Lángolt a kereszt,hogy felnéztem az égre,
az összekuszálódott furcsa erényekre,
a Hold szinte befeküdt ágyam közepébe,
szakadék tátongott álom és ébredésbe.

Furcsa álom után leültem kint a padra,
gondoltam a napfény gyógyír lesz majd e bajra,
álmomban a csókod ivódott mélyen belém,
míg fokozta ezt a rám vetült meleg napfény.

Így a karod mely karomba fonódott lágyan,
megmaradt örökre emlékek halmazában,
fehér habos felhőket hordoz a kupola,
gólyák köröznek készülnek a fészek harcra.

Aranyló zöld levelekkel díszítettek fák,
fehér kérgű nyírek mint világító csodák,
lángoló kereszttel köszön az alkonyi fény,
imával zár, majd indul a holnapi remény.

Esőnek és Napnak volt egy közös munkája,
szivárványt varázsolt égboltnak karéjára,
békességet kínált a Nagyúristen nékünk,
alázattal hajlunk majd imával megtérünk.

írta-Varga István-Barcs-2019.04.21.