Szeretem a téli estét,
Kinti és benti szépségét.
Holdfény jégcsapot simogat,
Hólepte ágakat ringat.
 
Táncol hótakaró hátán,
Minden csillag egy kis lámpás.
Szánkón érkeznek gyerekek,
Hóember nekik integet.
 
Egészséges piros arcuk,
A kapuban vár már anyjuk.
Arcomba csap a fagyos szél,
Benn a szoba tovább mesél.

Olyan vagyok mint a vulkán,
belső erőm pihen némán.
Majd kitör a kráterből,

Velence a vízi város,
ettől szép és csodálatos,
sok turista felkeresi,

Bíborszínű az ég alja,
Ráfestette alkony pírja.
Hó mikor pelyhekben hullott,
A mennyeknek kaput nyitott.
 
Hozta Urunk üzenetét:
- Hallgasd meg a télnek csendjét.
Hófehér hó, tiszta lélek,
Ők bizony jól összeférnek.
 
Óvjuk lelkünk tisztaságát,
Mint fehér hó virág magját.
A sok rossznak nem engedve,

Édes kicsi lány,
mit vétett a babád?
-Nem vigyázott magára,
csokis lett a ruhája.
Popsiját jól kiporolom,
máskor jobban vigyázzon.
Apu is anyuval ezt tette,
mikor hazajött az este.
-Kedves agresszív apuka,
miért volt ilyen goromba?
-Este mikor jöttem haza,
nem volt készen a vacsora.
-Nézzen csak a kislányára,

Új évben a varázsló olyan kedves,
Arca oly mosolygós, köpenye selymes.
Pezsgős üvegét tartja a kezében,
Új évnek  jövője ragyog szemében.
 
Gyönyörű a Himnusz hangja, koccintunk,
Egymásnak Boldog Új évet kívánunk.
Tűzijátéknak ezernyi szín fénye,
Megható érzés, átléptünk új évbe.
 
Varázslónk kérdezi, no mit kívántok?

Víz nélkül senki nem élhet,
Sem ember, sem a természet.
Olyan nagy a körforgása,
Mindig kész a változásra.
Lehet felhő, köd, pára, jég,
Hópehely, zúzmara vagy dér.
Könnycsepp gyönyörű arcodon,
Vagy jégvirág egy ablakon.
Hópehely ráhull kesztyűdre,
Látod mily csodás hócsipke.
Télen fagyos az éjszaka,

Akáclombos kicsi tanyán,
veled vagyok kis tubicám.
Forró nyári délelőttön,

Égi ecset a napsugár,
míg az égbolton kőrbejár,
végtelenbe színeket fest,
elűzi szürke felhőket.
Ecsetvonása tűzpiros,
aranyszínnel varázslatos.
piros csőrű lélekmadár,
fényözönben szabadon száll.
Simogatja őt a napfény,
erejét adja nemes vér.
szíve, lelke nagyon boldog,
élvezi a pillanatot.

Szentiván napján,
erdőnek alján,
sétautamon,
csodás az alkony.
Akácfa lombja,
illatát ontja.
Dúdolom százszor,
égek a vágytól.
Itt van találkám,
rám is találtál,
nézel szemembe,
vágyón, epedve.
Szívünk felsajdul,
s összeforr ajkunk.
csókunknak lángja,
testünk átjárja.
Szerelem íze,

Hol távol a világ zaja,
Jólesik a hegyi séta.
Jó itt az erdei csendben,
Fenyő illat, szél sem lebben.
Szerpentines séta úton,
Hegyet szinte kőrbe járom.
Nézem a kies messzeséget,
A völgyön túli bérceket.
Napsugár folyton kőrbe jár,
Egy-egy felhő elé sétál.
Oly távol van a kéklő ég,
Színe csodás gyönyörűség.

Napsugár melege hozta a tavaszt,
Zöldül a táj, fa új rügyet fakaszt.
Tavasz szerelmese minden élőlény,
Hatása oly varázslatos élmény.

Arcunkat érinti a langyos szellő,
Mellünkben duzzad egy új, friss erő.
Vidám életkedv tölti fel lelkünket,
S megtalálhatjuk a szerelmünket.

Mikor olyan korba léptem,
nem is volt ez olyan régen,
testemet már úgy elnyűttem,
elfáradtam, fájt a léptem.
Világjárás, gyalogtúra,
lépcsőn járni harmadikra,
már csak emlék kell, hogy legyen,
változtattam életemen.
Vettem egy szép internetet,
jött a lányom és segített,
számomra fiókot nyitott,
lépésről-lépésre megtanított.