Állok a Madarasi Hargitán
Rengeteg kérdéssel, remegő kezekkel
Nézem az ifjúság alkonyát
Szenvedő lélekkel, csillogó szemekkel

Kérdezném a napot, mely sápadtan ragyog
Kérdezném az eget, mely hidegen vacog
Kérdezném a hótól, a téli takarótól
Kérdezném a keresztet, mely gyökeret eresztett

A nap, az ég s a tél is, a fakereszt s a hő is
Mind beszélnek némán, igazuk van nyilván
Megkérnek, hogy nézzem, mily gyönyörű hazám
S az életemet éljem a magam igazán

Gyógyítsam a lelkem a székely nap sugarán
Halljam meg a Himnuszt az erdő moraján
Ki tudja, merre, merre visz a végzet
Visszavár a hazád, mert ő szeret téged

Állok a Madarasi Hargitán
Oly kevés kérdéssel, gyógyuló lélekkel
Állok a Székelyföld várfokán
A jövőben bízva, hittel és reménnyel