Óriások most a házak,
mindig, mindig kukucskálnak.
Miért takarják a Napot?
Ott is hagytam csapot- papot.
 

Téli csendek jönnek,
takaró a földnek,
mindig tündökölnek,
téli csendek jönnek.

Ma is korán keltem, kellett a kakaóm,
olyan is lett tőle az én kis takaróm...

Hajnali fények mesékbe bújnak,
ragyogó égre reá simulnak.
Játszik a szellő, falevél zizzen,
ébredő Napnak, gondja most nincsen.

Az árva lelkeket erősítsd meg,
ne hagyd hogy gyermekek szenvedjenek,
s ki kezedbe leteszi a sorsát,
ragyogjon hite a sötét  felett.

Jégvirág nyílt az ablakon,
didergett megannyi lélek,
nagykabátban dúdolt a szél,
messzire szállt az ének.

Talán ha Hazám újra gyermek lenne,
nem volna ennyire hatalmas terhe,
a hitből tiszta patak csörgedezne,
talán, ha Hazám újra gyermek lenne.
 

Szelíd fényben, szelíd az út,
csillagösvény, csillagvasút,
ékszer a Hold, folyót szépít,
muzsikaszót el nem némít.
 

Anyukámat lebirkóztam,
kacagott a ház is,
össze- vissza csiklandozott
fülig ért a szám is.

Szép ez a táj,
vár a határ,
ragyog a fény,
a szél csendben jár.

Álmodni hívott az Isten,
gyertyafény ölelt a hitben,
a felhőkön bárányok ültek,
a jó lelkek mind összegyűltek.

Dalolnak az erdők,
búzakalász táncol,
hintáznak a felhők,
ott semmi sincs távol.

Egyszer elhalkulnak bennem a dalok,
némán ragyognak majd a csillagok,
a faágakon gubbaszt az esti szél...
 

A fehér csendek megtalálnak,
az égbolton száncsengő,
az angyalok is játszanának,
virgonckodik a szellő...

Helye van az égnek,
helye van a fáknak,
eleitől fogva
minden imádságnak.

Tornyot építettünk,     
magasabb lett mint én,
és nagyobb talán nincs is,
még a földkerekén.

Muzsikáló hangok között,
táncot jár az őszi szél,
ringatózó felhők fölött,
suttogja, hogy jön a tél.