Ha Medárd napján eső esik,
őt negyven esős nap követi.
Népi megfigyelés így tartja,
jut most belőle minden napra.

Dalolj gitárom,
jöjjön el egy álom,
szívem abban kitárom.
Lelkem mélyére bocsájtom,
hol az álmommal összetáncol.
s libben rajta halvány bíborfátyol.
Érzem e rezgését halkabban játszom,
ekkor a csend megérint és elvarázsol,

Az emberiség életét kísérve,
Mindig fejlődött életminősége.
Megnézem a közlekedését máig,
Szamárhátától az űrhajózásig.
 
Lehetséges a ló, elefánt, teve,
Csak etetni, idomítani kellett.
Létezett a bölcsek tapasztalása,
Filozófus és tudós tudománya.
 

Nagy kincsünk vagy búzatábla,
életünknek a kenyere,
júniusnak harmatában,
kalásszal vagy megteremtve.

A csend mezején,
zöldben idézlek én,
gondolatom száll feléd.
Érzem a szívem már elér,
vágyam látni jöttödet felém,
felhők közül angyalok tenyerén.
A szerelmes álmaimnak képzetén,
a csillagos égboltnak göncöl szekerén,
a határtalan bársony zöld mező fövenyén.

Boldog az a gyermek,
ki családba születik,
anya, apa, nagyszülők,
együtt felnevelik.
 
Áldott a fénysugár,
mely kíséri életük,
ősi vérük összefog,
sírig fogja kezük.
 
A fény ha rátalál,
fiúra és a lányra,
szülői vágy felébred,

A Trianoni békekötés,
Emléke a népünknek ó fáj.
Szétszakadt az erős kötődés,
És Magyarország maradt csonkán.
 
Jubileumi most az emlék,
Nagyon is változott a világ.
Újra éledhet a kötelék,
Anyanyelv önazonosítás.
 
Összetartozás ezer jele,

Kisgyermek alig tud járni,
ami csak kezébe kerül,
megfogja, mert rá kíváncsi,
szétszedi benne elmerül.

Anyjának mutatva gagyog,
aki szóval megnevezi,
felcsillan a szeme ragyog,
szó értelmét nem feledi.

Az óvodában  igazán,
mozoghat tanulhat játszva,
tapint ízlel szagol hall lát,
szeretetben biztonságban.

Szemeidnek kék sugara.
Ragyogjon. mint tenger kékje,
Születésed áldott napja,
Édesanyád reménysége.

Fenn a fehér bárányfelhők,
Tavasz tündért kísérgetik.
Simogatja selymes szellő,
Felkelő nap nézegeti.

Házuk előtt Sára Borcsa,
Összebújva, sugdolózva.
Divatot együtt követik,
Mindketten ugyanazt veszik.

Ezen a szép gyermeknapon,
Cinke ébreszt énekével,
Napfény táncol az ablakon,
Mosolyog meleg fényével.

 
A nomád ember vándorló,
Lakhely időnként változó.
Hegyvidéknek legszebb helyén,
Csak lakatlan helyeken él.
 
Jurta az ö házikója,
Vadászat a fenntartója.
Szabad tűznél sütve főzve,
Illatfelhő annak gőze.
 
Lova hátán közlekedik,
Fegyverével védekezik.
Kik így élnek ma is vannak,
Érzik magukat szabadnak.