Sárga már a búzatábla,
Lehajtja fejét kalásza.
Duzzadnak a magok benne,
Kár lenne ha kiperegne.

A menyecske szép mosolyú,
Fején kalászos koszorú.
Októbertől júliusig,
Vetés idő gyorsan múlik.

Új kenyér lesz nemsokára,
Neki pedig kisbabája.
A termésnek beérése,
Egy új gyermek születése.

Éreztél már nyári estén,
egy bizsergő érzést,
mikor vágyad felébredvén,
csak a táncnak élnél.

Elkapott bíz' fiatalon,
felforrt úgy a vérem,
magam voltam akkor placcon,
átéltem egészen.

Körülöttem megszűnt minden,
perdültem, forogtam,
testem erre-arra billent,
cipőmmel kopogtam.

Globális felmelegedés,
átírja a napom,
nappal kondis elviselés,
este a Balaton.
 
Teleholdnak fehér fénye,
ezüsthidat alkot,
elfekszem egy sekély részen,
est csendjét hallgatom.
 
Hátam mögött hegyről zúdul,
a forrásnak vize,
tőle a víz itt megújul,
jól esik a hideg.
 
Felnézek a magas égre,

Régi képek régi rege,
Tükrözik a múltat.
Szalmatetős fészer mellett,
Kerekeskút hallgat.
 
Bádoghordó vízzel tele,
Napsugár hevíti.
Benne áll az egyik gyerek,
Magát így hűsíti.
 
Testvérkéje vár sorára,
Pancsolni szeretne.
Beállhat majd nemsokára,
Hogy azt élvezze.
 
Nyári napnak tüzes fénye,

Kövek között csermely csobban,
Csendes most az erdő.
Őzgidának lába dobban,
Száraz a levegő.
 
Itt a finom friss hideg víz,
Üdítő ereje.
Addig-addig szürcsölgeti,
Szomját oltja vele.
 
Lábaival kövek között,
Egyensúlyban ringó.
Mellette fehér fürdőző,
Pancsoló pillangó.
 
Tengelicnek a nótája,

Türkizkék az égbolt ege,
Eger ide jaj de messze.
Onnan jött a derék Dani,
Arája a bájos Andi.

Korán, mikor a nap épp kél,
Ráró kettőjük elé lép.
Rege is szól ma már róra,
Felpattannak e szép lóra.

Messze futnak sörény az ék,
Vadregényes csodás a kép.
Visszajönnek hol van egy köz,
Fürge a ló simul nem lök.

Az alföldi rónaságon,
tengernyi vadvirág.
Tarka színei közt látok,
trillázó pacsirtát.

Kimagasló fészkén állva,
csivitel ti-ti-tá.
Kacsingat a napsugárra,              
táncol a sok virág.

Hajladoznak álmodozva,
a méhekkel együtt.
Jó sokáig szórakoznak,
a boldogság velük.

Az én szívem új színt festett,
ecsetje rózsára esett.
Pirosan virít vázában,
előszobám ablakában.
 
Bársony szirmai selymesek,
talán sok titkot rejtenek.
Illata terjeng szobámban,
az én lelkem mámorában.
 
Illóolaja arcomon,
a rózsa fűzért morzsolom.
Locsolókanna rózsája,
levelét is vízzel áldja.
 

Szív és a víz oly érzékeny,
tükröz nemest igaz szépet.
Dunánál a fényt és árnyat,
a gyönyörű Országházat.

Víztükre az ablakokban,
fénynek tüze oda lobban.
Tornyoknak a karcsúsága,
sima vízben hosszan árnyal.

Gellérthegyi szobor, hidak,
szabadságnak utat nyitnak.
Kikötőben egy nagy hajó,
ez a látvány nekem való.

Csillaghullás éjszakáján,
Szerelmes lány a tóparton.
Álmodozik mohaágyán,
Számol sok hulló csillagot.

Szeret- nem szeret sorolja,
Kis kezével sok csókot dob.
Érzelmeit így fokozza,
Nem szeret mondja utolsó.

Ekkor bújik elő a Hold,
Távolban a hegy oldalán.
Neki is egy csókot adott,
Szeretlek mintha mondaná.

Ha tornaórát vezetek,
Buksi kutyám a partnerem.
Most épp a tornaszőnyegen,
Fekvőtámaszt ismételem.
 
Nyelve kilóg liheg nevet,
A szemembe néz mereven,
Így utánoz le engemet.
Vidám mókás e jelenet.
 
Ezután már hanyatt fekszem,
Derekamat emelgetem.
Gerincemet egyengetem.
Vissza játssza ezt is nekem?
 

Időkapuban a jelfény,
Valahol ott a mindenség.
Csillagpor út oda vezet,
Ki oda megy bátor lehet.

Nagy varázslat alá esik,
A jelenből elvihetik.
Rágondolunk a múltunkra,
Villanó fény máris húzza.

Látom kisgyerekként játszom,
Velem van minden barátom.
Hallom szól anyukám hangja,
Tárva vár ölelő karja.