Szent karácsony éjjel  a család összejön,
Boldog minden lélek kötelék oly erős.
Gőzölög friss étel sült hús az asztalon,
Mézeskalács felett csillagfény ablakon.

Fenyőfa fényei csodásan csillognak,
Hófehér díszeit nagymama horgolta.
Csillagszóró ropog szikrát szór szerteszét,
Gyertyalángja lobog Messiásról mesél.

A negyedik gyertya fénye,
Áldott Karácsonyhoz érve,
Előző hárommal tudja,
Lélek tisztítást lobogja.

Hitünk legyen elég erős,
Ne takarja sötét felhő.
Táplálja az a szeretet,
Ami Istentől eredhet.

Tudjunk békességben élni,
Jövőben hinni remélni.
Szívünkben legyen alázat,
Emberség és bűnbocsánat.

A mi Zagyvánk Jászberényben,
Nyugodtan várt decemberre.
Hópihék vízbe hulljanak.
Jéggé fagyva maradjanak.

Vágyik vastag jégpáncélra
Korcsolyázó gyerekhadra.
Partján a sok hóbuckákkal.
Részt vegyenek hócsatában.

Szeretne látni hóembert,
Hagy örüljön minden gyerek.
Sárgarépás hosszú orral,
Nagy karimájú kalappal.

Virágözön virít szérűskert alján,
Itt sétál Petra születése napján.
Égbolt a napsugár és a virágok
Szerető szívébe szikrát varázsol.

Boldogság érzését kelti lelkében,
Virágcsokrokat kötöz örömében.
Karimás kalapban fehér ruhában,
Gyönyörét leli a csodák tájában.

Ludas Matyi története,
Tanulságos kedves rege.
Fazekas Mihály tollából.
Ismerem még óvodából.

Özvegyasszony egy szem fia,
Lusta volt bíz ez nagy hiba.
Adott neki feladatot,
Libákat piacra hajtott.

Döbrögi a gazdag vevő,
Alkudott, de úgy lett nyerő,
Matyi libáit elvette,
Ötven ütéssel fizette.

 
Ha a húr elpattan,
a lelkünk hárfáján,
szívünket bú marja,
minden dobbanásnál.
 
Csukjuk szempillánkat,
nyugalmat keressünk,
lelki szem mit láthat,
csak arra figyeljünk.
 
Fehér felhők tánca,
égi zenét hallat,
lelkünknek hárfája,
új húrokat kaphat.
 
Ez a legszebb zene,

Az adventi várakozás idején,
Gyertyák lángja tisztítja lelketek.
Mely ártó dolgokkal össze sose fér,
Én" Tudom ti mindenkit szerettek"

Érzitek család összetartozását,
Fények fenyőn, ajándék alatta.
Jézuska jöttével adja áldását,
S dicsőítő dallamok hangzanak.

Az idő rohan az útja végtelen.
Átgázolva az emberi életen.
Amint vadnyúl az erdei tisztáson,
Táncol mint tiszavirág a vízháton.

Ki éri az emberöltő távolságát.
Szép korában is élheti világát.
Neki is ad még illatot a virág,
Ha testével szembenéz optimistán.

Négy évszak az idő múlását jelzi,
Kőrforgását ember évnek nevezi.
Szerető testvérek követik egymást..
Míg a fa öreg lesz ereje elszáll.

Mikor a fa kiszáradt és kivágják,
Évgyűrűi élt éveit mutatják.
Tapasztalatból  az ember követi,
Saját korát is évenként növeli.

Távoli hegy mögül felbukkan a nap,
Ébreszti fényével az alvó tavat.
Párafátyolban a színek mosódnak,
Égi földi színek csodálatosak.

Apró vízcsipkék a fényben fehéren,
Villannak zöldek ébredő színével.
A két partot aranyhíd köti össze,
Benne égi jelenség tündökölve..

Ki az őszt addig  szereti,
Míg a tájat színesíti,
Szüretelők kedve derül
Őszi vetés földbe kerül.

Mikor kopaszak már a fák,
Ha zúzmarától dús a táj.
Meglátja a leheletét,
Korán jön a sötétedés.

Ha elveszíti a  kedvét,
Hallgasson egy kedvenc zenét.
Gyújtson egy Adventi gyertyát,
Lobogjon szívben is egy láng..

Az oviban oly nagy csend lett,
Felcsillannak gyerek szemek.
Óvónéni  képet mutat,
Meglátják a havas utat.

Mikulás jön szarvasokkal,
Megkerülte tán a holdat.
Ez aztán a látnivaló,
Mindent belepett már a hó.

Hócsillaggal körülvéve,
Az agancsok összeérnek.
Most érkeznek le a földre,
Szánkó zsákokkal megtömve.

Volt egyszer egy falu Jászboldogháza,
Tanyavilágában öt iskolája.
Akkor a tanulók  hogyan is  éltek,
Új nemzedék kérdi, erről  regélek.
Azért szűntek meg a tanyák iskolák,
Árvízkár lett, majd közös gazdálkodás.
Búzaszemként szóródtunk a hazában,
Mások fészket leltek helyi utcában.
Akik a falut magunk mögött hagytuk,

Tavaszi tarka vidéknek,
zöld a legelője.
Furulya szó hallik szépen,
juhász a szerzője.

A gyapjú bundás bárányok,
legelésznek rajta,.
Terelgeti puli pásztor,
együtt is maradnak.

Magányos fa oly öreg már,
de hajt még levelet.
Gyökere a földtől eláll,
a levegőben lengedez..