Hacsek: (fel-alá járkál)
Sajó: Mondja Hacsek, mit mászkál állandóan? Már elszédülök, ha magára kell néznem. 
Hacsek: Senki sem mondta magának Sajókám, hogy engem nézegessen. Nem vagyok én egy „Mondja Liza”! Ha nem tudná, az egy festmény.
Sajó: Micsoda?! Talán Mona Lisa! Ha valamit nem tud rendesen kimondani, inkább hallgasson, jobban jár mindenki. Mégis mi baja van?
Hacsek: Azért járkálok fel és alá, mert megbokrosodtam!
Sajó: Mit csinált?
Hacsek: Megbokrosodtam! Amióta megkaptuk a Bokros- csomagot, szinte alig bírok magammal. A feleségem is azt monda, hogy nagyon szeretne tőlem egy ajándékot! Kérdeztem tőle, hogy mégis micsodát? Azt mondta, hogy az lenne a legszebb ajándék, ha beadnám a válópert. Mondja, maga mit szól a Bokros-csomaghoz?
Sajó: Az biztos, hogy nagyon megviseli az egész országot. De hagyjuk a politikát!
Hacsek: Én nem politizálok, de az ember elkapja, min egy fertőző betegséget. Bokros-kórságban szenvedünk.
Sajó: Jó, jó. Arról meséljen inkább, hogy hol töltötték a nyarat? Mi  görög tengerparton voltunk. Aránylag még az a legolcsóbb.
Hacsek: Mi is lementünk a partra. Az is olcsó volt.
Sajó: Milyen partra?
Hacsek: Az árokpartra. A szomszéd faluban voltunk és nagyon elfáradtunk, ott pihentünk meg.
Sajó: Akkor nem voltak sehol a nyáron kikapcsolódni egy kicsit?
Hacsek: Dehogyisnem! Egy teljes hónapig kikapcsolódtunk.
Sajó: Hol?
Hacsek: Otthon a lakásban. Ugyanis nem tudtuk kifizetni a villanyszámlát, és kikapcsolták az áramot. Se tévé, se rádió. Bizony így szépen kikapcsolódtunk. De a szomszédok azért elláttak bennünket hírekkel. Többek között Kovácsék azzal dicsekedtek, hogy voltak az Operában. Kérdeztem tőlük, hogy mit hallottak? Azt mondták, azt, hogy Kissék válnak. A másik szomszéd meg vadászaton volt.
Sajó: Aztán lőtt valamit?
Hacsek: Igen, lelőtte a felesége fejéről a kalapot.
Sajó: Te jó Isten! Még szerencse, hogy nem lőtte fejbe az asszonyt!
Hacsek: A szomszédom nem tartotta annyira szerencsének.
Sajó: Miért?
Hacsek: Mert azóta annyi „áldást” kapott az asszonytól, éppen tegnap mondta nekem, hogy jobban járt volna, ha egy kicsit lejjebb megy a puskagolyó.
Sajó: Úgy látom végül is kellemesen telt a nyaruk.
Hacsek: Azért azt mégsem mondanám.
Sajó: Mi történt? Meséljen!
Hacsek: Mondom én szépen, sorjában. Megfázott az asszony. Képzelje el, a legnagyobb kánikulában.
Sajó: Ó, szegény, de sajnálom. Gondolom, hogy nagyon megviselte.
Hacsek: Megviselte? Engem viselt meg.
Sajó: Hogyhogy magát?
Hacsek: Úgy, hogy nem kapott az orrán át levegőt, és úgy horkolt, hogy a bejárati ajtó előtt aludtam három napig.
Sajó: Maga szerencsétlen! Miért nem dugta be a fülét, hogy ne hallja?
Hacsek: Bedugtam én. Akkor meg az idegesített, hogy nem hallok semmit.
Sajó: Még mindig nem értem, hogy miért kellett kimenni a lakásból?
Hacsek: Mert úgy horkolt, hogy mindig leestem az ágyról, annyira mozgott alattunk.
Sajó: Nana, maga huncut! Nem másért mozgott az az ágy?
Hacsek: Nézzenek oda! Nem is gondoltam, hogy magának ilyen szennyes a fantáziája.
Sajó: Miért? Maga már olyan öregnek érzi magát?
Hacsek: Nem, de én ilyesmiről nem szoktam beszélni.
Sajó: Jó, csak tréfáltam. Meséljen tovább! Mit szóltak a szomszédok, vagy nem látták, hogy az ajtó előtt fekszik?
Hacsek: Dehogyisnem. Mondtam, hogy őrzöm a házat, amíg a kutyám szabadságon van. Mégis mit mondhattam volna?
Sajó: Például azt, hogy elhagyta a lakáskulcsot, a felesége pedig elutazott.
Hacsek: Jópofa maga Sajókám. Hogyan mondhattam volna mikor mindenki tudta, hogy az asszony meg van fázva. Ráadásul nekem meg megfájdult a fogam.
Sajó: Orvosnál volt?
Hacsek: Voltam. Azóta se fáj egy fogam sem.
Sajó: Látja ennek igazán örülök.
Hacsek: Na hallja! Amikor megmondta az orvos, hogy mennyit kellene fizetni, egyből kiment a fájás a fogamból. Fúrás, tömés, csiszolás stb. hozzávetőlegesen tizenötezer forintba került volna.
Sajó: Sajnos ez valóban így van, már fizetni kell a fogorvosnál is.
Hacsek: Erről jut eszembe. A múltkor voltam a körzeti, illetve a házi orvosnál. Fájt a gyomrom, írt fel valamit, de csodák csodája, hamar rendbejöttem. A lényeg az, hogy azt mondja az orvos, hogy maga az erős szervezetének köszönheti, hogy ilyen hamar rendbejött. Mondom neki, hogy jó, hogy mondja doktor úr, már éppen egy is pénzt akartam adni.
Sajó: Hacsek, maga aztán mindig fején találja a szöget.
Hacsek: Nem mindig. A múltkor is akkorát csaptam az ujjamra, amikor egy csavarra akartam ütni, hogy olyan cifrát káromkodtam, hogy az anya magától ment rá, úgy elszégyellte magát.
Sajó: Maga szokott káromkodni? Nagyon nem szeretem a trágár beszédet.
Hacsek: Én sem, de az én káromkodásom, meg sem közelíti a tévéfilmekben elhangzottakat.
Sajó: Az már igaz. Sajnos már nem is hallani a rádióban sem azt a műsort, hogy Édes anyanyelvünk.
Hacsek: Azt nem, de azt, hogy a jó édesanyádat, annál inkább.
Sajó: (az órájára néz) Most látom, hogy jól elment az idő, kibeszélgettük magunkat, mennem kell, mikor és hol találkozunk legközelebb?
Hacsek: Mit tudom én!
Sajó: Miért? Elutazik?
Hacsek: Nem utazom én sehova. Csak ebben a felfordulásban ki tudja megmondani, hogy hol és mikor találkozik az ember a legjobb barátjával.
Sajó: Miért, elköltöznek?
Hacsek: Dehogy költözünk, legalább is nincs szándékunkban. De ha itt nem talál két hónap múlva, akkor keressen a Lipótmezőn, mert nekem annyira az idegeimre megy ami itt folyik az országban, nem biztos, hogy kibírom ép ésszel.
Sajó: Miért, kezd meghülyülni?
Hacsek: Úgy érzem, hogy igen.
Sajó: Mégis ez miben nyilvánul meg?
Hacsek: Tudja a feleségem egy boltban dolgozik és én is szoktam segíteni és állandóan azt mondom a vevőknek, hogy Bokros-csomagot vegyenek, Bokros-csomagot vegyenek…
Sajó: Megyek már én is, mert megbokrosodom.