Csak pár nap telt el ebből az évből, én fel sem ocsúdok az egyik fájdalomból, máris ott a másik, a harmadik. Az év drága barátnőm, sógornőm tragikus, mélyen megrázó halálával kezdődött. Egy csodálatos Anya, szerető szívű barát volt, aki mindig-mindenkin segített. Akit szerettek, tiszteltek kollégái, munkatársai, akit imádtak a gyerekek, akiket tanított...
 Egy hét, és jött az újabb tragédia: Jó barátom, Paulius Normantas, a Himalája havas csúcsainak újabb megmászása helyett immár égi vándorútra ment, ahonnak többé nem tér vissza, hogy meséljen nekünk hihetetlen-csodálatos történeteket, egy olyan tőlünk távoli világról, amelynek megismerése csak keveseknek adatik meg. Még zajlanak a temetés körüli kusza össze-visszaságok, és Isten újabb Barátot szólított magához. És megint egy csodálatos, tiszta lelkű embert!
  Nem régen jártunk Királyhelmecen. Nem személyesen, csak a google új térképének segítségével, amely mutatja a pontos cím beírásával még a házat is, s az utat úgy, mintha mennénk rajta. Jót nevetve Jucival, gondoltuk, megtréfáljuk Lacit. Elmondtuk, hogy jártunk ott, ahol Ő lakik, aztán részleteztük, hogy minél hihetőbb legyen "látogatásunk", mit láttunk a környéken, abban az utcában, ahol a házuk van.Őszinte kétségbeeséssel már-már sírva mondta, miért nem mentünk be Hozzá, miért nem hívtuk fel, hogy ott vagyunk? Annyira zokon vette amiért nem látogattuk meg, - persze bevallottuk a tréfát - hogy elhatároztuk Jucival, a nyáron meglepjük, és tényleg elmegyünk Hozzá, de ez már elmarad. Ahogy az is, hogy ígéretét - amit akkor tett, amikor Nyíregyházán meglátogatott - betartsa, és a családjával eljöjjön hozzám, és együtt töltsünk egy-két szép napot.
  Már lebeszéltem egy Magyarerős találkozót, ahol kedvére vigadhat mindenki. Az unokaöcsém "bírtokán", ahol a horgásztóban horgászhat akinek kedve van hozzá, ehet halászlevet, vagy birkapörköltet.Aki ezt nem szereti, annak marad a bográcsgulyás, s miközben főzőcskézünk, és megkóstoljuk azt a finom pálinkát, amit Tamás ( a néhányunk által már ismert unokaöcsém) saját maga főzött, hallgatjuk Futóinda és Szigi vídám nótázását és Laci citera zenéjét.     

  Drága Laci! Megígértem, hogy elkészítem újabb könyvedet. Hogy lesz az most befejezve, hiányzik még sok-sok rész... még oly sok mindenről kellett volna írnod, hogy a mai fialatok visszataláljanak arra a tiszta útra, amelyet Te jártál! Hogy beléjük vésődjön, mi is az a Hazaszeretet! Azt is terveztem, hogy majd személyesen adom át az új könyvedet, meglepve, megajándkozva Téged.
 Utolsó versedben  - alig pár napja - egy csodás világról álmodtál, ahol nincs képmutatás, csalás és hazugság. Talán előre láttad azt a szebb világot, és vándordiákként elindultál, hogy megtaláld? De arra nem gondoltál, hogy itt hagyod azokat, akik szerettek Téged, és az űr, amit hagytál, hatalmas, mert Te sem jössz vissza már mesélni nekünk! Olyan sokszor mondtad, hogy mennyire szereted a Magyarerőt... még azon a napon is itt voltál... 
   Látod, ilyen az igazi barátság! Juci több tucatszor mondta: aggódik érted, mert napok óta nem voltál fent a honlapon. Nyugtatni próbáltam Őt is, magamat is, hogy biztosan dolgod akadt, mert ha tudsz, Te jössz... mindig jössz... hűségesen, mert a szíved azok közé húzott, akik nem csak beszélnek a barátságról... akiknek nem elcsépelt, hanem szent ez a szó! Juci aggódása győzött, sms-ben keresett, hogy mi van Veled. A válasz szörnyű volt! 
   Te már ott ülsz a Jó Isten jobbján, és én könnyeimtől homályos szemmel kérdezem:  Te már tudod, miért csak a jók mennek el?! Kérdezd meg az Istentől, miért azokat hívja magához, akikre itt lent is szükség lenne?! Itt sokkal nagyobb szükség van Rájuk, mert egyre kevesebben vannak a jók!
   Vagy már ott, ott a mennyekben is kevés a jó ember, hogy ennyire szüksége van Istennek rájuk?!