Hol volt, hol nem volt, egyszer a manók országában megbüntettek egy kicsi manót, mert nem fogadott szót, nem azt tette, amit tennie kellett volna.

Ha nem tudnátok egy manónak rengeteg a dolga. Sokszor kora reggeltől késő estig dolgozik. Sokat kell neki csintalankodni, hogy a manókirály elégedett legyen vele.

A mi kis manónk azt a feladatot kapta, hogy a faluban keverje össze a sót a cukorral a fukar kereskedő házában, amiért mindig becsapja a vevőit. A manók mindig kalamajkát csinálnak ilyen embereknél. De most a kicsi manó nem figyelt oda, és a rábízott feladata helyett a kamrában az édességekből torkoskodott, s megfeledkezett, miért küldte oda a manókirály.

Az lett a büntetése, hogy egy nagy, hosszú árkot kellett ásnia. Inkább szívesebben terelgette volna a kék égen a pajkos bárányfelhőket.

Nem nagyon tetszett neki a munka. Ezer évig sem fog vele elkészülni. Hiába dolgozik szorgalmasan, egyedül sokáig fog tartani, amíg kiássa az árkot.

Duzzogva, morcosan fogta az ásót, és nekilátott az árokásásnak.

Ásott, ásott, de nem nagyon haladt a munkával. A föld kemény és köves volt. Gyakran előfordult, amit nagy nehezen kiásott, az a következő pillanatban beomlott és a munkát kezdhette elölről.

 Egész nap dunnyogott magában. Várta talán valaki megszánja és segít neki. Amikor kicsit megpihent reménykedve kémlelte a tájat, hátha jön egypár manó, és segít az árokásásban.

Hiába reménykedett, nem jött senki. Kénytelen volt egyedül folytatni a munkát.

Már talán egy hét is eltelhetett, amikor a távolban megpillantott három falusi embert. Pityókásan lépdeltek hazafelé a szőlőből. Látszott rajtuk, hogy igen csak a kancsó fenekére néztek.

Ha manótársai nem segítenek, akkor valahogy rászedi a három falusi embert, és kiásatja velük az árkot.

─ Hé, atyafiak! – kiáltott feléjük jó hangosan. - Jöjjenek ide! Mondani akarok valamit kendeknek.

A három bortól tántorgó ember a manóhoz ballagott.

─ Mit akarsz, kicsi manó? – kérdezték.

─ Tudják-e kendek, milyen árkot ások itt?

─ Honnan tudnánk – válaszolta az egyik, aki alig bírt megállni a lábán. – Nem vagyunk tudósok. Mi csak a jó nedűt szeretjük. Nem értünk mi ilyenhez.

─ Itt fog folyni egy borfolyó. Aki ezt ássa, az annyi bort ihat belőle élete végéig, amennyit csak akar. Akár még ki is ihatja az egészet, ha tudja.

A három bornemissza szeme felcsillant. Bizonyára mindhárman ugyanarra gondoltak. Milyen jó lenne egy ilyen folyó. Nem kellene a szőlőben napestig kapálni, permetezi, kötözni a vesszőt Egyszerűen csak le kell hasalni a folyó partjára és máris lehet vedelni a borocskát.

Ugye nem kell mondanom, a három mihaszna mindjárt kapott az alkalmon. Majdnem sírva könyörögtek a kicsi manónak, hogy engedje meg nekik az árokásást!

─ Nem bánom – ravaszkodott a kicsi manó -, de iparkodjatok ám, mert királyom már megrendelte a bort. Nemsokára bele fogja engedni. Nagy baj lenne, ha nem készülnénk el vele.

A részegek fogadkoztak, hogy úgy dolgoznak majd, mint egy gép. Még éjjel is ásni fognak, hogy időre elkészüljön az árok.

A kicsi manó jó előre kifundálta ezt, s ezért az egyik közeli bokorban volt is három ásó. Kiosztotta és harsány hangon biztatni kezdte őket:

─ Gyorsan, gyorsan emberek! Mindjárt érkezik a finom, mézédes borocska.

A három kapatos férfi, erejüket meghazudtolva dolgozott és lássatok csodát, amire vidáman a napsugarak végignyargaltak a réten, elkészült az árok.

─ Jöhet a bor. Kész az árok.

A kicsi manó elégedetten dörzsölte a markát.

─ Remek – mondta. – Elmegyek a manókirályához és jelentem, elkészültünk az árokásással, lehet engedni bele a bort. Ti addig maradjatok itt és várjátok, hogy megérkezik. Annyit ihattok belőle életetek végéig, amennyit csak akartok, sőt még meg is fürödhettek benne, ha a kedvetek tartja.

Örült a három részeges ember nagy szerencséjüknek. Ezentúl, ameddig csak bor csordogál az árokban mindig lesz finom italuk.

Lekuporodtak az árok szélére és lesték danolászva, hogy majd feltűnik a bor és belevethetik magukat, s lubickolva önthetik magukba a hegy levét.

A kicsi manó visszaballagott és jelentette, elkészült a munkával. Királya kicsit furcsállta, hogy ilyen gyorsan végzett az árokásással, de rengetek dolga volt a manók országának az irányításával, ezért elhitte, hogy a kicsi manó ásta ki az árkot.

A kicsi manó már majdnem megfeledkezett a három részeg emberről, akik még mindig az árok szélén várakoztak. Valamit ki kellett találnia, hogy el ne szólják magukat. Nem lett volna jó, ha a manókirálya tudomást szerez a három segítőről. Ha ez kiderülne, a büntetése még az árokásásnál is nagyobb lenne.

Szerencséjére köztudott, minden manó tud varázsolni. A kicsi manó még sohasem próbálta ki ezt a tehetségét. Most itt volt a kitűnő alkalom, hogy varázsoljon egyet. Ami igaz az igaz, a varázslat csak jó dolog lehetett. Ha netán rossz dologra akarná használni, akkor nem teljesedne be.

Akkortájt a környéken nagy szárasság volt. A földek, mezők olyan szárazak voltak majdnem minden nővény kipusztult. Csak egy hatalmas eső segíthetne rajtuk.

Kicsi manó a ládafiából előkereste a varázspálcáját és elmormolta a varázsszót, amire egy – kettőre olyan hatalmas zivatar kerekedett, hogy úgy ömlött égből az eső, mintha dézsából öntötték volna.

Az árok meg is tellett gyorsan vízzel. A részegek először azt hitték a hömpölygő árral érkezik a nagyon várt finom bor. Egymás után ugráltak bele az árokba, hogy lubickolva igyák, amiért olyan szorgalmasan megdolgoztak.

Alig, hogy beleugrottak a vízbe, azonnal ki is józanodtak. Mindjárt tudták, hogy a kicsi manó jól becsapta őket.

Valahogy nagy nehezen kikecmeregtek a sáros gödörből, majd szégyenkezve hazakullogtak sárosan és piszkosan.

Napokig nem mertek előjönni a házaikból, attól tartva, hogy az emberek kinevetik a három részegest, amiért a kicsi manó a bolondját járatta velük.

Itt a vége, fuss el véle! Aki nem hiszi, járjon utána!