Decemberben korán zuhan ránk az este. A koravén alkonyokon egy kis, öklömnyi madár, az én árva széncinkém egyedül jön el hozzám.. Didergő teste és lelke az ereszem alatt talál fészek-melegre.

Gondolat Halottak Napján 2o21
Mezei István

    A verőfényes napsütésben végig autózom a környező falvakat meglátogatva elhunyt szeretteim sírját. Ha más nem, de némi pór marad belőlem is, ötlött fel bennem. Nekem vajon hol szorítanak helyet az arra illetékesek. Majd meglátjuk…!

Hópehelytakaró
Csendben pihen odakint,
Izgatott kicsi szív
Éberen vár valakit.

Ablakon kukucskál
Az égbolt felé lesvén -
De nehéz aludni
Ilyen fontos estén!

Anyai puha kéz
Álomba csitítja,
Lassacskán elszunnyad,
A Mikulásban bízva.

Aranyló napsugár derűs kedvet kínál,
találkozunk a parton, a hajóhídnál,
kikínlódott december, egy szép naposat,
jöjj kedvesem, hát játszunk a Mikulásnak.

Felkötünk mi is olyan szakállas maszkot,
piros sapkát kabátot, húzunk nadrágot,
a piros csizmát se felejtsük felhúzni,
ám előtte menjünk magunkat oltatni.

Gyerekek, kicsik, nagyok!
Vártatok, hát itt vagyok!
Puttonyomban csomagok,
remélem, jók voltatok!

Ne félj tőlem, kicsike,
parolázzunk íziben!
Kérlek, énekelj nekem,
visszhangozza a terem!

Szavald el a versed is!
Ajándékot kapsz te is
meg rengeteg barátod,
arcuk virul, úgy látom.

A konyhába beszökött a macska,
puha talpán csak suhant nesztelen,
a hideg elől, oly halkan lépdelt,s találkozott velem.

Ballagtam éppen a szoba felé,
s világítottak kis gyertyacsonkok,
füstöltek szénfeketén izzottak,
mint repkedő fakorongok.

Csillagos égről
bámul a hold,
friss havat egy szán
szánt valahol.

Tömve csomaggal
siklik a szán,
cseng kicsi csengő
útvonalán.

Híres a hajtó -
ősz Mikulás,
hajtja a szarvast,
gyí, te! Futás!

Szíve hatalmas,
benn szeretet,
szép csomagodban
küldi neked.

Poroszkált a prérin, ráért nem sietett,
dolga nem volt, sehova sem igyekezett.
Távolban apró pont, kis porfelhő látszik,
nem tudja mi az, lehet képzelete játszik.
Figyeli erősen, le sem veszi szemét,
puskája már készen, ráteszi a kezét.
Hirtelen megtorpan, eltűnt a porfelhő,
de halkan, csendesen csilingel egy csengő.

Végre jön a Télapó,
vele három kismanó,
megpakolva jól a zsákja,
így járkál ő házról, házra.

Csilingel a csengettyűje,
bekopogtat egykettőre,
meghozta az ajándékot,
ha jó voltál most megkapod.

Mondj egy verset, örül neki,
a tejet is úgy szereti,
vendégeld meg mert elfáradt,
míg végig járt sok, sok házat.

Ki az őszt addig  szereti,
Míg a tájat színesíti,
Szüretelők kedve derül
Őszi vetés földbe kerül.

Mikor kopaszak már a fák,
Ha zúzmarától dús a táj.
Meglátja a leheletét,
Korán jön a sötétedés.

Ha elveszíti a  kedvét,
Hallgasson egy kedvenc zenét.
Gyújtson egy Adventi gyertyát,
Lobogjon szívben is egy láng..

Az oviban oly nagy csend lett,
Felcsillannak gyerek szemek.
Óvónéni  képet mutat,
Meglátják a havas utat.

Mikulás jön szarvasokkal,
Megkerülte tán a holdat.
Ez aztán a látnivaló,
Mindent belepett már a hó.

Hócsillaggal körülvéve,
Az agancsok összeérnek.
Most érkeznek le a földre,
Szánkó zsákokkal megtömve.

Emeld fel a fejedet az égig,
kapaszkodj a csillagokba végig,
rád még biztos csodás dolgok várnak,
a széllel csak a legbátrabbak szállnak.
Ne mondj nemet a kalandokra,
barangolj messzi világokba,
szakítsd le a láncaidat,
tárd ki büszkén szárnyaidat.
Vidd magaddal a vidám nevetést,
vidd a szíved minden melegét,

Alszik az erdő,
alszik a rét,
északi széllel
éled a tél.

Űzi a felhőt,
ostora csíp,
arcokon éleszt
rózsaszín pírt.

Rázza a dunnát
Holle anyó,
égkupolából
hullik a hó.

Hópihe táncol,
földre leér,
reggeli tájon
csillog a dér.

Micsoda nevek, 
rettegjünk emberek?
végítélet közeleg,
vagy ez csak egy lándzsaköteg.
Láthatatlan e borzalom,
temetői forgalom,
gyászolok tömege,
mi lesz a vége.!

Érdemes élet  (Az emberről)

Befelé figyelve mit kellene tenni,
Változó sorsokon, folyton elmélkedni?
Kérdések halmaza tótágast áll bennem,
Ki és hogyan dönthet vajon ebben?

Ki döntheti azt el, ember, talán Isten,
Merre vezet utunk, s merre haladjunk.
Az életünk sok harc és küzdelem,
Bár ez az élet, hibátlan nem lehet.