Ne sajnáljunk örökké magunkat,
adjuk tiszteletét a múltunknak,
mert az átkozott rablók, még most,
holtukban sem nyugodnak.

Az a sok belviszály mi volt,
sajnos tartama a jelenünknek,
sok áruló volt, s van köztünk,
mely ma is árt nemzetünknek.

Mi tudjuk nagyon is ,
nem voltak tartományaink,
rabszolgákat sem tartottunk, ám
tőlünk lopták, fiaink – lányaink.

Befogadó nemzet voltunk-vagyunk,
mellyel visszaélnek kit fogadtunk,
nem szégyellni való a múltunk,
mint más nép, mi is hibázhattunk.

De ily könnyen még egy néptől,
nem szerezték meg, mint tőlünk javaink,
ez nem volt elég, sőt a mai napig,
gyalázzák Nemzetünk fiaink.

Csak úgy tudjuk tudatosítani,
az elődök által okozott vétkeket,
ha mindennapi imáinkba foglalva,
emlékeztetjük a vétkezőket.

Emlékszem – hisz láttam a táblát,
„Nem-Nem Soha” nagy Magyarország,
ajtókra kiszegezve emlékeztető volt,
hirdette fájdalmát, egy csonka ország.

Szemem előtt a fekete fátyol,
hogy ereszkedett le egy népre,
évenként mécsest-gyertyát gyújtunk,
gyásznak fájdalmas emlékére.

Varga István-Barcs-2016.06.04.