatókkal hoz össze a sors. Baráth Tiborral, a magyarság kutatóval, nyelvésszel, szintén Montrealban találkoztam.Torontóban,Dr.Kostya Sándor, a Magyar Tanárok Munkaközössége égisze alatt magyar gimnáziumot indít, beszervez, és két év után, magyar irodalomból, Ady Endrét húztam vizsgatételnek, a kedvencemet, és másodszor is leérettségiztem magyar irodalomból. Megismertem, Füry Lajost, a nyugati magyarság nagy íróját, Tűz Tamás papköltőt, Fáy Ferenc költőt, Fáy  István esztétát, irodalmi közírót. Münchenben, Borbándi Gyulát, Csiky Ágnes Máriát. Magyarországon, Illyés Gyulával találkoztam, felejthetetlen élmény volt. A Torontói Magyar Kultúrközpontban, mint Sajtó, és tájékoztató igazgató, fogadtam, fogadtuk, Nagykovácsi Ilona énekesnőt, aki az " Oly távol, messze van hazám", c. dal mesterlemezét menekítette ki Magyarországról, ezzel a dallal külföldön, és otthon is, sok magyar testvérünket könnyeztetett meg.
1963-ban a külföldre disszidáltak amnesztiát kaptak, 1966-ban hazalátogattam. Kommunizmus ide, vagy oda, a repülőgépről lelépve megcsókoltam a szülőföldet. Tíz év után viszontlátni szeretteimet, a mindenhová elkísérő nógrádi hegyeimet, az oly régen hallott palóc tájszólásunkat, ezeket csak érezni lehet, elmondani, leírni nem! Mégis megpróbáltam.

     Csendet szűrő lombok alatt állok ma is,
     patak kanyarog lent, hallatszik a csobogás.
     Tekintetem két oldalán, mint két óriás,
     Salgó, és a Karancs figyelnek némán.
     Innen indultam, ez volt a kezdet,
     ahol most harangzúgás ébreszti a csendet.
     Lassan csillagvetése nő az örök, égi rendnek,
     haza indulok. Az alkony párnás útján minden
     a család, élet-meleg fészkéhez vezet.
A Kanadába való érkezés új munkával várt. A másik ismeretlenségbe - USA -, ahol az álmokat egy gyors kijózanító ébredés dobott újabb ismeretlen tájak, majd kontinens felé. A két oldalról hirdetett szabadság téveszméjét a vér, és a pusztuló élet sem vitte diadalra. A világtörténelemben az emberiséget mindig megvezették, ezután is az érdekek fogják vezetni, csak eszközeiben fog változni.
     Megtanította, Vietnám pokla,
     s a halálhoz szoktatott ösztönünk,
     hogy az agymosott, idomítottak felett,
     suhogó korbács lebeg,
     cserébe teli gyomros életért.
Újra várt Kanada, és a megalakult, Kanadai Magyar Írók Köre. Ottawában, a fővárosban, Miska Jánosék, öt társukkal elindítottak egy több évtized óta, ma is élő antológiákat kiadó, magyar irodalmi szövetséget. Ma, Kanadai Magyar Írószövetség a neve, melynek 21 évig elnöke voltam. Eddig, 11 antológiát jelentettünk meg. Fiatal, írók, költők jelentkeztek, a meghirdetett, tízedik antológiánkba Magyarországról is jelentkeztek. Ennek oka volt, mert ezt az antológiánkat, " Üzen az ág" c. Magyarországon a Kapu szerkesztésében közösen adtuk ki 1988-ban. Tíz évvel később, teljes szerkesztésemben meghirdettük, és kiadtuk az " Álmot  idézők", tizenegyedik antológiánkat, ebben huszonkettő alkotó vett részt.
   1988-ba ismeretlenek jelentek meg magyar szervezteinkben. Néhány magyar szervezet, torzsalkodásokkal színezve, megszűnt, feloszlott. Rájöttünk, hogy ezeket az ismeretleneket otthonról küldték, s főleg a nemzeti érzelmű szervezeteinkbe.
   1986-87-88-ban már tudták, hogy Magyarországon "gengszter” váltás lesz, és az erős nemzeti érzelmű, az otthoni magyar kommunizmussal meg nem alkuvó szervezeteinket kellett nekik szétszúzni. 
   1988-ban, az első kötetem, " Ostor és vallomás" könyvbemutatóján érkezett Magyarországról  népes kíséretével Grósz György, és a Kanadai Magyar Kultúrközpontban tartott, az emigráció felé nyálas, közeledő beszédét. Akik ott voltunk, amíg élünk nem fogjuk feledni, de Pozsgai Imrét sem.
   Néhány szó az irodalmi élettel párhuzamosan működő, Magyar Művész Színházról. 1958-ban még Vidám Színpadként nevezték magukat, és február 28-án, szombaton este 8 órakor, "Tisztelet a bevételnek" címmel, Torontóban, először felgördült a színpad bíbor függönye. A torontói Művész Színház 23 éves történelme során olyan nagy színészekkel találkoztam, mint, Szörényi Éva, 1962, november 2-án, vagy Horváth Jenő, zeneszerző. 1963 október 20-án, New Yorkból  átjött hozzánk, Pongrácz Imre, az 1963-64. évadra. Budapestről személyes fellépésre érkezett, Bársony Rózsi, " Végre egy úri asszony" c. zenés, táncos vígjátékra. A premier, 1964 március 21-én volt, és még három alkalommal lépett színpadra. Ugyan ebben az évben, 1964-ben került sor két felejthetetlen művész,  Nagykovácsi Ilona, és Polgár Tibor estjére. Azután láttuk vendégül, négy alkalommal, Bilicsi Tivadart. Híre  
jött, hogy, 1965, december 4-én, Latabár Kálmán vendégszerepel a Művész Színháznál. Előtte terv szerint Honthy Hanna, és Feleki Kamil jött volna, de váratlanul, Honthy Hanna, szívérgörcsöt kapott, és helyette  Petres Zsuzsa, és Feleki Kamil érkezett. Bárdi Györgytől, Tolnay Klárin, Domján Márián át, Kelen Tibort a világ egyik legszebb hangú tenoristáját hallottuk énekelni. Megfájdult a kezünk, Kabos László, Lórán Lenke előadásán. Nekem  külön élmény, és megtiszteltetés volt, szerepem a " Három a kislány" c. előadáson. 
   Becsukom a még sok, rögzített emlékeket, magamnak írt (amíg élek) életutamon tapasztalt történéseket. Az 1966-os, első hazautazást követően, még harminckétszer jártam otthon, de egyszer a vándornak meg kell állnia, számot kell vetni az idővel, és a meddig még-kérdéssel. Ötvenhat év távol a  hazától, egy emberöltőnek számít, és amikor nemcsak a hazám hívott, de még egy megtalált boldogság is, kedvesem szívében, vagy az én szívemben éreztem dobogni az ő szívét, haza hívott, és a szíveknek, ugyan  ki, vagy mi fog parancsolni?
   A Kanadai Magyar Írószövetséget, az elnökséget átadtam egy írótársunknak, huszonegy évig megtiszteltetés volt szolgálni magyar nyelvünket, pláne külföldön, ahol a nyelv tisztántartása nagyobb veszélyben van. De amikor visszatértem hazámba, akkor, és most látom, mennyire elzagyvásítják azok,  akiknek nem sok közük van a magyarsághoz, s a nyelvünkhöz úgy szintén.
     Magyar világban, idegen érdekében fogy ajkunkról
     anyánk szava, és ez a pusztítás könyörtelen--
     megfosztva, múltat, szülőt, vezetett gyermekeink
     jövőjébe idegentől vándorol át a magyar történelem.
  Út állt előttem, ráléptem, de minden úton embernek maradni, ez volt, ami vezetett. Amit az élet nyújtott, azt tudtam, és tudom, nem vihetem magammal. Amíg élünk, történelmet élünk, mindenki a magáét, ám ha nem érzi a történelem hívását, és nem jegyez le, akár magának, akár az utókornak, akkor az az ember nem élt, valahol, valamikor csak létezett. A másik ember, a közösség hasznára, az embernek a gondolatait fel kell, ki kell szabadítania. Ne mondják reánk azt, hogy: na ennek az embernek is az élete, csak úgy ellobbant. Sok, most nem közölhető anyagom van az emigráció megtapasztalásáról, a már itthon töltött emberekkel való találkozásainkról. Mindent röviden nem lehet leírni, elmondani, de elvinni  sem lehet e földről.
   Amit a Független Újságírók Szövetsége, és a Magyarerő tett, és tesz a magyar nyelvünkért, azt hűségünkkel, és tiszteletünkkel tudjuk igazolni. A Kanadai Magyar Írószövetség kuratóriuma, AZ EGYETEMES MAGYARSÁGÉRT TETT MUNKÁSSÁGÉRT serleget adományozta a Magyarerőnek, melyet Gyöngyösi Zsuzsa elnöknőnknek, Budapesten, a Két Hollósban Könyvesbolt előadó termében adtam át 2008-ban. 

Rovatok: 
Blog