Még szép, verőfényes az őszi, kék ég
és iszom a langyos, párás szeleket,
mögöttem félhomály, előttem kétség,
szaporodnak bennem a fagyok, telek.
Mindenre emlékszem és nem feledek,
|
Ha erre jársz majd nyugatról jövő idegen, vagy magyar rokon, tudom, hogy rajtad valamikor jól állt, de letett ruhát nem hozz nekem, mert azt el nem fogadom, ne is vedd zokon!
|
Országok zuhannak laza egy halomba,
Európa tartja pallosát nyakukra,
lángol már Gáza, Szíria és Ukrajna.
Permanens hazudnak mind a pátriárkák,
|
ebben az őszi zivataros nyárban
tavaim partján botladozva sután
kiszédülve az embertelen tájba
vágyok a Napom melege után
|
Dúdol a bús szeptemberi szerenád,
remélem eljut e dallam Tehozzád
az égbolt fakuló ablakain át.
|
Ami most körülvesz, rend e, vagy csak káosz,
mi közöm van nékem az eltorzult mához,
miért csúnya a vénség, a hajnal mért szép,
létezik e tökély, boldogság, teljesség,
|
Az idő ostora
Felsebzi lelkem az idő ostora,
futok előle hasztalan és sután,
mint ki tudatlan, dőre és ostoba,
zörgetek a végtelen zárt kapuján.
|
Kábán, ájulva néz bele a mába
földjeink büszke fia, karcsú lánya,
uraság fogta a munka malmába.
|
Majd nyolc évszázada annak, hogy állítólag Bánk, a magyarok bánja leszúrta Gertrudist, II. András király merániai feleségét, aki fényűző, idegen udvartartását szabadította rá az országra. Gyarmatosított bennünket, példáját később oly sokan követték.
|
szo 08/02/14
Mezei István
Az augusztus teraszán ülök
arról hegedül bölcsen egy tücsök
hogy a körforgás végtelen örök
lágyan ciripel szépen és halkan
|
Hiába küszködök az idő ellen,
már a holt poézisbe kapaszkodom,
oltalmat keresek az értelemben,
de visszahúz a mélybe konokul korom.
|
Talán nincs értelme, hogy majd akkor
mi marad belőlem, ha az agg kor
is végleg búcsút mond és int nekem.
|
Álmaim mélyre temetem
fukar hozzám a jelenem
a holnap keveset kínál
mert koldus lettem nem király
|
Most, a nagy bűnbánások, tagadások, vádaskodások, készülődések, visszarendeződések, ijesztgetések korszakát éljük.
|
Mert lebírható a vak lehetetlen
és a Lélek győzhet az anyag felett,
sokszor bicsaklik az ember, a jellem,
de a lét szeretetből keletkezett.
|
|
Ahogy a mély éjben egyedül ballagok
a kertkapun túl, de innen az éteren,
szirmaik bontják odafenn a csillagok,
sajnálom, hogy a fényüket nem érthetem.
|
sze 07/16/14
Mezei István
|
szo 07/12/14
Mezei István
Anyai nagyapám 59 tavaszán görcsös végű botjával szétverte a konyhakredenc magas polcáról prédikáló néprádiót, mert abban hallotta meg először, hogy őt a szomszédokkal és négy holdjával együtt becsapják a közösbe.
|
sze 07/09/14
Mezei István
Nem tudom mért de kaptam egy életet
érzékeimmel hallhatok nézhetek
ölelhetek is mert kaptam karokat
és lehetőséget ha kell lazítsak
|