Zokognak, rügyeznek bennem az ünnepek,
és a beteg televény már bolondgombát
hasztalan terem, többé nem lehetek
rossz álom túsza, hiába a spórák.
Örökre húsvét gyermeke maradok
a nagyszombati csodát, remélve, várva,
mielőtt még elnyelnek a mérges habok,
kapaszkodok az isteni szalmaszálba.
Nagyhét van bennem és birtokló ünnepek,
zsarnok viharok szeszélyét csitítom,
embernek születtem, örökre az leszek,
fennen hirdetem szép, hétköznapi titkom.
Már szabad vagyok, bár fogolynak tűnök,
mert most, virág-hétfőn átjár a fénysugár,
a kapott pillanat így mindig örök,
nincs örvény és nincs határ és nem lesz halál.
Szállnak tereimben a bánat-pollenek,
de most ünnep minden hétköznapom,
a reménytelenséget nekem ne szórják,
értem már járt valaki a Golgotámon.