Impresszum

A magyarero.hu weboldal a Kárpát-Medencei Újságírók Egyesületének Irodalmi honlapja.

Gyöngyösi Zsuzsa
  főszerkesztő, Főadmin
  
(30) 525 6745
Soltész Irén
  szerkesztő
Takács Mária
  szerkesztő/admin
Polonkai Attila
Hollósi-Simon István

  webadmin

Kiadványok




















































































 

Jelenlegi hely

Bernadett

Eternity
Eternity képe

Ez a történet valós személyekről szól, ők ihlették ezt a történetet!
Isten óvja és kárpótolja a gondviselés a leírt szenvedések miatt balladám szereplőit, szeretettel, tisztelettel Zoli.

ballada

Bernadett lett neve gyöngybetűkkel írva
mint a felkelő nap égre csókolt pírja.
Szivárvány sávjait koszorúba fonva,
halványan ébredő arcára ragyogta.

Törékeny alkatát árnyfantom követte,
tompa csillogással mélabú övezte.
Reflektorként gyúlt ki két szeme sugára,
rést hasít az éjbe, messzeség homályba.

Élte születése, ahogy cseperedett,
s minden bonyodalom terebélyesedett.
Látva édesanyját milyenné lett sorsa,
viharként görgette keserűség sodra.

Sziklaszirtként dacolt esővel és széllel,
mint akit teremtő szeretettel bélelt.
Mely subaként takar, kopottan, szakadtan,
kívül tépett, ázott, belül izzó katlan.

Így érkezett el a félig felnőtt korba,
meglátta anyjában a nőt kirabolva.
Mert a férfi éppen, aki apja lenne?!
épp egy másik asszonyt ölelget szeretve.

Szalad az anyjához, elé áll feldúltan,
sorolja mit látott, reszketve kábultan.
Fejét csóválja az, hitetlenül nézi,
mint aki a vihart sejti csak, nem érzi.

- Képzelődsz te leány, ilyet ne is mondjál,
eredj a dolgodra, rám ezeregy gond vár!
Szól az asszony s úgy tesz, mint aki nem hiszi,
de közben a gyanú lappang, kerülgeti.

- Hidd el, igen, láttam, mondd anyám, te vak vagy?
Nyíljon már ki végre benned az az ablak!
Melyen fény szűrődik a sötét szobába,
keserű csalódás, megváltás az ára!

Majd labdaként mely a fagyos földön pattan,
indulat hevében a pofon elcsattan,
Jön a számon kérés. - Ezt most miért tetted?!
Sikoly rá a válasz. - Anyám, mert szeretlek!

Mit felfogni ésszel csaknem képtelenség,
iszonyú súly nyomaszt a tehetetlenség,
Az asszony megdöbben, töpreng az életen,
mit fel nem fog többé a kusza értelem.

Nem titok már többé, s az út sem oly hosszú,
melyen megérkezik, az atyai bosszú.
Vére ellen lázad, lányát zordan kérdi,
fenyegeti még azt rettegés kísérti.

- Átkozottá tettél, nyomban agyon csaplak,
megragadja blúzát, - erkélyről kidoblak!
Ám sebzett tigrisként érkezik az anyja,
hatalmasat lódít, férjét mellbe csapva!

Hüddötten tántorog, tátog meglepetten,
ó a bátor "férfi" még zokognak ketten.
Anya és leánya egymásra borulva,
szorosan ölelve egymást átkarolva.

Együtt csontjaikban érezve a múltat,
miben ezután már eggyé hasonultak.
Haragtól sáppadoz, apa vad, féktelen
elrohan sebesen, bosszúra éhesen.

A kisebbik lány lesz a kiszemelt célpont,
mit sem számít mi az, mivel csupán vét, ront!
Személyautóval  iskolánál megáll,
érkezőket szemlél, feszülten lesve vár.

Kipattan az ajtó, ahogy megpillantva,
karját megmarkolva magával ragadja!
Bernadett odaér, nyomban reá támad,
- Istenem, ne engedd, apám ez gyalázat!

Pörög a többivel, mint őszi falevél,
csapat gyerek gyűrű rajzolta közepén.
Még egyik barátja elhajt, s ezt meglátja,
felkap egy követ, s a szélvédőhöz vágja!

Tajtékzik a férfi, bárki volt ki tette,
ezért fizetni fog, és fel lesz jelentve!
- Én voltam, szolt halkan, hogy mentse barátját,
így perelte be a tulajdon leányát.

Némán áll szótlanul a pulpitust nézi,
elfogadja sorsát önmagát nem védi.
Kimondott ítélet, írásban indokolt,
így lett apja által, felügyelt, pártfogolt.

------------

Elszálltak az évek, sok mindent felejtet,
elrejtett titkokat mit senki sem fejt meg.
Mit tantárgyként magolt iskolába járva,
azt az életében sehol sem találta.

Nem leli a helyét immár magyar honban,
valahol ott mesze "ködös Albionban"
Éldegél talán még néha emlékezve,
fájó emlékeit, múltját eltemetve.

Londonban az utcát az óta is rója,
emeletes buszát mikor kormányozza.
Ma már csak egy halvány mosoly méltósággal,
nincs már számadása ezzel a világgal.

Hogyan is lehetne, hiszen már hiába,
mely nem látható test magányába zárva.
Torz grimasszá görbül szájnak szegletében,
illúzió tisztás lelkek erdejében.  

Rovatok: 
Vers