Csak mosolyogj, ha sírnod kéne,
Ha a dalodnak lesz majd vége,
A könnyeknek már nincs értelme.
Ne bánd, mikor vége a nyárnak,
Ha kihűlnek a forró vágyak,
Hát, ne add át magad a gyásznak.
Mert minden nap egy hosszú élet,
És percenként nyúlt új értéket,
Tiéd a dal, a vers, az ének.
Mosolyogj telente, nyaranta,
Gondolj a boldogabb napokra,
Szívedben kinyíló tavaszra.
Ólomsúly nyomja fájó vállad,
Véresre sebeznek a vádak,
A napfényen áttör a bánat.
Aki szeretett, már itt hagyott,
Hiába kéred és akarod,
Nem hozza vissza a mosolyod.
Az elmúlásunk mit sem jelent,
Ő odafent és te idelent
Együtt mértek mérhetetlent.
***
Tiéd az Aranyhíd
Szonett
Csak mosolyogj, bár fojtogat a bánat,
tűztövis vádaktól kivérzik a szív,
leomlik eléd a Fény, az Aranyhíd,
még a vizek fölé emelhet szárnyad.
Nem követnek, csak a hűséges árnyak,
idézd fel magadban boldog napjaid,
átömlik a mádba erőd és a hit,
mosolyogj akkor is, ha már nem várnak.
Akiket szerettél, rég eltemetted,
gyász, bánat, öröm gomolyog megetted,
zálogul hagyták szeretet melegét.
Fájó válladon a múlt ólomsúlya,
a világ mély ráncai mosolyodra
újra simulnak, és rád nevet az Ég.
2017. 06. 22.