Magyarerő.hu

Debreceni Nagytemplom előtti parkban
A szökőkút hűs vize nagyokat csobban.
 A padon ül Piroska, zsömlét eszeget,
Röppen egy éhes veréb, morzsát kéreget.
 
Nem fél az embertől a városi veréb,
Kaphat annyi morzsát, ami neki elég.
Szökőkút vizet ad, fák ágas-bogasak,
Sűrűjében védve van, fészket is rakhat.
 

Hull a pelyhes hó
fehér puha takaró -
vetésnek oly jó

Megjött a várt hó
faggyal hideggel széllel -
reszket a világ

Újabb hó jön még
szélvihar hóakadály -
fél a természet

2026. január 8.

TM.

Az élet csendben tanít,
nem szól, csak éreztet,
sebet ad, majd gyógyulást,
közben formálja lelkedet.

Hol fény, hol árnyék kísér,
de mindkettő te vagy,
a könny nem gyengeség,
csak szívbéli szavad.

Minden lépés számít,
a lassú is, a téves is,
az élet mindenre megtanít,
és téged így segít.

TM

Bátor vagyok, indulok messzi útra,
Hol szabadságérzetem végtelen.
Megismerni, milyen látvány a puszta,
Hová vágyott már amazon lelkem.
 
Az avasokon át siklik a szánkó,
Védőként a puskám készenlétben.
Hű farkaskutyáim a jó vigyázók,
Ordító hangjuk jelez veszélyre.
 
A lehulló hópelyhek keringőzve,

   Volt nekünk egy Bundi kutyánk... Olyan nagy volt, mint egy oroszlán, szép bundája, és nagy hangja volt. Mikor ugatott, az iskolámban, ami körülbelül 200 méterre volt a házunktól, hallottam a hangját, s gondoltam, hogy vagy a postás, vagy idegen ment hozzánk.

Lágyan érkezik az ég alól,
titkot súg a fáradt tájnak,
megáll a zaj, a világ elhallgat,
s a csend puha takarót talál magának.

Fák csupasz karján kristály ül,
sebeik fehérré válnak,
az első hó ígéret és béke,
hogy csodaszéppé teszi a tájat.

Hull a hó, hull a hó,
nézni bizony csudajó!
Szánkózni viszi az unokát nagyapó,
vidám ének, nevetés,
ha suhan veled a szánkó!
Hull a fehér, puha hó,
belelépni most oly jó.
Hóembert építünk kacagva,
komoly méretű lett
a hóember pocakja!
Fején horpadt piros fazék,
neki bizony ez oly szép.
Orra egy szép nagy sárgarépa,

Csendben ülsz a szoba falai közt,
a szavak most porrá váltak,
szíved mélyén zajok,
de kívül csak üres árnyak.

Az ajtó zárva, a kulcs elveszett rég.

Álmok közt bolyongsz fényt keresve,
de minden távoli, idegen,
mégis, ebben a magányban,
önmagad keresed.

Az erdő mélyén most a fény is másképpen törik,
a nap sugarai tehetetlenül csúsznak el a jéggé fagyott ágakon.
Ebben a néma, fehér katedrálisban történt a különös találkozásom.
Éppen ott, ahol a völgy összeszorul, és a fenyők sötét válla összeér, megállt a levegő.

Találkoztam vele az erdőn,
szembejött egy hűvös, hideg szellőn.

   Az erdő sűrűjében, ahol a fák néma, zúzmarás óriásokként őrzik most a téli álmot, éreztem, ahogy köztük jártam, hogy a csendnek súlya van. Nem az a fajta némaság ez, ami üres, hanem olyan, mint egy tiszta papírlap, amelyre a természet majd most éppen az első betűit veti. Ebben a kristálytiszta mozdulatlanságban éreztem meg őt először.

Kedves Marika! 

Nagyon boldog születésnapot kívánok! (Elnézést, hogy most kissé letargikus hangulatban vagyok.)

ma éjjel mély álmomból arra ébredtem
arcomon lágy, puha érintést éreztem
becsukott szemem előtt anyukám láttam
puszit lehelt arcomra, erre úgy vágytam
eljött, s itt hagyta angyali üzenetét
így köszöntötte szülinapján gyermekét

2026. január 4.

Kérdezlek Szél, elfáradtál? Sosem pihensz.
Kérdezlek Hajnal, nem vagy álmos? Elsőnek kelsz.
Kérdezlek Hold, elég neked, hogy más adja fényedet?
Kérdezlek Napsugár, szomorú vagy, ha felhő takar tégedet?

Tudom, ma kacagnom kellene,
és röpködnöm, mint nektártól bódult lepke,
hiszen ma mulat a világ egyik fele.

Én nem tudok.

Talán a tapasztalás, mi szárnyamat szegte.
Mert nem változik az emberek fele.
Ki szeretetre vágyik, mind kudarcot vall,
kezet nyújt naivan, hiába,
jeges tekintet, számítás,
- és a gyűlöletből egyre épül a fal.