Miért sír a vadgalamb a fákon,
Fészkén ülve és töprengve,
Vagy fent a levegőégben..
Kicsinyét keresve szálldos,
És nem érti, ha nem találja.
párja, hozott ételt,
Csőrében is párat.
Hol a gyerek..?
Keseregve, verdes egyet szárnya.
Itt van! Itt van! Meg van!
Megtaláltam!
Kémény hegyén gubbaszt.
Fél is szegény,
Nem is tudja, hogy került ő oda.
Gyere, gyere! –hívogatják,
Csalogatják….BÁTRAN!
De ő tudja, nem neki szól…
Biztos valaki másnak…
Anya! Apa! Ne menjetek…
Verdes egyet szárnya,
De már mennek, nem várnak rá,
Mutatják, hogy, hogy kell.
Látod, így! Próbáld te is!
Buzdítják, és hoppá..
Lecsusszan a lába, már-már
Le a földre a sárba…
De, nézd csak, meglebben a szárnya,
Északi szél alákapott,
Felemelte rögvest,
Érezte, hogy itt az idő,
Ami neki kedvez.
Vígan szárnyal, verdes, csapdos,
Táncot jár az égen,
Szülők nézik, csodálják,
S elrepülnek együtt.
Ó a kis vadgalamb,
De jó, hogy megláttam,
Valós kis életét, én is
Megcsodáltam…