Kérdezlek, mit látsz, hogyha rám nézel?
Bár attól függ, irántam mit érzel,
barátságot, szerelmet, vagy semmit,
vagy csak szimpátiát  - egy szemernyit.

Mindenki másképp lát engem, tudom,
másképp lát édesanyám, s a párom,
másképp lát fiam, s három unokám,
még a menyem is másképp lát, talán.

Apám fiút várt, jó vagányt, mint ő,
hitte, fiú lesz majd a csecsemő,
hatvan év óta nem született lány
Takácsék újpesti kis portáján.

S aztán derült égből villámcsapás,
kislány született, jaj, ez árulás...
"De szerencsés lesz élete, látom,
mert burokban született a lányom!"

Szegény anyám kínok kínját állta,
apám szőke tincsemet csodálta,
fehér bőröm, szőke, fürtös hajam...
apám csak állt - győzelemittasan.

Igen, lány lettem, és ő büszke volt,
"Ettől még rúghatok majd neki gólt"
Aztán így is lett... fociztunk sokat,
szkanderben legyőztem a fiúkat.

Bababútor, sok-sok hajas baba,
mind bedobtam mélyen a sarokba,
s akik csúfoltak szemüvegemért,
egyszer tették... egy pofon belefért.

Fiús voltam, vagány, verekedtem,
néha fura dolgot cselekedtem,
de ravasz is voltam, igazi lány,
pirulós, szégyenlős, csupa talány.

Az évek elmúltak fejem felett,
de e kettősség végig kísértett,
kiismerni engem most sem lehet,
vad vagyok, szelíd, ki mindig nevet.

Mosolyog a szemem, s ha fáj szívem,
nem látja senki, mi zajlik bennem,
enyém a bánat,  mosoly a tied, 
így fogadj el engem, s verseimet. 

2016. november 12.