Én most is a tavaszról írok.
Pedig tél van. De felejthető.
Dalaimban nem sok a bánat,
vigyáz rám az áldott teremtő.
Én most is a tavaszról írok,
szárnyait kitárja az égbolt,
átöleli a fákat a hit,
mindenhová békét varázsolt.
Én most is a tavaszról írok,
kigombolt lélekből rügy fakad,
színeire bontom a tájat,
és csobbanásra a hűs tavat.
Én most is a tavaszról írok,
zamatát őrzöm az ízeknek,
hiába jönne felém a fagy,
hisz a szelek olyan szelídek.
Én most is a tavaszról írok,
a rímekre sem kell nagykabát,
a szívem napfénybe öltözött,
neked adja legszebb mosolyát.