Az én subám göndör szőre,
A kútkávára van lökve.
Vizet húzok, egyre merem,
Hogy a jószág ne gebedjen.

Térj vissza Drágám
Nagyon várlak Téged
Térj vissza hozzám
Saját képedben.

Akácvirágos emlékek!
Minden tavasszal visszatérnek
Gyermekkori kíváncsiság
Őrzött nekem száz csodát!

Virág illat méhet csalogatta!
Gyűlt kaptárba a virág pora!
Finom méz lett belőle
Dolgozott a sok méhecske!

Én meg csak gondolkoztam
Mi lehet a méh kaptárban?
Mi az a zaj, szorgos lárma?
Mi lehet benn a kaptárban?

Köpönyegem kopott,
de mégsem forgatom.

Gátlásaim rabláncait 
széttörni képtelen vagyok...

— Vádlott!
— Igenis, nagyságos bíró uram! – állott föl Gyurka a nagytiszteletű bíróság előtt.
— Bűnösnek vallja-e magát?
— Nem én, nagyságos bíró úr.
— De hát a tények.

Megtépázott vitorlákkal,
árboca tört, másik repedt,
úgy vesztegel sorsára hagyva,
valaha siklott a hullámok felett.

Szonett

A lét pünkösdi királyai vagyunk
akár hetven évre, vagy három napra,
miénk a dicsőség csálé kalapja,
sokszor buktatóktól lesántul lovunk.

Lazul fogunk, hiába ősz a hajunk,
dalunk zamata szíveket itatja,
sercen a tollunk, és peng lantunk húrja,
csak énekelünk, ha bele is halunk.

Mezei virágból
csokrot kötöttem,
a bicajod mellett
futva szedtem.

A szerepi puszta nádban,
Betyárlegény ül magában.
Régi életét siratja.
Bús arcában nyűtt kalapja.

Hát elindultak útjukon!
Mint szemedből a könnyek
Meg nem álltak félúton
Mentek, csak mentek.

Pünkösd ünnepe!

Ragyog a nap csupa fény!
Száz sugárból árad felém
Jöjj szentlélek Pünkösdnek ünnepén!

Lélek szállt le és szeretet
Egybe fogja a szíveket
Pünkösdnek ünnepén!

Rózsa kinyílt, fehér kelyhe
Készülünk a szép ünnepre
Pünkösdnek ünnepén!

Lepke szárnyát kérem kölcsön,
had repüljek csodás helyekre -,
szebbnél – szebb, illatozó virágok
mámorító nektárral, hívogató kelyhére.

Pünkösdnek hajnalán,
Összegyűlt, a 12 Apostol.
A felházba tartottak délre,
Mit Jézus, meghagyott e végre.

Izgatott volt szívük, lelkük,
Számukra nem voltak betűk.
Mindenekre választ vártak,
Ez a nap, majd tudatja velük.

Már csak szűk két hét az indulásig! 

Ó boldogságos Szűzanya!
Hova lett „Szent Korona” országa?
Milyen átok zúdul nemzetre, hazámra?
Jöhet éhes hiéna földünket felfalja?
Földfogyatkozás zúdul a magyarra!

Mint nap, hold, csillagok az égen
Földünk alólunk fogy el egészen!
Mi nyomorba, szegénységbe süllyedünk!
Homokkal hordják tele szemünk!

Legszebb korom időszakát
akkor ott töltöttem,
érett szőlő zamatában
csoda mód merültem.

Dobó téri cukrászdában
egy fagyit elnyaltunk,
a Taverna sok lépcsőjén
többször lebaktattunk.

Egri Dóm alatti pincét
kármentőig megjártam,
írva volt "Isten Lábához"
de azt nem találtam.

A porig égő lelkem -
hamvadjon szívedben,
így ott leszek mindig
bűnbánó lelkedben.