Lénárdos haiku

Szépséged csillag, fényből visszaverődő
halkuló beszéd, tükör s benne Te.
A sötétségben fény, ha nézek az égre.

A végtelenség, valahol benne élünk.
Nincs kezdet se vég, csak saját maga, 
a spirális, körkörös, mind csillagos ég.

Betekinteni engedtél rejtelmesen,
fénycsillogású lelked daloló
világába. Vajon hány ember szomorú  

akit csak a vágy örvénye, láthatatlan 
karja fojtogat, de elérni már
sohasem tudja. Pedig oly jó szeretni.