Magyarerő.hu

Ha világgá mennék,
mi jöhetne velem?
A könyveim, mert azokat
nagyon szeretem.
Emlékeim, éveim,
percek és pillanatok,
melyek, ha hiányoznak,
belőlük választhatok.
Egy marék magyar föld
a legszebb erdőből,
hogy legyen mit markolni,
ha kifogynék az erőből.
Egy apró kavics
arról a dombos tájról,

Karrier

Tudtam, hova akarok menni,
de eltévesztettem a lépéseket,
cipőfűzőm kibomlott,
megbotlottam,
jéghideg jég borította utam,
megcsúsztam,
kövek ágaskodtak előttem,
elestem,
és Te lehajoltál,
felemeltél,
szép szavakkal elhalmoztál,
szívedre ölelted lelkemet,
könnyeimet letörölted,
védelmezőn átöleltél,

Itt a csodás nyár
élvezzük minden percét
gyorsan elmúlik

Hurrá itt a nyár
a vakáció már vár
mindenki örül

Vidám nyaralás
és önfeledt pihenés
csodás június

2025. június 14.

TM

Ha én madár volnék,
mindenkihez szólnék,
mindenki szívében
szépen csak dalolnék.

Ha én csillag volnék,
szemedben ragyognék,
fent a sötét égről
soha le nem hullnék.

Ha én szellő volnék,
szép csendesen fújnék,
senki szép lelkében
semmit fel nem dúlnék.

   A lemenő nap sugarai rózsaszínűre színezték az eget, s közben a tenger, mint egy titokzatos selyemlepel, ölelte a partot. A homokos part puha ölelésében két lélek táncolt, mozdulataik a szél dallamára formálódtak, mint két vándormadár, amelyek egymásra találtak a végtelen égen.

Ahogy az aranyló nap halványul,
s rózsaszín ég öleli a partot,
emlékeimben láttam ott két boldog, mosolygó arcot.

Miközben a szél suttog,
s titkokat dalol,
egymás szemébe néztünk mélyen,
ott távol, valahol.

A két szív csendes táncot lejtett,
s csókunk a tengerbe simult,
körülöttünk a lámpások fénye is lassan kimúlt.

Úgy simulok bele a nagyvilágba,
mint tenger a partjának karjába.
Bennem örök hű életremények,
tudom, ide mindig visszatérek.

Bölcsőmként szeretve ringok én,
ölének csillanó hullámrejtekén.
Ha benne néha talán elveszek,
teremtőm nekem bocsássa meg.

Fázom,
de nem a zord idő,
mitől könnyeim hullnak,
mikor a hideg arcomba mar,
de nem a pucér testem
fájó borzongása, mi
hirtelen elmémbe mar,
de nem a fagyos föld miatt,
mi majdan átölel,
s hideg rögökkel eltemet.

Fény törik egy csendes szögletben, 
kósza árnyék táncol rejtekben. 
Az ember csak néz, érteni vágy', 
nem érti, miért hideg az ágy.

2025. június 16.

Geometria szabta szélben, 
levelek susogó neszében 
a rend és a káosz kezet fog... 
Mindkettő bennünk otthont kapott.

2025. június 16.

apám volt...emléke nem halványul
ötvenkét év nem veszi el tőlem
negyven volt, kezem némán felé nyúl
tizennyolc voltam... s ő temetőben

kilencvenkettő lenne, s én hetven
hány év lehetett volna még együtt
hetvenkét év boldog házasság... nem
csak húsz jutott nektek... szeretetben

Szavak hullanak, mint kövek, az égre, 
de az igazság fényén nem eshet folt. 
Hazugság sodorja messze a békét, 
a lélek lángja elfogyni sosem fog.

Nem félek, még ha sötét is begyűrűz', 
a tiszta szó bátran állja a vihart. 
Hisz bárki sújthat rám hamis bélyeget, 
az igazság marad - örökké szabad.

2025. június 14.

elmentél - de hidd el, mégsem tűnhettél el
álmaimban újra, és újra visszatérsz
a sok bolondság, mit egykor gyerekfejjel
együtt műveltünk, ma emlék, mit újra élsz

sokat nevettünk, amíg gyerekek voltunk
minden bolondságban mi mindig részt vettünk
boldog voltam, és sohasem vitatkoztunk
boldogság és megértés volt mindig velünk