Csak a lényeget szeretem  leírni verseimbe.
Mintha kezemet fognák a betűk,
s velük kutatom, hová lett eredetük..

Talán a jövő!? A ma miért aláz meg?
A sok öncsalás, hazug mindenhol.
Kényszer felejtés, vádak nem segítenek.

Időért kiált az elmúló  gondolat .
A végtelenben vajon megszűnő?
S lesz, aki figyeli, ha már nem lesz Idő?

Már csak egy árnyék;  lehajtottam a fejem,
a fényt kerestem. Mint egy fénybogár
ki megégett. Az idő roppant hatalom.

A másodpercek életünk, zenés tánclépései.
Vannak botlások, talán felállunk,
s könnyezve újra kezdjük a simogatást

Csak a lényeget! És elfelejtjük. Minek.
Együtt táncolnak hazugérdekek.
S az hogy magyar nem számít senkinek.