Piros pipacs a kedvenc virágom.
Vidám leszek ahányszor csak látom.
Új erőt kap az érzékeny lelkem.
Terveimet tettekkel követem.
 
Hevessége erős, ám mulandó.
Sok bimbó gyorsan nyílni akaró.
Ha egyiknek földre hull a szirma,
Másik szirmot bont, máris kinyílva.
 
Kísérői a búzatábláknak,
Életerőt így adnak egymásnak.

Te csókod íze mézédes,
szerelmed mégis kétséges,
nem vagy te már hozzám való,
mindig másra kacsingató.

Hát tudod mit? - táncolj mással,
ez utolsó tánc egymással.
Nem sajnállak, én küldelek,
a hű társak mind ilyenek.

Veszek magamnak új ruhát,
keresek magamnak új párt,
aki hűséges lesz hozzám,
magamért szeret igazán.

Napsütötte hőségben,
még falevél sem rezzen,
hűsöl ember és állat,
nincs hangja a madárnak.

Egyszer csak eső készül,
az égbolt elsötétül,
ember,állat megérzi,
fedezékét keresi.

Feszültség keletkezik,
szél és eső érkezik,
az eső máris zuhog,
villám felettünk csapkod.

Körülöttem sűrű erdő,
fái összeölelkezők,
védik egymást fagytól, széltől,
boldogok az öleléstől.
 
Erdőszéli tisztás szélén,
egyedül állok út mentén,
nincsen aki védjen engem,
párom kiszáradt mellőlem.
 
Fagyos szél cibálja testem,
sírok is ezért eleget,
hópelyhek az ágaimon,
édes teher vállaimon.
 

Estefelé sok szín keveredik,
Távoli tájon már feketedik.
De bíborvörös még az ég alja,
Fényével a vizet betakarja.
 
Felhők mögé halad a napsugár,
Víztükrén aranyhídon táncot jár.
Ladikommal épp arra haladok,
Ringatózva lassacskán andalgok.
 
Ringass, ringass ladikom a fényben,
Távozó napsugár sok szemében.

Veszprémben a rehab. szoba,
balra Vörös templom tornya,
közel Isteni segítség,
gyógyuláshoz hit, reménység.

Négyen vagyunk szobatársak,
Olgi, Helga, Vera, Márta,
ismerkedünk és mesélünk.
család, munka, betegségünk.

Itt vagyunk, de más a sorsunk,
gyógyít vidám kacagásunk.
Olgi csinos, tettekre kész,
Helga hozza a tablettjét.

Szeretem a téli estét,
Kinti és benti szépségét.
Holdfény jégcsapot simogat,
Hólepte ágakat ringat.
 
Táncol hótakaró hátán,
Minden csillag egy kis lámpás.
Szánkón érkeznek gyerekek,
Hóember nekik integet.
 
Egészséges piros arcuk,
A kapuban vár már anyjuk.
Arcomba csap a fagyos szél,
Benn a szoba tovább mesél.

Olyan vagyok mint a vulkán,
belső erőm pihen némán.
Majd kitör a kráterből,