Keresem az igaz utat,
csillagot, mi irányt mutat,
eddig sajnos nem találtam,
pedig hét határt bejártam.
Útjelzők voltak lerakva,
menjél jobbra, menjél balra,
választottam, de éreztem,
célba soha nem érkeztem.
Új útra már nem találok,
időm elfogy, körbe járok,
marad egy, a kitaposott,
egy kicsit még ott toporgok.

575575

Az elmúló tél jár az eszembe. Az új,
a születendő, gyönyörű tavasz.
A tél takarója már mindig vékonyabb.

Kék mályvavirág, utána az ibolya,
a hóvirággal bújócska, s a nap
csók leheletben sugár, szerelmet bújtat.

Körülöttem bűzös mocsár,
lélegezni alig enged,
lefelé húz az ingovány,
kijutok vagy fúlok benne?

Reményekbe kapaszkodom,
fűzfaágba, zöld levélbe,
sötét éjben felragyogó
vén Göncölnek szekerébe.

Tán kihúz a sűrűjéből,
s visszakapom hitem, kedvem,
úgy szeretnék hinni, bízni
még egyszer az emberekben!

Hol az út vége, kietlen vidék,
port és füstöt hoz, távolból a szél.
Sínek mutatják, az elmúlt létet,
ott volt még egykor, virágzó élet.
Gázálarcban, alig lát valamit,
vajon hova megy, keres valakit?
Keresi a múltját, a szép tavaszt,
a csendes napot, mi rügyet fakaszt.
A záport hogy elmossa a ködöt,
mely örökre e földre költözött.

Még lógnak a jégcsapok az ereszen,
még nyújtóznak a fák reggel deresen,
hajnali lehelet felhő száll messze,
a madáretető csordultig telve.

Jégvirágok csillognak mint kristályok,
szivárvány színű legdrágább gyémántok,
a tó is megfagyott tükröt tartana,
a fagyott nádasnak, ha ráhajlana.

Macska történetek

  Születésnapod van. Hetek óta azon gondolkozom, mivel is lepjelek meg. Igaz, te mindennek örülsz. Kicsike szívedbe annyi szeretet szorult, amennyit csak a Jó Isten tud nyújtani az Ő teremtményeinek.

Most, hogy itt hagytál, már nem lesz többé kutyám,
búcsúztatlak öreg diófám árnyékán,
elment a gyorsvonat már mindkettőnk mellett,
enni, inni adtam, csak ennyire tellett,

Tenyeremben dobog a szívem
ahogyan a virág levelét tépem,
könny csordul végig arcomon,
egy csendes tavaszi alkonyon.

A háznál hallatszik egy dallam,
egészen halkan, csak én halljam,
egyre jobban összeszorul kezem
én itt a helyem most sem lelem.

Gyertya fényben úszik minden
szememben álom még nincsen,
alszik mindenki jó és gonosz
az asztalon a papírdoboz.

Az óra jár lassan körbe
gyertya kanóca is görbe
fáradtan ég lassan lángol
nap a holddal nem harcol.

Csendes minden üres kies
az én szívem még is heves,
gondolatok zakatolnak
már nincs hegye a tollnak.

Tomi az én becses nevem,
Az óvodámat szeretem.
Itt leltem én sok barátra,
Farsangot már alig vártam.

Felöltözve maskarában,
Álarcban maci bundában.
Mint a maci úgy brummogok,
Felismerték hogy  én vagyok..

Sétált  egy csinos cicalány,
Szemébe nézett mindahány.
A mosolygó kéklő szemét,
Katit hamar felismerték.

Egy hajlott hátú öregasszony lettem,
Egy évtizeddel mögöttem a hetven.
Öreg falépcsőn felfelé totyogok,
Korhadó korlátjába kapaszkodok.

Régóta élek itt a domboldalon,
Könnyedén futottam fel fiatalon.
A lépcső deszkái lassan szétcsúsznak,
Kőkerítés vakolata rám hullhat.