Talán tavaly nyáron történt. Ültünk a fa alatt, és elmélkedtünk. Arra gondoltunk milyen szép is lenne, ha újra együtt lehetne a nagy családunk. Mint már nagyon, de nagyon régen volt.  Tízedik gyerekként jöttem a világra, és szinte egykeként nőttem fel. A testvéreim már felnőttek voltak, kettő kivételével. Édesapám, meghalt, még mielőtt én megszülettem volna. Édesanyám ott maradt hét gyerekkel, nagy gazdasággal. Két testvérem már családos volt, így már csak heten voltak otthon, de ők sem sokáig. Szépen, sorban kirepültek a családi háztól. A gazdaság felszámolódott, igazából senki sem vette át édesapám helyét. A testvéreim sem, és senki más.  Hamarosan, pár év multával, már csak hárman voltunk otthon testvérek, majd csak ketten. Tizennégy éves voltam, amikor édesanyám elköltözött, és egy kicsit egyedül maradtam, nem kicsit…

Mindig vágytam az otthon melegére, sóvárogtam édesanyám ölelő karjai után, a megértésre, a törődésre, a biztatásra, bátorításra, és arra, amit csak ő tudott nyújtani. Csodálatos asszony volt.

Nem túlzok. Ő volt a világ legjobb édesanyja! Tíz gyerek után, nagyon meg volt viselve. A sok munka, a  háború, a sok gond, küszködés. Mégis mindig volt türelme hozzám. Mindig meghallgatott, vígasztalt, játszott velem, igazából nem is tudom hogyan tudta megérteni az én gyerekes dolgaimat. Meséket mondott és nagyon, de nagyon sok régi történeteket mesélt nekem. Kívülről tudtam, kivel mi történt a háborúban, hogyan veszítették el sok más emberrel együtt mindenüket. Édesapám halálát, amit, emlékszem négy éves voltam, mindig el kellett nekem mesélnie, mert akartam hallani az apukámról, és akartam, hogy minden szót megjegyezzek. Amire ma is jól emlékszem. A megismerkedésüket, a gyerekek születését, azt, hogy a nagyszülők nem akarták engedni, hogy összeházasodjanak és ők, hogyan oldották ezt meg. Milyen sok nehézségen kellett keresztül menniük az évek során és mégis mindig kitartottak egymás mellett és nagyon szerették egymást. Édesapám nem káromkodott soha, de mindig volt ezt pótló szavai, amik nem voltak csúnya szavak, sőt mókásak voltak. Sok-sok, szép, és kevésbé szép történet. Milyen sok rosszakaratú embert termelt ki a háború, és így tovább.  Édesapám kilencszer vonult be katonának. Mindig ott maradt édesanyám a sok gyerekkel egyedül, még amikor kicsik voltak, és később is. Kétszer veszítették el mindenüket, és kezdték elölről. A harmadik próbálkozásba édesapám belehalt.

Mindig csodaszép történeteket hallottam róla. Kertész volt, és csodálatos dinnyéket termelt. Óriási, tizenöt, húsz kilós dinnyék nőttek, amik természetesen nagyon finomak voltak.

Az emberek nagyon szerették őt, és még amikor én már nagyobbacska kislány voltam, akkor is ha valaki meghallotta, hogy a János bácsi lánya vagyok, rögtön mesélték milyen jó ember volt. Mennyire szerette az embereket és segített, akinek csak tudott. Ez mindig büszkeséggel töltött el. Ez volt az én apukám!

A testvéreimtől is hallottam történeteket, de az már ki, ki a maga oldaláról. Nagyon izgalmas, és érdekes történetek.