Nem szeretek magam bajairól írni. Úgy gondolom ez főleg rám és szűkebb környezetemre vonatkozik. Minek untatni másokat vele. De ami miatt ma a számítógépem elé ültem, talán másokat is érdekel.

Végre minden úgy alakult, hogy elbaktassak a házunkhoz legközelebb lévő postahivatalba, és elküldjem Zsuzsának a könyv árát és a postaköltséget. Tudom késésben vagyok vele, de most nem is ez a lényeg.

A postán beálltam a sorba, ahol az emberek a pénzt szokták feladni és türelmesen vártam. A sor lassan haladt előre. Még magamban mérgelődtem is, hogy miért ültetnek az ablakhoz olyan kollégát, aki úgy mozog, mint a csiga. Előttem és mögöttem mások is zúgolódtak, de igazából mindenki csak a közelében állónak merte megmondani a magáét.

Végül én is a kis ablakhoz kerültem és átadtam a rózsaszín pénzfeladási utalványt mellékelve a küldendő ősszeggel. Gondoltam most már sínen vagyok. Pár pillanat és mehetek a dolgomra.

A postáskisasszony kedves volt és udvarias. Elvette a pénz és a csekket. Vártam mennyi lesz az utalási díj, de helyette a személyigazolványomat kérte.

-Legyen szíves a személyiét!

Először azt hittem rosszul hallok.

-Mit? - kérdeztem vissza csodálkozva.

-Személyiét, ugyanis fel kell írnom a számát. Törvény van rá. Tudja a pénzmosás miatt.

-De hiszen ez nem nagy összeg. Csupán háromezer ötszáz forintról van szó.

-Akkor is. Még ha ötven forintot küldene, akkor is kellene. Ez a szabály.

Viccesen megjegyeztem:

-Legközelebb hozom a születési és házasságkötési anyakönyvemet is.

Mindketten ezen jót nevettünk.

Ki tudja, lehet, hogy kár az ördögöt a falra festeni, de még ez is előfordulhat. Ebben az országban minden megtörténhet. Így, megvan minden adatom, ha gyanú merülne fel, hogy háromezer ötszáz forintot fehérre akartam mosni. Ezek után a törvény szigorú emberei lecsaphatnak rám, és nyilvánosan felnégyelhetnek.

Amíg a postáskisasszony szorgalmasan körmölt, hátam mögött gyűlt a sor. Ugyanis az nem volt elég, hogy felírta adataimat és a személyim számát, minderről egy dokumentumot is ki kellett állítani és ezt felvinni a számítógépre. Mindezt háromezer ötszáz forint miatt, amit magánemberként küldtem egy ismerősömnek. Akkor még meg sem említettem a pénzátutalási díjat, ami megint csak nem volt piskóta. A háromezer ötszáz forintnak a negyedébe került vagyis ötszázötven forintba.

Azt hiszem legközelebb beszerzek egy postagalambot, és hátára erősítem egy kis zacskóba a bankókat, majd a madárnak a fülébe súgom a címet, hogy vigye el nekem. Így legalább nem leszek meggyanúsítva pár ezer nyüves forint miatt, hogy pénzmosással tengetem életem.

Üzenem a nagy okos agyament kitalálónak a gazembereket, csalókat, fehérgalléros bűnözőket nem a mifajtánk közt kell keresni, hanem jobban tennék, ha maguk közt néznének kicsit széjjel!