Egykoron szarvasok uralták a földgolyót. Ember volt a szolgájuk, aki minden jóval kényeztette a gazdáját.

Ha valaki most azt gondolná, hogy rossz sorsuk volt az embereknek, az igen nagyot téved.

A szarvasok igazságosak voltak és megbecsülték szolgáikat. Ezért mindig legnagyobb barátsággal éltek egymással.

Még a szarvas király is tisztelte az embert. Gyakran együtt üldögéltek a vadregényes Bakonyban található vár előtt található kispadon. Sokszor a szarvas király késő éjszakáig beszélgetett a szolgájával, Palkóval.

Ki tudja meddig tartott volna ez az idilli helyzet az ember és a szarvasok között? De a szarvas királynak volt egy szépséges leánykája. Amikor kicsinyke volt állandóan az édesapja körül szaladgált. Amikor a királynak dolga adódott Palkó vigyázott a kicsi szarvas lányra. Sokat, játszottak, kergetőztek, hiszen Palkó is még majdnem gyermek volt. Alig pelyhezett állán a szakáll.

Azt meg el ne felejtsem mondani, minden szarvasnak varázsereje volt.

Egyik nap, amikor már a szarvas király leánykája megunta a sok játékot Palkóval, elhatározta, hogy megtréfálja a fiút.

Elbújt egy bokor mögé és ott elmondta a varázsszót, hogy ember váljon belőle.

Lássatok csodát, amint kimondta olyan szép lánnyá változott, hogy aki meglátta, annak még a lélegzete is elállt.

Így járt Palkó is. Csak hebegett-habogott, amikor meglátta a szarvas király lányát.

─ Ki vagy te szépséges tünemény? – kérdezte meglepődve, és szemeit nem bírta levenni a királykisasszonyról.

─ Nem ismersz meg, te buta? – nevette el magát a lány – Én vagyok a játszópajtásod a szarvas király lánya.

De akkor valami olyan történt, amire senki sem gondolt. A királykisasszony beleszeretett Palkóba. Eleinte még magának sem merte bevallani. Éjjelente álmatlanul forgolódott az ágyában és szünet nélkül az apja szolgálójára kellett gondolnia.

Érdekes mód valahogy, ezzel Palkó is így volt. Amióta meglátta a szarvas király lányát emberi mivoltában, mindig csak rá kellett gondolnia. Még a munkáját is rosszul látta el. Hibát, hibára halmozott. Ha a király nem lett volna jószívű, biz’ Isten lenyakaztatta volna Palkót. Ez volt a szerencséje.

Senkinek se árulta el, hogy szerelmes a királykisasszonyba. Csak reggeltől estig emésztette magát, sőt még az éjjelek is álmatlanul teltek el.

Nem történhet meg az, hogy egy szarvas emberfiával keljen egybe. Ha mégis ez megtörténne, a szarvasok elveszítenék hatalmukat és az ítélet napjáig erdők sűrűjében kellene élniük számkivetve. Többé ember nem szolgálná őket, és odalenne a barátság. Még az is előfordulhatna, hogy az egykori szolgájuk, az ember puskával vadászna rájuk.

Tudta jól ezt a szarvas királykisasszony. Nem akart rosszat népének, de Palkót is nagyon szerette.

Egyikőjük sem vallotta be mennyire szereti a másikat. Epekedve tekintettek egymás szemébe, és titkon külön - külön álmodoztak éjjel - nappal, hogy egy nap egymásé lesznek.

Egyik nap, sétálgattak a közeli erdőben. A szarvas király Palkót bízta meg, hogy vigyázzon leánykájára. Palkó nem bírta megállni és kérlelni kezdte a királykisasszonyt, hogy megint változzék emberré néhány pillanatra!

─ Miért akarod, hogy ember legyek? – kérdezte kíváncsian a királykisasszony.

─ Oly csodásan szép voltál, amikor múltkor így láthattalak. Hozzád hasonló gyönyörű lány nincs az egész földkerekségen. Szívesen feleségül vennének, ha lehetne – mondta ábrándozva Palkó.

─ Tudod, hogy ez nem lehet – válaszolta a királykisasszony. – Ha ezt megtenném, a szarvasok nemzetsége száműzött lenne. Kérlek, ne is álmodj arról, hogy mi egybekelhetünk. Elégedj meg azzal, hogy ameddig csak akarod, velem lehetsz.

─ Akkor csak még egyszer változzál emberré, hogy gyönyörködhessek benned – rimánkodott Palkó.

A királykisasszony nagyon megsajnálta, hiszen ő is szerelmes volt a legénybe, de ezt nem akarta elárulni, nehogy még nagyobb szomorúságot okozzon neki.

─ Nem bánom, még egyszer láthatsz az életben, mint embert, de többet ne kérj tőlem ilyet – mondta a szarvas király lánya. – Arra kérlek, menjél kicsit távolabb tőlem, nehogy meghalld a varázsszót! Nem szabad, hogy ezt ember hallja, mert akkor mindketten elkárhozunk.

Palkó egy bokor mögé ment. A királykisasszony azt hitte oda már nem hallatszik el a hangja. Pedig a legény mindent kitűnően hallott, és meg is jegyzett.

A szarvas lány újból elmondta a varázsszót, és abban a szent minutumban egy szépséges leányka lett belőle. Palkó boldogan előrohant a bokor mögül, és átölelte kedvesét.

─ Palkó, ezt nem szabad! – kiáltott ijedten a lány. – Ha nem engedsz el, még elfelejtem a varázsszót és nem tudok visszaváltozni szarvassá.

─ Csak még egy pillanatig, hadd gyönyörködhessek benned, drága egyetlenem. Te vagy a világ legszebb leánya. Nem akarok mást csak téged. Nélküled életem egy fabatkát sem ért. Ó, Istenem, miért nem lehetsz a feleségem!

A szarvas király lánya megpróbált kiszabadulni Palkó karjaiból, de az olyan erősen fogta, hogy nem tudott. Amikor végül mégis kiszabadult, gyorsan vissza akart változni szarvassá. De megtörtént a tragédia, a varázsszó kiröppent a fejéből. Hiába próbálta felidézni, még csak hozzá hasonló szó sem jutott eszébe.

─ Mi történt drága egyetlenem? – kérdezte Palkó magához vonva a lányt.

─ De Elfelejtettem, mit kell mondanom, hogy szarvas legyek – sírta el magát a királykisasszony. – Bárcsak hallottad volna! Akkor most csak mi ketten kárhoztunk volna el, de így egész nemzetségem száműzött lesz.

Palkó kicsit habozott, mitévő legyen? Bevallja-e, hogy mindent hallott? De nagyon szerette a királykisasszonyt, és úgy döntött hallgat róla.

─ Ne sírj, kedves leányka! – vigasztalta Palkó. - Tudom, te is szeretsz engem, és a sors így hozta, hogy mi egyek legyünk.

A szarvas király lánya egy ideig még pityergett, de végül beleegyezett, hogy feleségül vegye Palkó.

Hamarosan megtartották a lakodalmat, és a szarvas király lányából olyan tűzről pattant menyecske lett, hogy mindenki megcsodálta a faluban.

A szarvas király vára még most is ott áll teljes pompájában, de ezt az idegen csak akkor láthatja, ha elhiszi a mesémet elejétől végig. Különben csak romokat lát a hegy tetején.

Mai napig minden éjjel ebben a csodás várban összegyűlnek a szarvasok. Mesélnek a régi korokról, amikor a földgolyón ők voltak az urak, s az ember volt a szolgálójuk.

Talán igaz volt, talán nem, aki nem hiszi, járjon utána!