Egyszer majd nincstelen leszel.
Hiába a kapzsiság, a gazdagság,
úgy mész majd nincstelen innen,
ahogy a földre érkezel.
Egyszer majd ráébredsz,
innen magaddal semmit nem viszel.
De akkor már késő lesz,
hogy majd úgy gondold,
most már hiszel.
Lehet a tettekért,
nem a menny, hanem a pokol visz el.
|
Nem lesz igazán bizalom a hazugság után,
igaz barátság sem az árulás után.
Mint ahogy nem lesz igaz szeretet sem a gyűlölet után,
és igaz szerelem sem a megcsalás után.
Nem lesz igazán öröm az okozott sok bánat után,
nem lesz őszinte nevetés a sok átsírt éjszaka után.
|
Kis csónakot rég használták,
vele a vizet rég nem járták,
az oldala korhadt deszka,
fűzfa ága takargatja.
Nincs gazdája, elfeledték,
haszontalan, partra lökték,
lassan merül, víz ellepi,
deszkáját az idő eszi.
Akik vele tavon voltak,
halat vajon sokat fogtak?
Vagy csak ültek álmodozva,
holdat nézve kézen fogva?
|
Fehér a város,
fehér a táj,
csupa szépség
és csupa báj.
Fehér a hegy,
csillog a hó,
gyermek örül,
szánkózni jó.
Hógolyót gyúr,
kesztyű ázik,
az se nagy baj,
keze fázik.
Pár nap öröm,
majd eltűnik,
napsugarak
messze űzik.
TM
|
Alszik az erdő,
szunnyad a szellő.
Odvában éhesen alszik a farkas,
álmodik, étke egy hatalmas szarvas.
Alszik az erdő,
szunnyad a szellő.
Felriad a farkas,
hol lehet a szarvas.
Alszik az erdő,
szunnyad a szellő.
Elindul, szaglász a farkas,
viszi az éhség, mi rajta hatalmas.
|
Tépett gondolat. Madzagon ráncigálják,
úgy lép, ahogy mozgatják a karok.
Nevet a tánc, csak a lélek zokog.
Valaki parancsol, s lettek új golgoták.
Múló évek apró örömei ritkák,
de táncolni kell, mozognak vonók.
Szól a zene, s a régi dallamok
kézfogásait tanulják az unokák.
|
k 01/14/25
Dáma Lovag Erdő...
Ó, Attila, Bendegúz vére, hunok nagy királya,
Reszketett Európa, kardod, ha látta.
Félt tőled Napkelet és Napnyugat,
Reszkettek tőled mind a nagy birodalmak.
Most kellene jönnöd, szólítanálak.
Nagy szüksége van a nemzetnek,
Fiai földönfutóvá váltak.
|
v 01/12/25
Dáma Lovag Erdő...
(2013.01.12.)
Zajló, múló történelem,
Még fáj, mutatja nekem,
Hősök jönnek emlékezni,
Őket nem lehet feledni.
Szegény nemzet, de sok csatát
Megélt, s vesztette el sok hős fiát!
Tatár, török, labanc, orosz,
Minden háború halált, vért hordoz.
|
Mikor a nagyszüleim kapuján beléptem,
egy egész más világhoz, szeretetországhoz értem,
ott náluk soha, semmitől sem féltem.
Nagyanyám, mikor meglátott, mindig örült,
szeretete már messziről felém repült.
Mosolyát most is látom, fényesebb, s szebb tőle a világom.
Nagyapám tanítgatott, mindenfélét megmutatott,
sok falusi örök értéket átadott.
|
v 01/12/25
Dáma Lovag Erdő...
Isten tenyerén gyöngyszeme a világnak,
Alkotó éveimben, tervezőként bejártam.
S boldog voltam, szép arcát láthattam.
Szülőföldem, Kisalföld, a Hansággal,
Ő állította meg régen a törököt, a tatárrajt.
Nyögtük bíz a hadakat, védtük a hazát
Osztrákok uralmától, zártuk a határt.
|
szo 01/11/25
Kovácsné Lívia
Hiányzik nagyon a szó,
a kimondott szó,
a beszélgetés,
az érintés,
a mosolyod,
a biztatásod!
Hiányzol, ha távol vagy,
én itt, te ott,
kint tombol a nagybetűs ÉLET,
szívemben vergődik a lét!
Az életben bármennyit éltél,
mindig túl nagy a tét!
Hiányzik a nyugalom,
a békés együttlét,
a kezed puha érintése,
|
Megettem kenyerem kétharmadát,
hoztam jó és rossz döntéseket,
hullattam könnyet, vidáman kacagtam,
kaptam simogatást és ütéseket.
Az ember mindig tervezget,
próbál kibogozni kérdéseket,
és a válaszokból magának
felállít egy értékrendet.
|
p 01/10/25
Pitter Györgyné
Vajon a lelkek,
ott messze,
Nálad, Uram,
fent a Mennyben,
figyelnek még néha ránk?
Látják sorsunkat,
hogy hogyan élünk nélkülük tovább?
Hogy összeomlott világunk,
mióta itt hagytak?
Látják, hogy sír a lelkünk,
mikor nevetünk?
Hogy gondolataink nem nyughatnak?
Hogy mosolygunk,
mikor szenvedünk?
|
p 01/10/25
Pitter Györgyné
Képkeretet válogattam,
közben titkon Rád gondoltam.
Évikével nézegettük,
rakosgattuk, illesztgettük
képeimhez a keretet.
- Vajon, melyikben a legszebb?
És mert hasonló ízlésünk,
összeakadt pillantásunk,
a legjobbra rátaláltunk,
jót nevettünk, szívünk örült,
következő képem sorra került.
|
p 01/10/25
Dáma Lovag Erdő...
Sokan megértek már szörnyű éveket.
Becsüljétek az idősöket!
Háború, beszolgáltatás, forradalom
Gyötörte szívüket, lelküket, testüket.
Becsüljétek az időseket!
Társuk a bot, lábuk roskad,
Hajlott hátuk, bizonytalan járásuk,
|
cs 01/09/25
Dáma Lovag Erdő...
Hűs forrást keresve,
Úgy vágyik a szívem a kikeletre.
Mint éneklő pacsirta,
Énekét, ha zengi,
Itt a tavasz, fennhangon énekli.
Mint a széncinege csicsergi,
Nyitni kék, nyitni.
Úgy vágyok a tavaszi ígéretre,
|
Börtönéből szabadulna,
keresi útját a lélek,
de foglya az egónak,
hiába fia az égnek.
Tekintget magasra,
oda vágyik vissza,
hol a születése,
hova emléke hívja.
Amíg várakozik,
bölcsességet tanul,
megérti, mit kapott
végzendő feladatul.
|
sze 01/08/25
Bíróné Marton V...
A családfánkat szerkesztve
hoztál legősibb képeket,
máris a kezdő kedvenc lett,
szívünk áraszt köszönetet.
Legutóbb, mikor kerestelek,
utólag levél érkezett.
Keresztfiad ismertette,
ágad nem hajt már levelet.
Szívünk őrzi emlékedet,
családfánk a fényképeket.
Nagyit, aput, testvéreket.
kincset érő emlékeket.
|
Lehet rövid idő, vagy akár évek alatt,
kimondva, s kimondatlanul, emberek közé emelhetnek falat.
Hozhatnak boldogságot, szerelmet s reményt,
ha kedvesen szívedhez szólnak, vagy írnak belőlük regényt.
Elmondhatnak megannyi hazugságot,
s ezzel okozhatnak benned csalódást, vagy ha elhiszed, vakságot.
|
k 01/07/25
Dáma Lovag Erdő...
Jégvirág az ablakon,
Hajnal hasad, virág nyílik.
Jégvirágba font üzenet,
Jégcsapok az eresz alján.
Tél festi a tájképeket,
Hideg künn is, benn is bénít.
Havat hozott a szél,
A rőzseláng melegít.
A fáma szegénységről beszél,
Rönkökből épült fenyőfa.
|