"Az Aktív Idősökért" Pécsi Szenior Akadémia 5.
szemeszterének záró műsorában elmondott versem
A messzeségben felfedeztem, többet
kell találkozni, amíg még süt a nap.
Nem kell egyforma új ruhában járni.
Legyen öltözékünk mindig egyszerű,
csöndes, magunk szolgálója, szolga.
Ide tanulni jöttünk, mint kis diákok
s lelkünkben vad vihar az értelem zajong,
Csak a megértés magasság koldusa
tudja, hogy a régi fények benned égnek,
mint az iskola.
A tél harcol velünk, gyufáinkat gyújtjuk,
mint a kis gyufaárus lány. Tenyerébe
lehel sercegő zenét, elképzelt zongorát.
S vajon jut-e mindenkinek meleg szoba?
pattogó tűz zenéje? Mely újra szólna
közös dallamot.
Milyen messze van szomszédod? Mint csillagok
között a galaxisok? Ó milyen nehéz
megmondani, nekik, ne haragudjatok.
Ha hangoskodnak, az unokák, restelled.
De szemed mosolya elárul hadd hordják
el a hegyeket. Vágtassanak, mint a lovak.
Féltő gondolat. Átölelik a csodák.
Csak akkor veszed észre, múló idődet,
ha a fáradság már leültet egy székre.
S ha megszólal nevetve a karfás szék,
eltűnődöm, már volt betegség.
De lesz tavasz, tárd ki kapudat,
hogy meglássák kertedben virágaidat.
