Töprengve ülök a számítógépem klaviatúrája elött, és sok-sok fenkölt, nagy gondolat jár a fejemben. Mi a HAZA...? Én csak egy szóval tudom kifejezni. Bizonyos szempontból MINDEN! Igen, akinek háza van, hiába fog beszélni arról, mennyire rossz a hajléktalannak. Aki jóllakott, csak üresen csengenek szavai, mikor az éhezésről beszél. 

Mi is a Haza...? Mikor Lutonban jártam, és véletlenül megyar beszédet hallottam, ujjongott a szívem, mert hazai szó csengett a fülemben. Mikor a Loire völgyének egyik csodálatos várkastélya belépő kártyája mellé megkérdezték, milyen nyelvű ismertető füzetre lenne szükségünk, és magyar füzetet is kaphattam, hálával gondoltam arra, hogy a franciák tisztelik annyira hazámat, hogy magyarul is tájékoztatnak szépséges váraikról.

Ugyanakkor bele nyilalt a szívembe a fájdalom, hogy Daladier is Francia volt, és még mások is, akik Trianonban aljasul hátba szúrták a hazámat. 

Nem tudok írni a hazámról, mert a szívem tele van bánattal, és szomorúsággal. Így nem lehet pályázati munkát írni. Kérlek, ne haragudjatok rám ezért. Nekem a MAGYAR HAZA a mindenem!