Reggel van, nyári pirkadat.
Kórházban vagyok – egy adat.
Fejemben munkál az adag
gyógyszer, mit este osztanak.
„Előttem vegye magához!” –
szólt rám a nővér. Tán átkoz
magában: munka, míg áthoz
tálcán némi gyógyszert.„Lábhoz!”
Értem már: vár rám a méreg.
Reggelek – bennük remélek
tiszta és friss agyat. Tényleg
mi lesz, ha elmém fakéreg
szintjére süllyed, s úgy beáll –
akkor hogy látom: mi reál,
s mi szellemi? Ez a felár,
élet ára, mit bűn kreál?
Lelketlen a rendszer, ami
képtelen lett meghallani
a sikolyt – fájnak karmai.
Kémia-harc dúl: oly mai.
Gyula, 2015. 07. 15.
Csorba Tibor