A barátságnak minden szépsége, vágya,
kitaláció már? Sokszor illant,
„a teljesség részeként”, lassan, aprózva.
Az „aranyfényben” barátunknak hálásak
lehetünk. Kegybe jutott. Utána
ismerősként ismerve, lassan távozott.
Ha ésszel nézed és nem csak a szemeddel,
belülről látod az embereket.
Sajnos a boldogság csak önmagunkban van.
Képzeletünkből valósággá nem válik
a vágy igaza, veszteség nélkül.
S a hazugság elbújik dicséret mögé.
Szellem szépsége csodálatot, a lélek
tiszteletet, a test mély szerelmet
ébreszt. Mértékletes a csoda, s tisztelet,
de a szerelem szertelen, ha szeretünk.
Mily szánalmas a hűség ha ölel,
amikor megaláztat. Nem hisszük mégse.