Elmesélte édesanyám,
hegedűjén édesapám,
születésem köszöntötte,
örömdala szállt fölöttem.
 
Júliusi tücsökzene,
refrénként csak ismételte,
énekelte a nővérem,
megérkezett kistestvérem!
 
Édesanyám ringatgatott,
ölébe vett dúdolgatott,

Több hónapja itt a vírus,
Hó is volt, most tavasz virul.
Jegesmedve, hód nincs képben,
Húsvétunk volt ünneplésben.

Morzsi az én pulikutyám,
Szőrmegombóc és fekete.
Hosszú szőre göndör hullám,
Nem látszik csak orra hegye.

Szirmot bontó fák virága,
olyan mint a tavasztündér.
Rózsaszínű a ruhája,
mosoly arcán, ágon ülvén.

Napsugárnak arany fénye,
szétáradt a levegőben.
Az égboltnak kékségében,
száll a tengerre és földre.

Kíséri őt langyos szellő,
apró hullámokat fodroz.
Suttogva és kecsegtetőn,
csalogat a tengerparthoz.

Magam vagyok a sétányon,
kedvem támadt úgy napozni,
beton falra fekszem háton,
és csak magamra gondolni.

Ó, ha öröm ér, az egész testemen,
Égő lávaként fut át az érzelem.
Szívemnek hegedű a muzsikája,
Örömkönnyem hull mind a négy húrjára.

Örömgyöngyként a lelkem összegyűjti,
Átnyújtja annak ki tud majd örülni.
Mosoly és örömdal így fog terjedni.
Legboldogabb érzés szívből szeretni.

Kíváncsi a fiam Peti,
kérdez ő, ami érdekli.
Amit előszörre most lát,
ez nagyon jó tulajdonság.
 
Annak örülök, hogy mindent,
megjegyez, nem felejti el.
Tegnap erdőben sétálva,
ráleltünk éti csigára.
 
Néztük csendben leguggolva,
láb nélkül megy araszolva.
Ő egy csúszó-mászó állat,
cipeli a csigaházat.
 

Sok ló pata dibeg - dobog,
Sörényük el libben-lobog.
Mellettük fut eb lihegve,
A melegtől lóg a nyelve.

A tó vize kéklik, habos,
Nem éri bú nem haragos.
Lovak a partjára érnek,
Hajolnak le, be nem lépnek.

Tiszta vízből kortyolgatnak,
Majd utána berohannak.
Hátsó lábukat dobálva.
Egy kis örömtáncot járnak.

Napsugár aranyló arca,
Mosolygón melegét adja.
Kipattan barka bimbója,
Aranyvessző sárga bokra.

Körülötte kis madárkák,
Párjukat már megtalálták.
Nászdalukat elcsicsergik,
Húsvét ünnep közeledik.

Magas hegynek hűs az alja,
Csobog csendben kis patakja.
Égbolt kékje, csodás, tiszta,
Vírus nem száll a nyuszikra.

Meggyfa rügye bimbót bontott,
Kitárta virágos karját.
Napfénye rajta táncot rop.
S páraként ontja illatát.

Gazda szeme örömteli,
Járja kőrbe kedvenc fáját.
Méhek csapatát itt leli,
Bő termés lesz, égi áldás.

Közelében gólyafészek,
Gólyamadár már ott tanyáz.
Szép szemével némán néz le,
Tojáson ül, utódra vár.

Április te bolond hónap,
Felhúzod a szélcipődet.
Viharfelhőket hozó vagy,
Kifordítod az ernyőmet.

Napsugarát úgy lehúzod,
Söprögetsz vele a szélben.
Sapkát, sálat is lefújod,
Futhatok míg el nem érem.
 
Mi is április elsején,
Ugratjuk egymást nevetve.
Szép nyakláncomat fel tevém,
Pál ökörláncnak nevezte.

Ó, az otthon édes otthon,
Az ősi, ahol születtem.
Mint gyermek ott voltam boldog,
Minden zegzugát szerettem.

Mára mindenestül elmúlt,
Feledni nem lehet soha.
Az élet ma olyan feldúlt,
A vírus ellen harcolva.

Most ütötte fel a fejét,
Ne érjen el, itthon vagyunk.
Ez a legjobb védekezés.
És, ha tisztaságot tartunk.

Jött
vírus
koronás,
védekezzünk
mert csendben kaszál.

Tavasz kitárja kapuját,
Kékebbre festi az eget.
Fut be rajta a napsugár,
Szétárasztja a meleget.

Ősszel ássák ovi kertjét,
Beforgatnak bio trágyát.
Ovisoknak ez még nehéz,
Érdeklődve kőrbe állják.

Dimbes-dombos délvidéken,
Gólya kereplő hangjára,
Pitypangos tavaszi rétre,
Dalolva száll sok madárka.