Sosem voltam jobb senkinél,
Nem is ez az, amire vágyom,
Csak boldog szerettem volna lenni
Valamilyen áron.

Szerettem volna szeretni,
Szerettem volna szívből,
Tisztán és őszintén,
Úgy... Isten kegyelméből.

Lassan fehér lován megérkezik a tél,
sörényét borzolja hideg, havas északi szél.
A ló két lábra ágaskodik, nagyot fújtat,
jeges fuvallata eltakarja a holdat.

Nyergében jégpallosával földre koppint a tél,
megfagy minden, beleremeg az éj,
s belep mindent a dér.

"Az élet a legszebb dolog, főleg, ha vigyázol rá, s nem a halálnak szekerét tolod."

TM

Ködös hajnal, álmos, lustán és lassan ébredő város.
Az éjszaka még maradna, de érzi, mennie kell.
A zajok egyre erősebbek, egyre több ember van az utcán, gyakrabban jár a metró, a villamos.

Mekkora nagy csoda volna,
ha most az erdő megszólalna.

Elmesélné, hogyan válik ősz a téllé,
napsütés hideg reménnyé.

Elmondaná minden baját,
ha nem tépné viharos szél a haját.

Odasúgnák hideg lehelettel az ágak,
átjárja most lelkét a bánat,
mert a tavaszra még sokat várhat.

TM

Szilaj, fehér lován vágtat a tél,
mígnem karácsony estéjéhez ér.

A fenyőfán gyertyaláng lobog,
körülötte angyalszárny susog,
a szívekben szeretet dobog.

Eljött Szent Karácsony estéje,
a szeretetnek szentélye.

Néha megrezzen a fa,
s rajta egy csengő,
az izgalom mindenki szívében megnő.

Gyere,
gyere szeretni, kedvesem!
Ugye, most nem mondasz nemet.
Gyere,
gyere simulj hozzám,
érezzem, a vágy tüze
hogy hat rám.
Csókolja szád a számat,
testem remegve ad neked választ!
Gyere,
gyere édesem,
a boldogság vár énvelem,
már ég a tűz,
a lángja perzseli testem,
hát szeress,
szeress, kedvesem!

Ottmaradt a lelkem nálad,
azóta sírok utánad,
nem csillapítja vágyat,
ha nem csókolhatom a szádat.

Ottmaradt a lelkem nálad,
azóta csak körülöttem somfordál a bánat,
magához éles karmaival rángat.

Ottmaradt a lelkem nálad,
lehet, hogy te ezt kívántad,
de legalább szóltál volna,
mielőtt integetsz majd a távolba.

Hiányzik a csend, a magány,
hogy majd valaki meghallgat talán.

Hiányzik a rét, az erdő,
mint festményről a hullámzó pipacsmező.

Hiányzik a fény,
hogy majd, mint holdba a csillagfényes éj,
kapaszkodj belém.

Hiányzik az ősz, az eső,
egy kéz, mi szerető, s védelmező.

Hiányzik a nap tavasszal,
mikor a rügy kifakad.

Az isteni csoda picinyke szikrája
mindenkiben  ott van, lapul szív zugában.
Kipattanva mondja, hallgassunk csak rája,
szívünk hű súgója, benne igazsága.

Ma a világunkban olyan sok az inger,
jót hordjunk magunkban, azon múlik minden.
Szikráink kigyúlnak, mert csodákban hisznek,
mindent helyrehúznak, ami félrebillen.

Elfojtott vágyaim messzire repültek el.
Úgy fáj a múlt, már felednem kell!
Sír, visít a téli szél,
most is rólad mesél,
fájdalmas emlékezés,
szívembe mártott kés!
Feledni mégsem tudom,
hisz úgy fáj nagyon,
hiányod megszokni sosem fogom,
a szívem érted ma is zokog!
Téli szél verdesi ablakom,
arcod már rég nem láthatom,

Mindenki máshogyan szeret,
millió fajta a szeretet.

Van, aki csak rád nevet,
s megfogja a kezed.

Van, aki hallgat,
s úgy szemeivel vallat.

Van, aki hévvel,
nagyon nagy reménnyel.

Van, aki csendben, halkan,
hozzád odabújva, nem csak, ha baj van.

Van, aki simogatva lágyan,
hogy beteljesüljön minden vágyam.

A szív a legfurcsább dolog,
hol nevet, s hol zokog.

Kővé is válhat, ha nem vigyázol,
s az élet rajta sokszor átgázol.

Van, hogy szárnyal, mint meleg szellő a nyárral,
vagy mint pillangó a réten, csak bánj vele szépen.

Vágyakozik hiába valaki után,
s érzései tovaszállnak, mint a költözőmadár.

Kinek fáj, kérdem, ha nem leszek?
Lelkemre hűs ködfelhőt teszek,
Ne lássák az égben bánatom,
Mikor a könnyeim átlopom...

A jó Isten éltessen még számos éven át, egészségben ,boldogságban! Boldog szülinapot!

Mikor még hivatásos katona voltam,
annak idején, kilencvennyolcban.

A Tisza megáradt,
s mi feladatot kaptunk, építsünk gátat.

Uralokkal közelítettük meg a helyet, Tarpa elejét,
nyaldosta a víz már a gátnak tetejét.

Akkora hatalmas vizet még nem láttam,
a gáttetőn csak megrökönyödve álltam.

" Amit mondasz, csak szavak, amit érzel, na azok, mind igazak"

TM

Ez a szép hely olyan ritka.
Gyere velem, s feltárul minden titka.

A neve, az Somló.
Itt bor folyik, nem komló.
Nevét a som növényről kapta,
mely régen betakarta.

Oldalán szőlő,
sok szép pincében bor terem,
egyikük sem holmi üres verem.

Tele van finom nedűvel,
mentem én már haza innen 
elég nagy derűvel.