Áll egy fenyő egymagában
Szép formás minden ága
Ki lesz aki rá gondol,s megtalálja?
Hazaviszi öröm ünnepre várva?

Megkérdeztem a lelki Atyát
Mondd Te, aki lelkünkbe látsz
Mikor ébredünk fel, itt a szabadság?
Meddig tart az új korszak váltás?
Mikor mondjuk , végre már!
Sok szenvedés után,szabadság vár!
Mikor változnak meg gondolataink?
Mikor múlnak régi szenvedéseink ?
A sok kérdésre csak hallgatott
Láttam rajta, nagyon gondolkodott

Decemberi éjben kigyúltak a csillagok
Milliói fényük ragyog,csak ragyog
Hold is felvágtatott
Göncölszekérrel az égre
Pitvara fénylik, hideg fénnyel
Azt mondja a fáma
Hideg szél lesz másnap
Ha nagy pitvara van a holdnak sugarának
Szél hozta a hideget, tombol jókedvében
Hajlongtak a fák,sírtak az ágak

/ ADVENT-i ima/

Ó adj Uram BÉKÉT a világnak!
Hallgasd fohászát millió vágynak!
Ne fordítsd el fejed a szenvedőktől!
Hallgasd meg imáit, hozzád esdeklőktől!

Mert lángol már a világ, füstje felszáll
Szomorú szívvel fordulunk hozzád :
,,Mi atyánk Isten, ki vagy a mennyekben!"
Ne engedd szenvedni benned bízó népedet!

Mikulás bácsi szépen kérlek
Ebben az évben is lepjél meg
Hozzál nekem sok-sok szeretetet
Tudod ennek örülnek a gyerekek

/Kalmár Eszternek,Horgos
Horgos-i Segítségnyújtási Csoportnak/

Ó halld meg Európa!
Keserves bánatunk
Mi egy hazából valók
Magyarok vagyunk
Elüldözött sorsunk
Szülőföldünktől távol
Messze a családtól
Fájdalmunkat senki
Soha nem ismeri

Hol az a hely, hol szobrok mozdulnak el?
S eltűnnek az éji homályban
S tettekért egy nemzedék felel
Szenved egy határtalan elnyomásban!

Magyarország, Magyarország!
Nagyon sápadt ma az orcád
Országra éhes had mié tette
Nem sajnál gonosz lelke

Feketén, vörösen fodrozódik a tó vize
Egy templom tornya süllyedt el benne!
Egy utolsó felkiáltó jel az égre!
Istenhez a jaj kilátást felvitte
Jajkiáltás a templomért és a többiért!
Az elárasztott, szétbombázott tornyokért
Az üresen maradt roncs padokért
A keresztre feszített Jézusokért!
A stációkért, a freskókért, az ablakokért

Velencében jártunk,
Suhant a gondolánk,
Ragyogott a napsugár,
Száz csoda várt ránk.

Szent Márk téren galambot etettem,
Megkondult a nagy harang felettem,
Tornyaival köszönt a Dodzse palota,
De rég vágytam már oda.

Zuhog a szomorú őszi eső
Sír a fának a színes levele
Nyár is elment, szép időt temetve
Itt maradtunk napsugár nélkül dideregve
Az eső csak egyre esik
Mint, ha az égbolt a földre költözne
Nem ragyog már a nap, felhő eltüntette

Volt egy vitéz nagyon régen
Szolgált ő nagy seregében
De szíve nemes volt, s kegyes
Szegényekkel tettei emlékezetes

Ragyog az ősz a nap fényében
Méltósággal andalog a Duna medrében
Színes ecsettel jár a napsugár
Levél hullik, szellő erre jár

…/1956.nov.4./

Én láttam elbukásod
Ó szent FORRADALOM!
Még fiatal voltam, de elmondhatom
Értettem minden jaj szavát
Láttam a menekülök áradatát
S láttam a szenvedő anyát, apát
Ki siratta távozó hős lányát, fiát

 /Halottak napján/
Emlék virágból fonom koszorúmat
Beleszövöm minden bánatom, búmat
Sűrű könnyeimmel virágaim öntöm
Soha nem múló fájdalommal kötöm

Imára kulcsolom kezem
Bús imámmal kérem Istenem
Rólatok soha meg ne feledkezzen
Szeretteim rátok fájó szívvel emlékezem

( Halottak napján)

Mikor eljön az est, s megszólal a harang
Lélek harang szól gilling- gallang
Az est csendjében értetek szól
Az elhunyt lelkekhez vigasztalón

Ellopta az ősz a nyarat,
Egy-két meleg napsugarat,
Napsugár a színes ecsetet,
Festegeti a szép színeket.