Mint a Duna, mikor tavasszal megárad,
Tör, zúz, elpusztít, nem ismer gátat!
Oly iszonyú erővel tört ránk népáradat!
Nem kér, követel, támad, fenyeget!!!
Ó, én édes Hazám, hogy bírod ezeket???

Ismét neked kell a hitet megvédeni!
Neked kell a támadásban igazságot tenni,
Téged gyaláznak tengeren innen és túl!!!
Ellened igaztalan szavak áradata dúl!

Istenem, segíts e szenvedő nemzeten!
Miért a magyart bünteted ismét?
Legyen benned írántunk kegyelem!
Szép hazánk földjén a tömeg dühödten vonul,
Hitetlen emberek követelnek vadul!

Miért kell nekünk mindig védőbástyaként állni?
Miért kell hazánknak,oly sokat szenvedni?
Miért mi vesztettünk oly sokat a csatákban?
Miért vagyunk mi mindig leigázva?

Most te vagy a tét, Istenünk és Hazám!
Oly sokat vesztettünk már évszázadok során!
Oly sok nemes, ifjú vér veszett a csatában!
Darabolták nemzetünk, más bűnének ez lett az ára!

Mint a Duna, mikor tavasszal megárad,
Tör,  zúz, pusztít amerre vonul, nem ismer gátat!
Oly áradat zúdul édes hazánkra,
Istenem, téged tagadva, minket gyalázva!

Miért e sokadalom, miért e veszedelem?
Istenem, segíts végre e szegény nemzeten!
„Szeresd felebarátod” tanítja az ige,
De ebben az áradatban elvész az ember szeretete!

Békéért könyörgök, szívetekbe nyugalmat,
Szétdarabolt nemzetem így összetarthat.
Ne zúdíts ránk ismét tenger veszedelmet,
Mert ily kínokkal nem bír már a nemzet!

S jön a tél, kegyetlen erővel támad!
Ki védi meg a szenvedéstől a szegényt, s hazámat?
Istenem, csak benned és egymásban bízhatunk!
Mert önként, csata nélkül is, veled együtt elbukunk!

2015.09.27. Mosonmagyaróvár.